2016. július 27. szerda (tizenhatodik nap/első rész)

Magyarnemegye, református templom. Miski fotó

Kora reggel már bent voltam a tegnapi esőzések után könnyű párásba burkolózott Magyarnemegye (adatai az előző napnál jegyezve!) református templománál, amit körbejártam, s minden irányból fényképeztem. A közvetlen szomszédságában kialakított kis pihenőpark egy részét csúszdával, homokozóval és mászókával felszerelt játszótérnek rendezték be. A nagyobbik részén azonban csak többé-kevésbé nyírt gyep termett, s ezen a füves területen emelkedett az itteni magyar hősök első világháborús, patinásra öregedett obeliszkje, amit vastag lánccal összekötött kőtuskók fogtak közre. Az emlékmű tetején lángnyelvet utánzó kőfaragás volt látható, alsóbb szintjén pedig az "1914-1918. évi világháborúban, a hazáért elesett magyarnemegyei hősök emlékezetére" bevésett feliratot lehetett olvasni. Az emlékmű oldalain negyvennél több elesett katona nevét számoltam össze.

Magyarnemegye, református templom. Miski fotó

Az alatt a negyedóra alatt, amíg a templomot és utána az obeliszket fotóztam, egyetlen embert sem láttam az utcán.
A félig még alvó falut déli irányban elhagyva, egy darabig élvezettel nézegettem a környező dombos táj barátságos képét, aztán befutottam az igen szép, régi világháborús emlékművet villantó Tóhátra (1910: 766 román, 5 német, 1 magyar). A mellmagasságig érő vaskerítéssel határolt obeliszk az országút által jobbról-balról közrefogott kis szigetként állt a falu északi részén. Nem számoltam össze, de láthatóan sok név szerepelt rajta, közülük nem egy magyar eredetet sejtetett. Falu Gheorghe (Falu György), Lorint Eusebiu (Lőrinc Eusébió), Lorint Gheorghe (Lőrinc György), Lorint Iacob (Lőrinc Jakab), Sabo Gheorghe (Szabó György), Szabo Grigore (Szabó Gergely), Sabo Traian (Szabó Traján), Naghi Iacob (Nagy Jakab), Sabo Pompeiu (Szabó Pompej), Sabo

Magyarnemegye, első világháborús emlékmű. Miski fotó

Toader (Szabó Tódor), Puscasiu Dumitru (Puskás Demeter), Puscasiu Vasile (Puskás László), satöbbi. Miután végeztem a pazar kis emlékmű megörökítésével, siettem volna tovább utamon, de a valahonnan pár perccel korábban kiengedett, körülbelül ötven marhát számláló csorda miatt lépésben tudtam közlekedni, ráadásul, minden ügyességemet összeszedve, szlalomoznom is kellett az utat széltében - s jó darabon hosszában - ellepő, lustán ballagó tehenek között. A pásztorok ugyan igyekeztek az út szélére terelni a csordát, vajmi kevés eredménnyel, így aztán maradt a sárgás tehénlepényekkel borított aszfalton való, nagy odafigyelést igénylő lavírozás. Leeresztettem a mellettem lévő ablakot, s kinyújtott karral igyekeztem odébb lökni az út közepén makacsul lecövekelő teheneket, de a hatalmas jószágok pillantásra sem méltatták

Magyarnemegye, református templom és emlékmű. Miski fotó

 a próbálkozásaimat. Szórakoztak velem. Viszont a feszes bőrükön át éreztem a testük melegét, ami a hűs reggelen kifejezetten jólesett a tenyeremnek. Közben a lépésben guruló kerekek felől folyamatosan olyan jellegzetes, fröcsögő hangokat hallottam, mintha friss, lágy tehénganéjon autóznék. Merthogy azon autóztam. Különben tényleg érdekes esemény, izgalmas élmény egy kora reggeli falusi főutcán ballagó tehéncsorda megelőzése. Az ember először is beéri az utat széltől szélig elfoglaló, senkivel és semmivel sem törődő, egy kilométer/óra "sebességgel" haladó csordát. Innentől kezd izgalmassá válni a dolog, mert valamiképp alagutat, pontosabban fogalmazva ösvényt kell fúrni, taposni a szaros tehénseggek és rózsaszín tőgyek erdejében. Ajánlott ügyelni rá, nehogy véletlenül akár csak megérintsem valamelyiket a kocsival, mert előfordulhat, hogy ijedtükben

