2016. július 28. csütörtök (tizenhetedik nap/második rész) befejező rész

Gyerővásárhely, református templom. Miski fotó

A Magyarkiskapustól nyugatra, az 1-es főút túloldalán található Gyerővásárhelyen (1910: 439 magyar, 364 román, 74 cigány) a falu északi részében emelkedő református templomban lett meg az első világháborús katonák fekete márványtáblája. Itt az öreg harangozó, egyben a karzati orgona avatott kezelője vezetett körbe. Miután kellőképpen körbejártuk a gyönyörű kézimunkákkal dekorált lenti részt, felhívott a templom belterének egészére kitűnő rálátást nyújtó karzatra, mondván, szeretné bemutatni orgonatudományát, de ahhoz nekem kellene kezelnem a lábbal működtethető fújtatót. Magyarán, az aranyos, fiatalosan csillogó szemű öreg harcos rávett egy kis szorgalmi feladatra. Persze belementem a dologba, s míg ütemesen tapostam a pedált, az átszellemült arccal játszó kopasz öregúr valami, számára slágerszámba menő egyházi

Gyerővásárhely, református templom. Miski fotó

dallamot csalt ki a fúvókákból. Ahhoz nem kellett ismernem a "nótát", hogy észrevegyem, miszerint az bizony olykor hamisan szólt. De rezzenéstelen arccal hallgattam a fals futamokat, eszembe sem jutott megbántani a lelkes, jóindulatú öregurat azzal, hogy bármilyen módon reagáltam volna a hibás futamokra. A tízperces előadás végén udvariasan megköszöntem a látogatásom tiszteletére celebrált előadást, meg úgy általában a segítségét, s a falut abban a reményben hagytam el, hogy a templom mellől északra induló földúton egyhamar átjutok az alig két kilométerre fekvő Inaktelkére, s így megspórolom a jó minőségű aszfaltúton való hatalmas kerülőt. Ámde, mint a közhelyből is tudjuk: ember tervez, Isten végez. Az a kezdetben ígéretesnek látszó földút néhány száz méter múlva egyszerűen felszívódott a magas fűben,

Gyerővásárhely, református templom. Miski fotó

s bár egy darabig kétségbeesetten kerestem a folytatását, be kellett látnom, eltévedtem. Kétségbeesésemet némileg mérsékelte a többnyire erdőkkel borított dombok tágas tisztásairól nyíló fenséges panoráma, aminek a révén úgyszólván az egész Kalotaszeget beláttam. Többek közt felfedeztem a templomtornyával szinte karnyújtásnyi távolságból csalogató Inaktelkét is, de addigra elment a kedvem a további kísérletezéstől. Megfordultam, s örültem, hogy a kocsim keréknyomát követve visszataláltam Gyerővásárhelyre, ahonnan megkönnyebbülten folytattam utamat a biztonságosabb országúton. Úgy két kilométer múltán elértem az északra kanyargó 108C jelű mellékút torkolatát, s erre rátérve, a félúton található Jegenye települést követően megérkeztem Egeresre (1910: 799 román, 524 magyar, 9 szlovák, 1 német, 41 egyéb - főleg cigányok).

Gyerővásárhely, református templom. Miski fotó

Elsőként a Bocskai várnak az évtizedek múlásával mind jelentéktelenebb romjait fényképeztem. Az áthatolhatatlan gaz- és bokorsávval körbezárt épületmaradványokat ötven méterről fotóztam, közelebb, legalábbis 2016 forró nyarán, nem tudtam menni hozzá. Az építési időszak és az építészeti stílus vonatkozásában magáról nem sokat eláruló, nem igazán beszédes romok megtekintését követően a tetején strázsáló, dobtáras (!) géppisztolyt szorongató katonával díszített román háborús emlékművet kerestem fel. Azt a sehogy sem odaillő katonafigurát alighanem valami felszámolt, szocialista ihletésű emlékműről menekítették ide. Tervezőinek szándéka szerint az alkotás annyira kizárólagosan román akart lenni, hogy még az elesett katonák nevét is valami cifra, ó-román betűtípussal vitték fel az emléktáblákra, amitől a hősi nevek szinte olvashatatlanná váltak.

