2016. július 19. kedd (nyolcadik nap/harmadik rész) folytatás

Hégen, szász erődtemplom. Miski fotó

A Hortobágy folyó - na jó, inkább csak patak - folyásával párhuzamosan haladó országút perceken belül elvezetett Hégenre (1910: 474 német, 292 román, 240 cigány, 33 magyar). A helyi építészeti nevezetesség, s az mi más lehetne, mint a jó öreg szászok erődtemploma, a Netus illetőleg a Réten irányából érkező utak találkozási pontjánál, egy nagyobb park szomszédságában látható. A kerített, őrtornyokkal és lelkészi laknak is használt bástyaszerűséggel védett evangélikus templom nem téglákból, hanem laposra faragott kövekből épült. Méghozzá jó magasra, mivel ezek a szász egyházi épületek eleve kettős rendeltetéssel készültek: mindenekelőtt az istenhívők lelki szolgálatára, ugyanakkor a hívők fizikai védelmének biztosítására. A középkorban a helyi kiskirályok között kirobbanó viták meglehetősen gyakran torkolltak véres háborúskodásba, 

Hégen, szász erődtemplom. Miski fotó

s akkor még nem említettem az örökös török fenyegetettséget. 
Ha Hégent északra indulva, vagyis Segesvár felé tartva hagyja el az ember, az első útba eső település a négy kilométerre fekvő, eléggé jelentősnek számító Apold. Itt ugyan nem álltam meg, viszont Apoldnál jobbra fordulva lehet betérni abba keletre mutató, négy kilométer hosszan elnyúló völgybe, amelynek végében Szászdálya (1910: 642 német, 257 román, 255 cigány, 13 magyar, 6 horvát) zsákfalu fekszik. Nos, ilyen építészeti kuriózumot még nem láttam Erdélyben, amit ebben a faluban felvillantott előttem az utazók fukarnak semmiképp sem mondható istene. Ilyen magas, amúgy magányosan álló harangtorony egész Erdélyben, de valószínűleg a történelmi Magyarország területén sincs több! 

Hégen, szász erődtemplom. Miski fotó

A lélegzetelállítóan magas kőtorony eleve egy kisebb dombtetőn áll, körülötte csendesen vegetáló vén szász házakkal, úgyhogy kilométerekről látszik, merre kell mennie, akinek Szászdályán akad dolga. A magasságát tekintve űrrakéta méretű bődületes torony különben a falu főutcájának másik oldalán lévő, fallal kerített evangélikus templomhoz tartozik, attól tíz méterre áll.
Apold felé visszajövet benéztem a félúton nyíló kis mellékvölgyben meghúzódó Volkányba, de az egyszerű templomon kívül egyéb látnivalót nem találtam.

Apoldot elérve északra fordultam, és tíz-tizenkét kilométert letudva beértem Segesvárra, ahonnan Fehéregyházán és Héjjasfalván keresztül a régi magyar közigazgatás szerinti Udvarhely vármegye székelykeresztúri járásában fekvő Szederjesre (1910: 537 magyar, 14 román, 1 német) jutottam.

Bún-Alsóbún, a Bethlen-kastély 1988-ban. Miski fotó

Bún-Alsóbún, a Bethlen-kastély 1988-ban. Miski fotó

És akkor itt, mielőtt Szederjesről szólnék pár szót, teszek egy kis időbeni kitérőt. Imént, az említés szintjén szóba hoztam Fehéregyházát. Ebből a faluból lehet elérni az északra, Kis-Küküllő vármegyében található Bún (1910: 1275 román, 508 magyar, 235 cigány, 2 német) települést, illetőleg annak déli részét, Alsóbúnt. A település látványos épülete volt az 160-1641-ben épült, négy sarokbástyás Bethlen-kastély. A mellékelt fényképen olyan állapotban látható, ahogyan 1988-ban rátaláltam, azaz már akkoriban is az imádság tartotta össze. De legalább állt, s jó román szokás szerint valami mezőgazdasági célú rendeltetése volt, ha jól emlékszem, a szántóföldi gépek alkatrészraktárának használták. Az épületet azóta az utolsó tégláig széthordták a helybéli lakosok, gyakorlatilag nyoma sem maradt a Bethlenek búni kastélyának. Ezt a két, eredetileg fotópapírra készített képet a tisztelgő emlékezés jegyében teszem közkinccsé.
És akkor eme, szomorkás kis kitérő után visszakanyarodok Szederjesre. Apoldtól idáig jó nagy, 32 kilométeres kört írtam le, de megérte, mert hosszú kihagyás után megint világháborús emlékoszlopra találtam, az előoldali márványtáblán csupa magyar névvel.
Utam következő megállója, a hét kilométeres földúton elérhető, hajdanában német többségű Erked (1910: 607 német,

