2016. július 26. kedd (tizenötödik nap/első rész)

Csókfalva, unitárius templom. Miski fotó

Csókfalva, unitárius templom és háborús emlékmű. Miski fotó

A három egykori önálló faluból keletkezett Hármasfalu (nem tudom, mikor kapta ezt az elnevezést) déli tagja Csókfalva (1910: 785 magyar). Vele indítottam a napot. Régi, látványos kinézetű első világháborús emlékműve a főutcával párhuzamosan elhelyezkedő unitárius templom mellett, egy földes mellékutca torkolatánál, a harangtorony felőli oldalon állt. A klasszikus felépítésű, a tetején turullal megtoldott patinás kőobeliszket külön védőkerítés övezi. Az emlékműre utóbb került fel a második világháborúban elesett katonák fekete márvány emléktáblája. Mivel a településről magamtól semmiféle adalékkal nem tudnék szolgálni, segítségül hívom Orbán Balázst, a Székelyföld leírása című monográfia szerzőjét, aki az 1868-ban kiadott munkájában ekként emlékezik a településről. "Szent-Istvánnal egészen egybe van épülve (csakis a Határpatak választja el) Csókfalva, hol reformátusok és unitáriusok nemcsak vegyesen laknak, hanem még templomai is e két vallásfelekezetűeknek ugyanazok kerítésben vannak foglalva." Alább, lábjegyzetben: "Az 1567-ik év regestrumában a székelyeknek Chyok falwa néven 22 kapuval lévén bejegyezve, miből az tűnik ki, hogy ez időben Marosszéknek egyik legtekintélyesebb községe volt, mellyel nagyságban alig versenyzett egypár. Házszáma most 221. Határterjedelme 2856 h. és 3 négyszög öl, ebből szántó 1027 h., kaszáló 156 h. 278 öl, erdő, mely a Küküllő túlpartjára rúg, 917 h., többi terméketlen.

Csókfalva, világháborús emlékmű. Miski fotó

    
Patakai közül szép neveért a Borzond és Badocs patakát említem." Vagyis, miként az imént olvashattuk Orbán Balázs (példaképem) értő tollából, a reformátusok és az unitáriusok temploma közös kerttel rendelkezik. Gyönyörködtem volna tovább is a kelő Nap rózsaszín fényében úszó unitárius templomtorony melletti tetszetős obeliszkben, csakhogy a pár lépéssel odébb lévő buszmegállóból tekintetek tucatjai figyelték ténykedésemet. A kora reggeli buszra várók, munkába indulók egyszerűen nem bírtak betelni a számukra nyilván vizuális gyönyört okozó látványommal, tolakodó bámulásuk viszont oly mértékben feszélyezett, hogy kénytelen voltam idő előtt a távozás mezejére lépni. 
Csókfalva északi szomszédja a Hármasfalu nevű képződmény középső települése, Székelyszentistván (1910: 508 magyar). Itt a református templom kertje rejti a hagyományosnak tekinthető turulos obeliszket.

Csókfalva, világháborús emlékmű. Miski fotó

S ha már Csókfalvánál megidéztem Orbán Balázst, az esettől mintegy vérszemet kapva, megteszem ugyanezt Székelyszentistván vonatkozásában is. "Atosfalvától alig 1000 lépésnyire van Sz.-István, melyet minden szent neve mellett is reformátusok laknak, de volt egy, még a katholikus korban épült, a hagyomány szerint sz. István király idejében készült, valószínűleg csak az ő tiszteletére szentelt régi temploma a falu között beszakadó Ore pataka mellett; most is ott magasul azon, temetőnek használt önálló domb, melyen a régi templom feküdt, még most is látszanak e régi templomnak alapfalai, valamint az is, hogy azt várkastély környezhette. Ezen régi templom 1783-ban bontatott le, leszállított anyagával építették fel a falu között levő ref. templomot. " Alább: "...a pápai dézmák regestrumának 1332. évi rovatában mint önálló egyházközséget találjuk bejegyezve Sz.-Istvánt.