Gyerővásárhely, a református templom orgonistája. Miski fotó

 
Egerest kelet felé tartva hagytam el (a település szélén elhaladtam egy épülőfélben lévő, kék tetejű cigánypalota mellett), majd a szám szegletében a ronda ipartelepnek kijáró méla undorral gyorsan áthúztam Egeres-gyártelepen, s másfél kilométerrel odébb lefordultam Bogártelkére (1910: 580 magyar, 30 román, 2 egyéb). A faluközpont kis parkjának sarkán egy 1942-ből való, igazán remekbe szabott világháborús obeliszket láttam. Előoldalán az első világháború 15, oldalán a második világégés 7 innen származó, elesett katonájának nevével. 
A keskeny országút (108C) másik oldalán található aprócska Nádasdaróc (237 magyar, 2 román), és az imént megjárt Bogártelke közös református temploma és temetője közvetlenül az országút mellett áll, illetve húzódik.

Gyerővásárhely, háborús emléktábla. Miski fotó

Elhaladva mellettük, szinte azonnal az egyetlen utca mentén hosszan elnyúló Nádasdarócra ér az ember. Az bármennyire is kicsiny ez a falu, azért egy gyönyörű református faharanglábat, és egy átlagos világháborús emlékművecskét fel tud mutatni. 
A két kilométerre, nyugatra fekvő Inaktelke (1910: 698 magyar, 8 román) - ahová első nekifutásra Gyerővásárhely felől, földúton szándékoztam érkezni, csak éppen nem jártam sikerrel - egy fakerítéssel közrefogott, füvesített kis parkszerűség közepén álló, vakító fehérre meszelt emlékművet tartogatott, a tetején egy tárt szárnyú turullal. A vakító kőoszlopba süllyesztett fekete márványtábla mindkét világháború hőseinek nevét tartalmazta. 
Inaktelkéről visszaautóztam Egeresre, ahonnan Nagypetrin, Almástamásin és Középlakon át Váralmásra jutottam. Volt egy nem egészen kiérlelt elképzelésem, miszerint az ortodox templom mellől induló ócska földúton eljutok a légvonalban négy-öt, ám a futóműgyilkos úton haladva legalább tíz kilométerre eső Kispetribe. Neki is vágtam az útnak, ám már Váralmás határából visszafordultam a dombok mögül előbukkanó, gyanúsan sötét felhők sebes közeledte miatt. Még az hiányzott volna, hogy távol a lakott településektől, valahol az erdők közt elakadjak 

Egeres, Bocskai vár. Miski fotó

egy sáros kátyú mélyén, a nagy valószínűséggel a fehér hollók által kitaposott úton várhattam volna a segítségre! Alternatív útvonalat választva (és gyáván megfutamodva az egész embert kívánó kihívás elől), Váralmásból inkább a kitűnő minőségű aszfaltúton elérhető Farnas (1910: 258 román, 190 magyar, 4 egyéb) felé indultam. Mire a volt görög katolikus (most ortodox) templom elé értem, aminek a kertjében, mindjárt a kerítés mögött ott állt az első világháborús hősök nevével teleírt egyszerű obeliszk, eleredt az eső. Negyedórán át gubbasztottam a fülledt kocsiban, mire elállt. Az emlékművön megint több magyar eredetű nevet olvastam, mint echte románt: Balazs Francisc (Balázs Ferenc), Boldizsar Martin (Boldizsár Márton), Boldizsar Stefan (Boldizsár István), Barta Stefan (Barta István), Kudor Gheorghe (Kudor György),

Egeres, Bocskai vár. Miski fotó

Nagy      Dionisie (Nagy Dénes), Szakacs Stefan (Szakács István) és Vekony Martin (Vékony Márton). Csak tudnám, honnan, miből származik az erdélyi románságnak ez a felettébb hatásosan működő asszimilációs ereje, hogy jószerével nem is természetes szaporodás, hanem - az esetek túlnyomó részében - a magyarok önkéntes beolvadása, elrománosodása útján növekszik a lélekszámuk. Maholnap az a betegnek tekinthető helyzet áll elő (ha ugyan nem nyitott kapukat döngetek), hogy egyfelől a magyarságukhoz ragaszkodó székely-magyarok, másfelől az "eredeti" románok, kiegészülve az elrománosodott magyarok nem csekély táborával, néznek farkasszemet Erdélyben. A magyarok egy nem jelentéktelen hányada tehát valamiképp (a vegyes házasságokat követő asszimiláció, az ortodoxia térnyerése, gyenge nemzettudat, megfelelési kényszer, stb. okán) "átpártol" a románokhoz,