Magyarnemegye, első világháborús emlékmű. Miski fotó

a szarvukkal keményen odavágnak a karosszériának, netán oldalról beböknek a felhúzott vagy leeresztett ablakon át. Isten mentsd, hogy egy kóbor, kőkemény tehénszarv eltalálja az ember halántékát, vagy egyáltalán, bárhol a koponyáját, mert akkor harangoztak. Merthogy vezetés közben a sofőr feje nagyjából egy vonalban van a tehénével. Ha az ember már elhaladt néhány szarvasmarha mellett, s bírja idegekkel, hogy a nagy, megtévesztően jámbor bociszemek harminc centiről pislognak rá, kezdheti nyomkodni a dudát, de csak cincogásnyi rövidséggel, nehogy a folyamatos tülköléstől megvaduljon a banda. Ilyenkor ugyanis be szokott jönni, hogy egy-egy előttem csámpázó hústorony az erős hanghatásra irányt vált, nos, ekkor nincs más teendő, mint a kocsi orrával gyorsan beugrani a felszabadult területre. Művészet ez, kérem!

Magyarnemegye, első világháborús emlékmű. Miski fotó

A továbbiakban ezt a mobilizált terelőtechnikát kell alkalmazni egészen addig, amíg át nem vergődsz a menet közben is mélán kérődző csapaton, s ha megtörtént, még az autó kigyorsítása előtt behúzni a könyöködet, ha nem akarod, hogy a felpörgő gumi rád verje a futófelület barázdái közé szorult lágy trágyát. Korábban, amíg a csordakerülő technikát tökélyre nem fejlesztettem, jártam így. Nem kellemes érzés.
Tóháttól már csak két kilométerre, délre volt az itt északnyugatra-nyugatra kanyargó Sajó jobb partján fekvő, a régi magyar világ Szolnok-Doboka vármegyéjének bethleni járásában regisztrált Somkerék (1910: 555 magyar, 512 román, 31 német). Szép és régi református temploma, amelynek sudár, a tetőzet alatt négyszögű tornáccal épült harangtornya a templomhajó sarkán emelkedik, a 151-es (17-es) főút déli oldalán látható.

Tóhát, világháborús emlékmű. Miski fotó

 Gondozott kertjében átlagos kinézetű, betonból öntött háborús obeliszk állt. 
A települést átszelő főúton nyugati irányba tartva, a somkeréki vasútállomáshoz vezető hídon átkeltem a Sajó túloldalára, majd hét kilométerrel odébb áthúztam Bethlenen. A város túlsó végéhez közel újabb híd, ezúttal a Nagy-Szamos hídja került elém, amin áttértem a folyó északi oldalára, ahol Várkudu és Csicsókeresztúr érintésével eljutottam Felőrre (1910: 919 magyar, 295 román, 3 német). Az emelkedőre épült református templom bejárata előtt egy 1925. november 8-án, Peres Károly adománygyűjtéséből állított régi világháborús obeliszk fogadott. Az emlékmű felső részén olvasható felirat ekként fest: "Idegenben nyugosznak ők, a felőri honfiak. Kik elvérzettek miérettünk a hosszú harc alatt. 1914-1918." A közelben, a templomhoz felvezető lépcsősor mellett helyezték el a második világháborús hősök szürke

Tóhát, világháborús emlékmű. Miski fotó

márványból készült obeliszkjét.
Felőr nyugati szomszédja a másfél kilométerre eső Retteg (1910: 1149 magyar, 988 román, 46 német, 135 egyéb - főleg cigányok). Nagyméretű református temploma a főúttól északra húzódó lapos dombhátat foglalja el, mellette, a székelykapus bejáratú, szeretettel gondozott templomkerten belül, egy díszes vaskerítéssel közrefogott, rózsával és egyéb színes virágokkal beültetett kis terület közepén látható a harminc hősi nevet soroló, régi obeliszk. 
A szintén a 17-es főúton fekvő Baca (1910: 493 magyar, 343 román, 51 cigány) keleti széle szinte összeér Retteggel. A település református temploma a nagyobb hányadot kitevő déli falurészben található. Vele szemközt áll a lelkészi ház, ahonnan a kocsim leállítását követő ötödik másodpercben előkerült egy felettébb életvidám, kissé

Tóhát, világháborús emlékmű. Miski fotó

      túlmozgásos fiatalember. Kedvelem az ilyen embereket, akiknek a rendíthetetlennek tűnő derűjéből, bámulatra méltó vitalitásából - valami láthatatlan közvetítő közegen át - mindig átáramlik belém is valamennyi. Ő vezetett be a templomkertbe, ahol egy ritka szerényre sikerült emlékművet találtam. Ez pedig nem más volt, mint két függőleges vasrúdra erősített fehér kőlap, amin a két nagy háborúban meghalt katonák nevei olvashatók. A templomba nem maradt időm bemenni, nem is nagyon akartam, de még a tábla fényképezése közben szemet szúrt a szomszédos magánkert kerítésére támaszkodó, a két hátsó lábán álló, láncra kötött kutya. A lelkész elmondása szerint még csak kilenc hónapos jószág már most hatalmas méretű eb volt, s bár amikor szóltam hozzá, farkának barátságos csóválásával "válaszolt", ezzel együtt jobbnak láttam tisztességes távolságból enyelegni vele.