Székelyszentistván, református templom és emlékmű. Miski fotó

Sőt abból, hogy a Kis-Küküllő völgyének Marosszékhez tartozó részéből összesen csak 3 egyházközség: Várad, Sz.-István és Gyalakúta van bejegyezve, azt kell következtetnünk, hogy azon korban csakis e három egyházközség létezett, a többi faluk pedig ezeknek voltak filiáji, és így igen valószínű, hogy Sz.-Istvánhoz, mint központi egyházközséghez tartoztak Makkfalva, Atosfalva, az elpusztult Czibrefalva, Csókfalva és Sz.-György is."  Még alább: "Házai száma 120. Határterülete 2277 h. 1076 négyszög öl. Ebből szántó csak 351 h. 1552 öl, kaszáló 183 h. 1264 öl, erdeje, mely a Kis-Küküllő balpartján Udvarhelyszék területe közé messze beékelődik, 1065 h., a többi legelő, terméketlen."
Hármasfalva északi tagja Atosfalva (1910: 342 magyar, 4 román, 2 német), ahol világháborús emlékművet nem találtam, csak egy szép, különálló faharanglábas református templomot.

Székelyszentistván, világháborús emlékmű. Miski fotó

 A fotózás ideje alatt az itteni buszmegállóból pont úgy bámultak rám (zsargonban: hesszeltek), mint húsz perccel korábban Csókfalván. Orbán Balázs: "Makkfalván alól Atosfalva következik, kisded falu, mely a hagyományok szerint ugy alakult, hogy egy pestis alkalmával  család Sz.-Istvánról elmenekülvén, oda települt, így lett belőle Hatosfalva, később pedig a H kihagyásával Atosfalva. E falu lakói is nagyban űzik a fazekas mesterséget; hogy régen is azzal foglalkoztak, tanusítja a temetőben nem rég felfedezett kemencze, mely tele volt régi korú vastag cserépdarabokkal. Ugyan e temetőben egy nagy gödröt németek sírjának neveznek, hol a hagyomány szerint nagyszámu labancz lenne eltemetve." 

A következő felkeresett település a két kilométerre, északra eső Makfalva (1910: 1818 magyar, 3 román) volt.

Atosfalva, református templom. Miski fotó

Az emlékművet a református templom előtti kis kertfélében felállított, eléggé nagyméretű székelykapu jelentette. A szekerek számára használatos középső, tágasabb szakaszt érintetlenül hagyták, még a fölötte húzódó, galambbúgos tetőzet is egy régi kapu képzetét erősítette. A széleken kétfelől elhelyezkedő kiskapukat, amik alapesetben az emberek ki-bejárását szolgálták, világháborús márvány emléktáblákkal töltötték ki. Alul az első, felettük a második háborús hősök névsorát tartalmazó kőlapokat lehetett látni. Ötletes, dicséretesen hagyománytisztelő megoldás, mert teljes összhangban van a székely építészeti környezettel. Orbán Balázs: "Makkfalvára, a Kis-Küküllővölgy vásáros helyére értünk, mely helység már az 1567-ik évi regestrumban - 22 kapuval lévén bejegyezve - tekintélyes községként szerepel; ujabb időben nagyban emelkedett azáltal, hogy 1827-ben négy sokadalmat

Makfalva, világháborús emlékmű. Miski fotó

 és hetivásár-jogot nyert, mely idő óta igen nagy fejlődésnek indult, s naponta halad azon hivatása felé, hogy e vidék városává nőjje ki magát. Már is több boltja van, nagyrészt cseréppel fedett házai csinosak, utczái rendezettek, piaczán pedig régi kicsiny temploma helyére 1866-ban oly szép és terjedelmes egyházat építettek, mely bármelyik városba is beillenék." "De nem csak vásáros helye Makkfalva a vidéknek, hanem szellemi központja is, mert itten van az ugynevezett Wesselényi-iskola, melyben a vidék fiatalsága szellemi táplálékot nyer." Alább: "...hogy a jelen és jövő nemzedéknek ezen szellemi ápoldája megbonthatatlan erős legyen, annak házát egy erősségnek maradványaival építették fel, hogy daczoljon az az idővel, miként a vár megvívott egy ezredév viharjaival. E vár pedig a már említett Maka vagy Makra vára volt..."