Bogártelke, világháborús emlékmű. Miski fotó

s ha ennek a káros folyamatnak a hazai és külhoni magyar szervezetek záros időn belül nem találják az ellenszerét, az, nem is az annyira távoli jövőben, a magyarok végleges felszívódását, eltűnését vonhatja maga után. 
Az egy faluval, s másfél kilométerrel délebbre fekvő Zsobok (1910: 660 magyar, 8 román) ma is tisztán magyar település. Református templomának virágágyásos kertjében egy régi első világháborús emlékmű állt, előoldalára 17 magyar hős nevét vésték fel. 
Az innen keletre induló keskeny aszfaltút (ezt az utóbbi években készíthették, a '80-as években legfeljebb földút lehetett a helyén) egy cserfes, kedélyesen locsogó patakkal átszelt, dimbes-dombos tájon át vezetett el a magasban fekvő, öt perc kocsiútra lévő Sztánára (1910: 362 magyar, 186 román, 1 német, 1 egyéb), Kós Károly erdélyi író és polihisztor öregkori menedékéhez.

Bogártelke, világháborús emlékmű. Miski fotó

 A református templom melletti nagy, füves térségen egy egyszerű betonobeliszk emlékeztet a világháborúkban elhunyt katonákra. A fényképezés után visszaereszkedve Zsobokra, s onnan átjutva Farnasra, húsz percen belül megint Váralmás alatt, az 1G jelű főúton találtam magam. Délnek, Bánffyhunyad felé indulva előbb Alsófüldön, majd a fiatornyos református templomáról híres Ketesden (1910: 396 magyar, 22 román) haladtam át. Ez utóbbin megálltam, lefényképezendő a jelentős átalakításon átesett, de így is gyönyörű templomot. Beérve az egykor (s talán ma is) a Kalotaszeg fővárosának számító, az erőltetett betelepítések miatt mára elrománosodott Bánffyhunyadra (1910: 4699 magyar, 451 román, 28 német, 8 szlovák, 8 egyéb), s elhaladva a központban magasodó, hatalmas református templom mellett, megálltam tankolni. A 33 liternyi benzinért 155 lejt hagytam a töltőállomás kasszájánál. Kevéssel ezután már a városkából délre kivezető, 1R jelzésű úton haladtam. Nevezett főútról Bánffyhunyad határtáblájánál letértem a közeli Kalotadámos (1910: 338 magyar, 66 román) felé. Noha világháborús emlékművet sehol sem láttam, azért mindenképp megérte erre fordulnom, hiszen a falu egy ritka szép, hihetetlenül arányos,

Bogártelke, világháborús emlékmű. Miski fotó

fallal kerített református templom "gazdája". 
Visszatérve az 1R jelzésű útra, néhány kilométerrel odébb a Zentelkével egybeépült, s csak a helyből átugorható Kalota-patak által elválasztott Kalotaszentkirályra (1910: 828 magyar, 217 román, 1 német) jutottam. Egyébként Ady Endre itt, a patak fűzfái alatt ülve írta a Kalota partján című versét. A református nagytemplomba nem jutottam be, mert már a kert magas kőkerítésének kapuját is zárva találtam. Szerettem volna felkérni a lelkészt egy rövid kalauzolásra, csakhogy a házában senki sem volt otthon, így némi tétova várakozást követően visszaültem az autóba, és elhajtottam az innen 5-6 kilométerre, délre található, Nagykalotán keresztül elérhető Magyarvalkóra (1910: 706 magyar, 421 román, 9 német, 12 egyéb). Számomra ez a kalotaszegi település, pontosabban ennek a falunak a ritka szép fekvésű, ritka gyönyörű református templomerődje testesíti meg mindazt, amit összefoglaló néven Erdélyként emlegetnek. Ha a közelemben elhangzik az Erdély szó, bennem azonnal Magyarvalkó templomának képe villan fel. A falu egy magasabb dombjára települt templomhoz a domboldal zömét elfoglaló temetőn keresztül vezet a meredek lépcsősor. Mire felértem (immáron negyedik alkalommal, mivel a '80-as években háromszor fordultam itt meg), s áthaladtam az erődfalba tagozódó kapubástyán, kivert a víz. A délután a napszak eleje és közepe közötti vékony időmezsgyén járt.

