Erdély-Siebenbürgen-Ardeal (1139 photos!): május 2018

2016. július 18. hétfő (hetedik nap/első rész)

A szürke rongyfelhőket szülő hűs hajnalban Szászörményessel (1910: 675 német, 99 román, 19 magyar, 23 egyéb) nyitottam. Ódon, nem túl nagy, viszont a kisebb fegyveres

Szászörményes, szász erődtemplom. Miski fotó

támadásokat és a középerős kecskerúgásokat biztosan kivédő szász evangélikus erődtemplomát a védőfal mentén körbejárva gondosan lefotóztam. Kissé szürreális, az ópiummámor lidércnyomását idéző képet mutatott a templomkert kövér füvét békésen legelő barna ló, "akitől" nem mertem közelebb kerülni a vén egyházhoz, mert hátha titkon emberhúst is zabál a jószág. Közben azért felfigyeltem arra, hogy a jószerével néptelen, sáros utcákon csakis olyan férfiakat látok, akik a falu más és más részei felől jőve mind egy irányba tartanak, s a maguk mögött húzott kétkerekű kis kézikocsin húszliteres tejeskanna zörög. Ezek a hajnali emberek egytől egyig cigányok voltak, s a korai fejésből származó tejet vitték a gyűjtőállomásra. Egy percre elképzeltem,

Szászörményes, szász erődtemplom. Miski fotó

amint a kialvatlanságtól fáradt arcú, sokpurdés asszonyuk még a sötétben felkel, hogy jól megrángassa a tehénke tőgyét. Magam előtt láttam a szurtos körmű ujjak között habzón a kannába spriccelő meleg tejet, s elhatároztam, míg Erdélyben vagyok, nem vásárolok semmiféle tejterméket.
A három kilométerrel délebbre található Szászszentiván (1910: 458 német, 337 román, 12 magyar) kerítetlen evangélikus temploma sem nagyon tud mit kezdeni magával, hívő nincs, az épület felújítására aligha szánnak pénzt, merthogy nincs rajta semmi különleges, semmi szemet vonzó részlet, úgyhogy marad az egyetlen alternatíva: a lassú pusztulás teljes megsemmisülésbe torkolló folyamata.
A keletre húzódó szomszédos völgyben fekvő Csatófalva légvonalban talán négy kilométerre

Szászörményes, szász erődtemplom lóval. Miski fotó

lehet, viszont a kocsival járható, ámde kerülő úton 10 kilométert kell autózni, hogy az utazó elérje. Igazság szerint nagyon megérte a kitérő, mert a Szászszentivánból előbb délre tartó, majd később egy nagy hurkot leírva északra forduló út a Küküllőmenti-dombvidék gyönyörű tájain vezet át. Van mit nézni, emberrel pedig alig találkozni.
A mai térképeken Csatófalva (1910: 635 román, 254 német, 6 magyar, 27 egyéb) néven jelzett település tulajdonképpen két falut takart, mert valamikor az idők folyamán Csatófalvához csatolták a mai település északi részének számító, egykor önálló Domáldot (1910: 625 német, 69 román, 56 cigány, 5 magyar), s a román hivatalosságok úgy intézték, hogy az egyesült község a román többségű Csatófalva nevén legyen bejegyezve.

Szászszentiván, szász evangélikus templom. Miski fotó

Egyébként mind a déli településrésznek (a tulajdonképpeni Csatófalvának), mind Domáldnak van egy-egy csinos, de nem igazán ámulatba ejtő evangélikus temploma.
Utazásom következő állomása a Zágoron keresztül elérhető Szászszőllős (1910: 666 német, 44 román, 9 magyar) volt. A falu központi részén, közvetlenül a szalagszerűen keskeny főutca mellett mesevárszerű, erősen kopottas szász erődtemplom várta, hogy kellő áhítattal megcsodáljam, s ha lehet, belülről is szemrevételezzem. Ez a leírhatatlanul kedves kis templom olyan volt, mint egy tisztességben megőszült öregasszony, aki ugyan bölcs beletörődéssel tudomásul vette, hogy elszállt felette az idő, de a tartása, a büszkesége megmaradt. A templomba a falu első emberének megkeresése után,