Makfalva, világháborús emlékmű. Miski fotó

Az innen két, két és fél kilométerre található Kibéd (1910: 2633 magyar) emlékműve kivételesen nem a református templomnál, hanem a polgármesteri hivatal oldalánál állt. A meglehetősen réginek látszó, ami errefelé annyit tesz, hogy a két világháború között készült, másfél ember magasságú, erős betontalapzat tetejét egy lábaira hajtott fejjel pihenő oroszlánfigura foglalta el, ami alatt a betonba ágyazott két, felül egy vízszintes, alább pedig egy függőleges elrendezésű márványtábla volt látható. A két táblára, ha jól adtam össze őket, 97 hősi nevet véstek fel. Minden településnek megvannak a legnagyobb vérveszteséget elszenvedett családjai, akik minden tiszteletet és együttérzést megérdemelnek, mivel az adott helységben a legtöbb hőst ők adták a hazának. A márványlapok tanúsága szerint Kibéden ezek közé a családok közé tartozott a Dósa (9 fővel), az Orbán (8 fővel),

Kibéd, világháborús emlékmű. Miski fotó

 a Péterfi (7 fővel), és a Szilveszter (10 fővel) família. Orbán Balázs: "Kibéd a Sóváradot követő első falu, Marosszéknek legnagyobb (2500-at meghaladó lakossal) és legszebb faluja, mely az Uron és Tabika patakok Kis-Küküllőbe (jobbpartilag) ömlésénél fekszik." Később: "Az egyház-község jegyzőkönyvében e korszakról (a Rákóczi-szabadságharc idejéről van szó, M.Gy.) az van feljegyezve, hogy 1709-ben a labanczok, kiket Oláh-Bölkényi Vaszul kapitány vezetett, egészen felégették templomostól együtt e falut; ezek lődözték meg nemes Dózsa Andrást, fiait Andrást, Ádámot és Dávidot. Cserei Mihály pedig ellenkezőleg a kuruczok által prédáltatja fel Kibédet, mint írja: 'Fekete Vaszil tolvaj kapitány pedig Marosszékre által jövén Kibéden - mivel a szegény falusiak a General (Fabri) parancsolatjából a kapukat betöviselték

Kibéd, világháborús emlékmű. Miski fotó

    vala, hogy a féle koborlok ne üthessék mingyárt bé magokat a faluba - a falut egyben égette és az ott levő becsületes nemes emberek Dozsáék - kik nékem is vérszerint való atyámfiai voltak - a templom kerítésében futván be előttük, kihuzták onnan s kegyetlenül megölték, a templomot is felégették, 1709-ben.' A régi templom helyére ekkor épült uj, de a régiből megtartatott egy csinos körtető és horony-tagozattal bíró régi kapu." Lám, az ember így higgyen a történelmi leírásoknak! Adva van egy erdélyi település, Kibéd, ahol az évszázadok során nem sok minden történt, viszont az egyetlen jelentős eseményt, a Rákóczi-szabadságharc idején megesett gyilkosságokat és gyújtogatásokat a rendelkezésre álló két forrás egyike a labancok, másika a kurucok nyakába varrta.

Kibéd, világháborús emlékmű. Miski fotó

Kibédet elhagyva, s a 13A jelű főúton továbbra is északra tartva, négy kilométer múltán Sóváradra (1910: 1946 magyar) értem. Ezzel, egy hatalmas kört leíró kitérő után, ismét eljutottam a Sóvidékre, ahol korábban már megfordultam, amikor Alsó- és Felsősófalvát, Korondot, Parajdot és Szovátát cserkésztem be. Ami az emlékművek dolgát illeti, Sóvárad becsülettel kitett magáért: a két háború egymástól egy méterre álló emlékkövei egy gondozott kertben kaptak helyet, szemközt a református templommal. 
Hogy pontosan miként jutottam az innen légvonalban 15 kilométerre található Erdőcsinádra (1910: 790 magyar, 1 német), azt ma már, ha megfeszítenének, sem tudnám megmondani. Sóváradról minden bizonnyal az északra tartó földúton indultam neki, hogy aztán Nyárádmagyarós, Nyárádszereda, Nyárádszentmárton érintésével eljussak Székelykálra, ahonnan az

 