Nádasdaróc, világháborús emlékmű. Miski fotó

 Hiába sétáltam körbe a négy fiatornyos haranglábú templomot, az erődfalon belüli udvaron mindenféle emlékművet találtam, csak éppen világháborúsat nem. Ekkor jutott eszembe, hogy az interneten egyszer láttam a templombelső képét, s ott mintha lett volna a falra erősítve egy emléktábla. Vagy kettő. De hiába, a kulcsra zárt öreg templomajtón minden próbálkozás ellenére sem jutottam túl. Csalódottan sétáltam vissza a domb tövénél hagyott autóhoz, s már azon voltam, hogy visszaülve a kocsiba magam mögött hagyom a durván két és fél hetesre sikerült erdélyi körút utolsó állomásának tekintett falut, amikor az úton szembe jött egy korosabb hölgy és a lányunokája. Szerencsémre az asszony a templom gondnoka volt, most is azért jött, hogy felsétáljon kertbe a kislánnyal. Amikor meghallotta, mi a problémám, a kislányt rögvest elszalasztotta a kulcsért, s percekkel később már hármasban

Inaktelke, háborús emlékmű. Miski fotó

 vágtunk neki az izzasztó meredeknek. Én aznap másodjára. Kicsit remegett az inam a második, az elsőnél is fárasztóbbnak bizonyuló túra végére, de minden gondomat elfelejtettem, midőn végre kinyílt az a nehéz ajtó, s beljebb kerülhettem a templomba. A keresett emléktábla azonnal meglett, s miután a templombelsővel együtt többször lefotóztam, a búcsúzást követően boldogan siettem az autóhoz. Még ki sem értem Magyarvalkóról, máris a mobilomért nyúltam. Azzal a hírrel hívtam fel a feleségemet, hogy ebben a pillanatban értem önkéntes erdélyi "küldetésem" végére, s most indulok haza, Magyarország felé. A nejem persze örült, de a lelkesedését hamar lehűtöttem, mondván, hogy mivel már délután ötre jár, s a több mint kéthetes túra miatt eléggé fáradtnak érzem magam, aznap már nem érkezek Pestre. Örülök, ha átjutok a határon, s majd valamelyik magyarországi település parkolójában megalszom éjszakára, de kora reggel megérkezem Zuglóba. Jól van, jött a válasz, másnap úgysem dolgozik, vár rám. Addig is vigyázzak magamra. Ezt megígértem.
Visszatértem Bánffyhunyadra, ahonnan nyugatra, a hozzávetőleg száz kilométerre lévő Nagyvárad felé indultam. Bánffyhunyad nyugati részén, az országút mentén, megint jó néhány, keleties tetőzetű cigánypalota mellett hajtottam el.

Farnas, ortodox templom és emlékmű. Miski fotó

Hm, az utóbbi évtizedekben nagyot változott errefelé a világ, gondoltam magamban. Na, de ekkorát? A Sebes-Körös mellett futó országúton áthaladtam Sebesváron, Csucsán, aztán a legendás Királyhágó, Erdélyország sokszor megénekelt kapuja következett. A hágó tetejéről leereszkedve Nagybáród, később Élesd, még később Fugyivásárhely jött sorra, s már bent is voltam Nagyváradon. Innen már csak tíz kilométerre volt a mindig zsúfolt, forgalmas Bors-Ártánd határátkelő, amit percre pontosan este nyolcra értem el, s ahol legalább félóráig tartott, mire átvergődtem Magyarországra. Időközben egészen besötétedett, s rá kellett jönnöm, mennyire utálom az esti vezetést, különösen, ha szüntelen óriáskamionok zúgnak el mellettem kartávolságra, vagy vakító lámpáikkal jönnek velem szemközt. Még volt bennem annyi kitartás, hogy áthámoztam magam a városnyi Berettyóújfalun, aztán Földesen, de Bárándnál végleg megelégeltem a vezetést, és valami útszéli beugróban félreállva, leállítottam a motort. Nem mondhatni, hogy sokat aludtam volna, hiszen az éjszaka is nagy forgalmú úton szinte szünet nélkül söpörtek el mellettem a román rendszámú teherautók és kamionok, de legalább a testem pihent valamennyit.