Csatófalva, szász evangélikus templom. Miski fotó

a peckes járású ember megtisztelő társaságában jutottam be. Román ember lévén, nem tudott, vagy nem akart magyarul megszólalni, egyébként kötelességtudó, kimérten udvarias, előzékeny fickónak bizonyult. Ő lehetett az Isten háta mögötti falucska özvegyasszonyainak férfiideálja. Az evangélikus templom belseje hozta az elvárt formát, takaros, de feltűnően szegényes képet mutatott. Ugyanakkor csak ismételni tudom magam azzal, hogy újra felvetem a kérdést, szász evangélikusok híján mégis ki jár ide imádkozni? A véletlenül idetévedő turisták? Kötve hiszem, különben is, a rejtett kis mellékvölgyben vegetáló falu annyira távol esik a főútvonalak körzetétől, hogy errefelé ritkán járhat idegen. Az egyházzal majdnem szomszédos, a keskeny főutca túloldalán lévő

Szászszőllős, szász erődtemplom. Miski fotó

családi házat éppen magasították, bővítették, s nagy örömömre a tucatnyi ács, kőműves és egyéb munkás mind magyarul beszélt, oda is köszöntem nekik.
Küküllősolymoson áthaladva hamar kiértem a a 142-es jelű főút mentén fekvő Kóródszentmártonba (1910: 443 magyar, 288 román, 84 cigány, 5 német), ahol az út közelében álló első világháborús román obeliszket fényképeztem le. Külterületi magyar emlékművet nem találtam, meglehet, a református templomban akad ilyen, oda viszont nem néztem be.
A Marosvásárhely és Segesvár között félúton található Balavásár (1910: 929 magyar, 55 román, 1 német) újabb kori építésű református temploma a falut kettészelő főút mellett áll, a magyar háborús emlékmű az előtte kialakított téren látható.
A falu központjából délnek induló úton letértem a két kilométerre eső Egrestőre (1910: 504

Szászszőllős, szász erődtemplom. Miski fotó

magyar, 197 román, 30 cigány), ahol egy szelíd útkanyarulat mellett húzódó alacsony dombháton külsőre egyszerű, de nagyon réginek látszó református templomot, s a kertjében jókora fa haranglábat találtam.
Egrestőt déli irányban elhagyva, egy kilométer múlva elértem az Egres-patakon átívelő kis hidat, amin átkelve megint csak egy kilométert autóztam, s beértem a felejthetetlen Fületelkére (1910: 521 német, 44 román, 17 magyar). Még sosem jártam itt. Első pillantásra azt hittem, egy átlagos kinézetű szász evangélikus templomot látok a könnyű porfelhőt maga után húzó kocsimból, de amikor az autóval lassan tovább gurultam, a régi iskolaépület takarásából előbújt az utóbb az egész erdélyi utam legszebbnek, legromantikusabbnak bizonyult szász erődtemploma. Nahát, hogy meglepődtem, amikor ott álltam a tőlem öt méterre tornyosuló, régi bejárati főbástya előtt!

Szászszőllős, szász erődtemplom. Miski fotó

A meszelt külső falon, a magasban sötétlő két kémlelőablak körül nagyméretű számokkal, kalligrafikusan megrajzolt 1655-ös évszám látványa egyszerűen ámulatba ejtett. Az élmény intenzitásától a szőr is felállt a karomon! No lám, mit nem hoz elém a sors! A bástya méretes, igen erősnek, ellenállónak látszó fakapuját zárva találtam, ám ennek valójában nem volt jelentősége, mivel rögtön az épület mellett, jó öt méter széles szakaszon, alighanem egy errefelé nem ritka földrengés következtében földig omlott a templomot kerítő magas várfal, s a hasadékot harmadrészig feltöltő törmeléken átvergődve bejuthattam az erődfal és az evangélikus templom közötti, elgazosodott területre. A várfal hasadéka mögött, mindjárt szemközt, egy nagyon magas, több helyen hosszában megrepedt torony - mint rongyos óriás a megszeppent törpére -