Somkerék, református templom ködben. Miski fotó

 
Ezután az innen már csak nyolc kilométerre, az egyesült Szamos déli oldalán található Dést céloztam be magamnak. De csak gyorsan áthajtottam a kocsiból kinézve vegyes benyomást keltő város keleti szélén, mivel nem itt, hanem a tőle négy kilométerrel délebbre húzódó mellékvölgyben fekvő Néma (1910: 665 román, 147 magyar, 1 szlovák) településen akadt körülnézni valóm. A faluközpontban talált, újabb kori világháborús obeliszk fotózásán túljutva az ennél izgalmasabbnak, érdekesebbnek ígérkező régi református templom felkutatásába kezdtem. Nem volt egyszerű feladat a nyomára bukkanni, mert a települést már alig lakták magyarok (2002-ben 809 lakosa volt, ebből mindössze tízen vallották magukat magyarnak), a románokkal meg, kellemetlen tapasztalat, nem mindig sikerült megértetnem magam. Tulajdonképpen szerencsém volt, mert a falu többnyire földes utcáin találomra autózva, mindössze

Somkerék, református templom. Miski fotó

tízpercnyi kutatás után ráleltem a keresett épületre. Az egyik, dombnak felfelé tartó földút kanyarjában pillantottam meg. Ez egy középkorból ránk maradt, gótikus stílusú, kőharangtorony nélküli templom, amihez annak idején rendház is tartozott (Wikipédia). A tetőcserepei épek voltak, körülötte néhány sírból álló kis temető húzódott. Akadt köztük egy mohával lepett, olvashatatlanra kopott feliratú koporsókő is. A legfeljebb tucatnyi sírkő mindegyikén magyar neveket olvastam. A puritán külsejű templom belseje csodálatos élményt nyújt azok számára, akik értik és értékelik a vén falakból sugárzó történelem üzenetét, hallják a hangtalant, s képesek látni a láthatatlant. Közéjük tartozom én is. Most nem mesélem el tételesen, hogy mi mindent látni vagy nem látni a félhomályos belső térben. A szokásos elemeknek - értem alatta hívők padsorait, vagy a szószéket - hűlt helyük. Helyettük azonban van néhány remekbe faragott kőoszlop és oszlopfő, ősrégi szentségtartó fülke, valamint némely falrészekről sok évszázados, töredékesen fennmaradt színes freskók üzennek az elmúlt korok felől. De mindezeken túl van itt valami sokkal értékesebb is, amit közkeletű kifejezéssel a hely szellemének, szellemiségének lehetne nevezni, s amit kizárólag a különleges belső vevőkészülékkel rendelkező emberek képesek észlelni.

Somkerék, református templom. Miski fotó

Amikor észreveszed és felfogod a jelenlétét, egy tiszteletből, kíváncsiságból, félelemből és szeretetből gyúrt érzés kerít hatalmába, elveszíted az időérzékedet, miáltal utóbb nem tudnád megmondani meddig, de valameddig egyenjogú társává válsz a mindent tudó megfoghatatlannak. "Aki" úgy van ott, hogy bizonyíthatóan nincs is. Vannak helyek ezen a Földön, amelyek erős hatással vannak az ember lelkivilágára, s Néma megvénült református temploma ezek közé tartozik.


Székely Himnusz:

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,

Somkerék, világháborús emlékmű. Miski fotó

Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors, 
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.

Felőr, református templom. Miski fotó

Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha. 
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,

Felőr, első világháborús emlékmű. Miski fotó

Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,

Felőr, első világháborús emlékmű. Miski fotó

Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,

Felőr, második világháborús obeliszk. Miski fotó

  Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!

Retteg, református templom. Miski fotó

Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely, porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén

Retteg, első világháborús emlékmű. Miski fotó

Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,

Retteg, első világháborús emlékmű. Miski fotó

Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,

Baca, világháborús emléktábla. Miski fotó

Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Baca, haver a szomszédból. Miski fotó

Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,

Néma, református templom. Miski fotó

Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.

Néma, református templom. Miski fotó

Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!

Néma, református templom. Miski fotó

Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár, Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,

Néma, református templom. Miski fotó

Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.

Néma, református templom. Miski fotó

Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.

Néma, világháborús emlékmű. Miski fotó

Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.

Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.

Néma, világháborús emlékmű. Miski fotó

Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan."


Az Erdély-Siebenbürgen-Ardeal blog a soron következő bejegyzéssel folytatódik!