Sóvárad, világháborús emlékművek. Miski fotó

Erdőcsinádot is magába foglaló völgybe tértem. A lényeg, hogy valamiképp eljutottam oda, s bár előzetesen többet vártam a falutól, mindössze egy, a református templomhoz közeli egyszerű obeliszket fényképezhettem.
Visszaautózva Székelykálra, Iklandon keresztül (Nagyernyénél) kiértem a Marosvásárhely és Szászrégen között húzódó, 15-ös jelű főútra. Ezen északra tartva áthaladtam Sáromberkén, majd a Teleki kastélyról ismert Gernyeszegen, s végül Körtvélyfáján (1910: 1201 magyar, 9 román, 1 egyéb) találtam magam. Itt a református templom szerényebb botanikusparknak is beillő kertjében, a nagyméretű faharanglábtól pár lépésnyi távolságra találtam rá az átlagos kinézetű, de legalább régi, 1931-ből való hősi obeliszkre.

Sóvárad, első világháborús emlékmű. Miski fotó

Körtvélyfájától keletre, négy kilométerre, a Maros felé igyekvő Péterlaki-patak mellett fekszik Magyarpéterlaka (1910: 797 magyar, 15 román, 2 német, 2 egyéb). Református temploma sarkánál egy négyszögű, ember magasságú kőoszlopra találtam, ami az 1848-49-es szabadságharc, illetőleg Bem József főhadnagyának, Kőrössy Józsefnek állít emléket. Sajnálatos módon a homokkőből készült törzsbe vésett sűrű feliratból nem sokat lehetett kisilabizálni, pedig, amennyi a felvitt szöveg épebb mondatrészeiből kiolvasható volt, azok a fia halálán szomorkodó anyának a szívhez szóló búcsúmondatai voltak.

Erdőcsinád, világháborús emlékmű. Miski fotó

Az utamon következő Petele falut elhagyva, rövidesen megint a tegnap már megjárt Szászrégen utcáin köröztem, ahol csak azért nem mentem vissza a gumijavítóhoz reklamálni, merthogy még nem eresztett le az "új" gumi, amiről korábban írtam, hogy a szentlélek, akarom mondani, a műanyag porvédősapka tartotta bent a kétatmoszférás légnyomást. Ellenben a város egyik benzinkútjánál kénytelen voltam tankolni, a 24 liter üzemanyagért 115 lejt fizettem. 

Körtvélyfája, harangláb és emlékmű. Miski fotó

A várostól északra eső első település Marosfelfalu (1910: 762 magyar, 345 román, 114 cigány, 6 német, 1 szlovák) volt, amelynek déli széle csaknem a város északi széléig nyúlt le. Az itteni világháborús emlékművek a főút mentén emelkedő, komor színűre festett református templom falánál találhatók. A nyitott kapun át bejutva a kertbe, egyből szembetűntek a templom sarkánál elhelyezett, hátoldalukkal a templom falához tapadó emlékművek, amiket egy 324-es helyrajzi számmal ellátott oldalbejárati faajtó választott el egymástól. A templom főbejárata öt méterrel arrébb
volt. Az első világháborús emlékmű színe megegyezik a temploméval, s bár a mimikri finoman szólva is zavaróan hat, összességében tisztességes kinézetű, régi alkotással álltam szemközt. Nagyjából ugyanez mondható el a mellékajtótól jobbra álló másik emlékműről is, azzal a kitétellel, hogy a második világháborús alkotás legalább fehér kőből készült, ami nagyban megkönnyítette a rajta szereplő nevek olvasását.

Körtvélyfája, református harangláb és emlékmű. Miski fotó

A három kilométerrel északabbra fekvő Marosvécsén benéztem a főúttól alig száz méterre található Kemény-kastélyhoz, illetve átkutattam a vele szemközt álló református templom környékét is, mindhiába, emlékművet egyik helyen sem találtam. 
A közeli Maros-hídon áttértem az itt még eléggé karcsú folyó túloldalára, és benéztem a hídfőtől délre eső, egykor zömmel szászok által lakott Felsőidecsre, ahol egy példaértékűen helyreállított evangélikus templomot találtam és fotóztam. Már csak az a kérdés, szászok híján ki használja a templomot, merthogy a többségbe jutott románoknak megvan a maguk helyi egyháza.
Innen északra fordulva rövidesen befutottam Holtmarosra (1910: 717 magyar, 69 román, 10
egyéb). Mire leparkoltam a református templom előtt, az út szélén már állt előttem egy magyar rendszámú autó, utasai épp akkor kászálódtak elő a kocsi belsejéből.