Kóródszentmárton, világháborús emlékmű. Miski fotó

nézett le rám, lehullott vakolatú falán az omlásveszélyre három nyelven (román, magyar, német) figyelmeztető, erősen rozsdásodó táblával. A várfalon belülről minden másképp látszott, mint azt kívülről nézve várta az ember. A hitéleti szempontból használhatatlanná romlott óriási templom és elvadult környezete láttán összeszorult a szívem. A bekövetkezett helyzetért nem az otthonukat és a templomukat hátrahagyó szászok a felelősek: ezt önmagának köszönheti a munkában példásan szorgos, a hétköznapi életben többnyire tisztességes, s az igaznak vélt hitbe szilárdan kapaszkodó híveit eláruló Isten! Ő árulta el az embereit, nem fordítva, ő teremtett Erdélyben olyan légkört, hogy aki tehette, bár könnyekkel a szemében, bár holtig sebzett szívvel, de a házáról és kertjéről lemondva,

Balavásár, református templom és emlékmű. Miski fotó

a temetőben nyugvó őseinek és rokonságának búcsút intve menekült innen a vén Európa nyugalmasabb és gazdagabb vidékére.
Bentről, a templomkert felől nézve az imént még kívülről csodált kapubástya igen rossz állapotban volt, ámbár helyenként még látszottak a falába kapaszkodó öreg gerendák, amelyek egykor a várfal lőréseihez vezető futófolyosó talpdeszkáit tartották. S nemcsak az Idő által kegyetlenül meggyötört tornyot, a templom többi részét is a Szentlélek tartotta össze: a hiányos vakolat alól kopaszon előtüremkedő téglák közt többfelé karvastagságú repedések futottak. A torony ellenkező oldalára kerülve, nyomokban még felfedezhető volt a harangozó számára készült magas és meredek falépcsősor, amelyen kívülről az első emeleti ajtónyílásig lehetett feljutni, onnan

Egrestő, református templom. Miski fotó

nyilván egy belső lépcsősor vezetett a harangokhoz. Fényképezőgépem segítségével igyekeztem minden jellemző részletet megörökíteni Fületelke szász templomáról, mert ez a csodálatos építmény láthatóan alig áll a lábán, s talán elég lesz egy gyenge földmozgás, hogy az egész kártyavárként omoljon össze.
Fületelke zsákfalu, innen tehát visszatértem a völgy főútjához, amelyen, öt kilométerrel alább, Szénaverős (1910: 1165 német, 71 cigány, 65 román, 14 magyar) falut értem el. Ennek is nagyméretű, ráadásul a fületelkeinél sokkal jobb állapotú szász erődtemploma volt, amit csak messziről, a templomdomb aljából fotózhattam, mivel az erődfal zárt kapuján, minden erőfeszítésem ellenére, nem jutottam túl.
A félsiker-félkudarc után visszaautóztam Balavásárra, rátértem a település keleti részén

Egrestő, református templom. Miski fotó

elhúzó 13-as (E60) jelű főútra, amin déli irányba, vagyis a 32 kilométerre eső Segesvár felé indultam tovább. Két faluval odébb, Cikmántornál már le is jöttem róla, hogy meglátogassam a főúttól nyugatra eső eldugott kis völgyben kuksoló Küküllőmagyaróst (1910: 492 német, 43 román, 34 cigány, 8 magyar). Általában igyekszem mellőzni az indulattal, érzelemmel átitatott nagy szavakat, fogalmazásokat, de néha lehetetlen megkerülni a használatukat. Mint ebben az esetben is. A régi templomok terén, s ez kiváltképp igaz az erdélyi szász evangélikus erődtemplomokra, elképesztő méretű pazarlás és tudatos pusztítás zajlik Romániában. Merthogy egy olyan jelentős építészeti kincset, mint az itteni szász evangélikus templom (a példa kedvéért), ebek