Szászdálya, az evangélikus templom harangtornya. Miski fotó

 324 román, 217 cigány, 122 magyar) ugyancsak az egykori Udvarhely vármegyében fekszik. Mint az imént pedzegettem, Szederjes és Erked között murvás, döngölt földút vezetett, amin csaknem olyan jól lehetett haladni, mint az átlagkátyús, aszfaltozott utakon. Két helyen is álmosan bóklászó birkanyájak keresztezték utamat, a pásztorlegények erős botjaik és meghatározhatatlan fajtájú kutyáik segítségével terelték odébb a fegyelmezetlen csürhét. Erdélyben csaknem mindegyik vasúti átjáró kínszenvedést jelent a kocsik futóműve számára, de az erkedi síneken való átkelés emlékét mind közül a legtovább őrzöm. Amúgy a falu kisebbik része a sínektől északra, nagyobb hányada a vasúttól délre terül el. A központban található szász erődtemplomot

Szászdálya, harangtorony és szász lakóház. Miski fotó

 el sem lehet téveszteni, minden út - jelzem, a faluban csakis földút létezik - ide, illetve az erődfal előtti nagy füves térre vezet. Az erődtemplom látványa már a '80-as években is nagy hatást gyakorolt rám. Ennek ékes bizonyítéka, hogy anno egy hosszanti fatáblára temperával felfestettem (mintául a helyszínen készített fotók szolgáltak) a három, leginkább szívemhez nőtt erdélyi épületet. Az elég jól sikerült alkotáson - balról jobbra haladva - a Kolozs vármegyei Magyarvalkó református erődtemploma, Keresd Bethlen-kastélya és Erked szász erődtemploma látható. Az egy táblán szereplő három kis festményt két kopjafa felfestésével választottam el egymástól. Na de, vissza a mai Erkedre! Első itt jártamkor, természetesen az 1980-as évek közepéről, végéről van szó, a templom védőfala által biztosított árnyékba helyezett lócákon üldögélő idős

Szászdálya, szász evangélikus templom. Miski fotó

szász asszonyok árulták a saját kezűleg varrt hímzéseiket. Ezek mintái erősen hasonlítottak a körösfői magyar asszonyok varrottasainak vonalvezetésére, csak itt, Erkeden, a mintákat kiadó fonalak szinte egyöntetűen feketék, vagy legalábbis sötétkékek voltak. A szász öregasszonyokat azóta elnyelte a föld (talán szó szerint is, vagyis már sírban nyugszanak), a templom előtti füvön cigányosan barna bőrű román gyerekek rúgták a labdát, a parkszerűséget határoló gerendakerítés mentén az érettebb korú fiatalság rágta a szotyolát, s köpködte szerteszét, nagy egyetértésben, a héját. A templomot övező házak jellegzetes szász épületek voltak, csakhogy mindet románok vagy cigányok lakták. A szászok elmentek, ők itt maradtak. S láthatóan jól érezték magukat ebben az Európa-Külsőre irányított peremlétben. 
Bár a vasúttal párhuzamos földúton Erkedről tovább indulhattam volna a Székelyföld belseje felé

Szászdálya, szász porta. Miski fotó

, s erre éreztem is némi késztetést, mégis, inkább visszafordultam Szederjesre, s mivel közeledett az este, valahol Szászkézd és Szászkeresztúr között, a 13-as (E60) főúttól nem messze megéjszakáztam. 
Kedden pontosan 333 kilométert autóztam össze.

Székely Himnusz:

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla

Szederjes, első világháborús emlékmű. Miski fotó

Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja, 
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!              Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.

Szederjes, első világháborús emlékmű. Miski fotó

 
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,

Erked, szász erődtemplom. Miski fotó

Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! 
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely, magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.

Erked, szász erődtemplom. Miski fotó

 
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén

Erked, főtéri szász házak. Miski fotó

Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!"


Az Erdély-Siebenbürgen-Ardeal blog a soron következő bejegyzéssel folytatódik!