Körtvélyfája, háborús emlékmű. Miski fotó

A kocsik hangjára a templomból elősiető lelkész láthatóan nem tudta, melyik autó utasait üdvözölje előbb, s bár végül felém indult, reflexszerű kézmozdulattal továbbirányítottam a négy felnőtt felé. Ugyanis, miként sejtettem, előre bejelentett vendégei érkeztek, csak éppen a lelkész úr azt hitte, én is a delegáció tagja vagyok. Pedig nem. Eme kis vidám bevezető után máris a templomkertben álló két emlékmű felé fordultam. Olyan közel voltak a kerítéshez, hogy be sem kellett mennem a kertbe, a járdáról fotózhattam őket. Először a templom bejáratától jobbra álló fekete márványobeliszket, az első világháborúban meghalt katonák emlékművét kaptam le. Rutinos fotós lévén, egykettőre megvolt. A második világháborús emlékmű már jóval tetszetősebb, művészi színvonalú volt, a kiképzés vonatkozásában erősen elütött a sematikus obeliszktől. Az egész talán vállmagasságig ért, s ebben a magasságban már benne volt az a három, kőből faragott figura, egy levett kalappal álló férfi és két nő, akik a kocka formájú talapzat közepére helyezett, szintén kőből faragott kopjafát fogták közre. A talapzat előoldalán az elesett katonák neveit lehetett olvasni.
A soron következő, északi szomszéd Magyaró (1910: 1884 magyar, 575 román, 59 cigány, 7 német) két, megszólalásig hasonló

Magyarpéterlaka, Kőrössy-emlékmű. Miski fotó

kinézetű, egymástól nyolc méterre, a templom főbejáratának két oldalán álló, az esőzések ellen kalapszerű, kis fémfedelet viselő obeliszket mutatott fel. 
A falu északi részén nyugatra induló utcán hamar elértem az itteni Maros-hidat, amely áthajtottam a folyó jobb oldalán fekvő Disznajóra (1910: 1259 magyar, 188 román, 3 német). A települést átszelő 15-ös főút, és az északra mutató, Alsórépára tartó, 154B jelzésű mellékút találkozásánál tekintélyes kinézetű emlékművet találtam. A jókora méretű, négyszög alaprajzú, terméskövekből készült emlékmű tetejét egy láthatóan a közelmúltban készült (elnagyolt), tárt szárnyú turul díszítette. Az emlékmű oldalain a két világháború hőseinek fehér márványtáblái láthatók. 
A hét kilométerre, északra fekvő Alsórépán (1910: 877 román, 53 cigány, 11 német, 3

Marosfelfalu, református templom és emlékművek. Miski fotó

magyar) a tanulóifjúság okulására és nacionalista irányultságú szellemi kondícióban tartására, az iskola előtti járdaszakaszra helyezték a csinosnak mondható román világháborús emlékművet. 

Székely Himnusz:

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! 

Marosfelfalu, háborús emlékmű. Miski fotó

Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.

Marosfelfalu, első világháborús emlékmű. Miski fotó

Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.

Marosfelfalu, világháborús emlékművek. Miski fotó

Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk, 
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,

Felsőidecs, szász evangélikus templom. Miski fotó

Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla, 
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,

Holtmaros, első világháborús obeliszk. Miski fotó

Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen! 
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,

Holtmaros, második világháborús emlékmű. Miski fotó

Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.

Magyaró, református templom és emlékművek. Miski fotó

Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!

Disznajó, világháborús emlékmű. Miski fotó

Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén

Disznajó, világháborús emlékmű. Miski fotó

Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!

Disznajó, háborús emléktábla. Miski fotó

 
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén

Disznajó, háborús emléktábla. Miski fotó

Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!" 

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!

Alsórépa, román világháborús emlékmű. Miski fotó

Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan. 
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken."


Az Erdély-Siebenbürgen-Ardeal blog a soron következő bejegyzéssel folytatódik!