Farnas, világháborús emlékmű. Miski fotó

Az utolsó erdélyi napom végére olyan fáradtság tört rám, hogy elfelejtettem feljegyezni a megtett kilométerek számát.

2016. július 29. péntek, tizennyolcadik nap

Ez a nap már csak arról szólt, hogy Bárándról épségben jussak fel Budapestre. Püspökladánynál ráálltam a 4-es főútra, amelyről Szajolnál csak azért tértem le negyedóra időtartamra, hogy az itteni világháborús obeliszkről korábban készült rossz fotók helyett jókat készítsek. A jól sikerült fényképezések után visszatértem a főútra, és a kora délelőtti órákban beestem Pestre, a zuglói kis utcába. Feleségem és a kiskutyáim kitörő örömmel fogadtak, én pedig titkon örültem is, meg nem is, hogy véget ért a nagy utazás. 
A kevéssel később készített gyorsmérleg szerint az indulástól érkezésig eltelt 18 nap alatt 6310 kilométert tettem meg (ez napi 350 kilométeres átlagot jelent), ebből 474 kilométer esett Magyarországra, és 5836 kilométer jutott Erdélyre. Mindeközben odakint 1529 lej értékben (ami durván 107.000 forintot jelent) tankoltam. Utam során 419 településen készítettem fotókat. Az egykori magyar vármegyék közül 19-ben fordultam meg: Arad (Partium), Temes (Bánát), Krassó-Szörény (Bánát), Hunyad (Erdély), Alsó-Fehér (Erdély), Szeben (Erdély), Fogaras (Erdély), Kis-Küküllő (Erdély), Nagy-Küküllő (Erdély),

Zsobok, világháborús emlékmű. Miski fotó

 Brassó (Erdély), Háromszék (Erdély), Csík (Erdély), Udvarhely (Erdély), Maros-Torda (Erdély), Torda-Aranyos (Erdély), Beszterce-Naszód (Erdély), Szolnok-Doboka (Erdély), Kolozs (Erdély), Bihar (Partium). Az odakint készített fényképek pontos számát még nem tudom, de nagyjából háromezer és háromezer-kétszáz közötti képről van szó. 
Nagy menet volt, örökre emlékezetes kaland, épségben való hazaérkezésemmel vélhetően életem utolsó nagy autós körútjára tettem pontot. Az utazás idején már két hónappal túl voltam a 62. születésnapomon. Csinálja utánam, aki tudja! Még egy záróadalék: a kint készült fotókból mindösszesen 1139 képet használtam fel a blogomban (ha jól számoltam). Valamennyi fényképet én készítettem, ezeket, a jobb helykihasználás érdekében, kicsinyítve jelenítettem meg.

Üdvözlettel az utazási élmények lejegyzője, az Erdély-Siebenbürgen-Ardeal blog szerzője: Miski György                               

Sztána, református templom és háborús emlékmű. Miski fotó

Utóirat: ha érdekli Amerika, közelebbről Kalifornia, Nevada és Arizona, pillantson bele a Kalifornia májusban címet viselő, sok szép fotóval gazdagított blogomba is!

És akkor utoljára, de nem utolsó sorban a jó öreg Székely Himnusz:

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen. 
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Ketesd, református templom. Miski fotó

Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk, 
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.

Ketesd, református templom. Miski fotó

Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,

Kalotadámos, református templom. Miski fotó

Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,

Kalotadámos, református templom. Miski fotó

Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át. 
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén

Kalotaszentkirály, református templom. Miski fotó

Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,

Magyarvalkó, református templom. Miski fotó

Tatár, török dúlt, labanc rabigált! 
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,

Magyarvalkó, református templom. Miski fotó

Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Magyarvalkó, református templomerőd. Miski fotó

Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.

Magyarvalkó, a református templom kertje. Miski fotó

Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,

Magyarvalkó, református templom. Miski fotó

Csaba királyfi csillag ösvényen! 
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,

Magyarvalkó, református templom. Miski fotó

Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,

Magyarvalkó, világháborús emléktáblák. Miski fotó

Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!" 

"Ki tudja merre, merre visz a végzet, 
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen! 
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

Az Erdély-Siebenbürgen-Ardeal blog befejeződött.