2018. április 25., szerda

2016. július 20. szerda (kilencedik nap/első rész)

Mese, szász erődtemplom. Miski fotó
A szerdai nap a Szászkeresztúr felől elérhető Mese (1910: 523 német, 249 román, 37 cigány, 1 magyar) falu megtekintésével kezdődött. Szász településre érkeztem, tehát a falu legmagasabb dombján, annak rendje-módja szerint rátaláltam a lovagvári részletekkel rendelkező evangélikus erődtemplomra. A korai időpont miatt az épületegyüttes zárva volt, maradt tehát az ilyen esetekben megszokott eljárás, vagyis az erődítmény körbejárása a falak mentén. Közben pedig fotózni amit lehet, illetve amit érdemes. 
Utam következő, tervezett állomása a nem éppen a szomszédban, hanem a 45 kilométer távolságban fekvő Alsórákos volt. Útban a jelzett település felé, Kőhalom benzinkútjánál megálltam, ahol 31 liter naftát vételeztem, amiért cserébe 153 lejt hagytam a kasszánál. Teli tanknál valahogy mindjárt megnő az ember önbizalma, úgyhogy ezzel a 153 lejért vásárolt önbizalommal fordultam le Kőhalom alatt a 13-as főútról (E60), és
Mese, szász erődtemplom. Miski fotó
, többnyire az itt keletről nyugatra kanyargó Olt folyó közelében autózva, megérkeztem Alsórákosra (1910: 1844 magyar, 117 román, 7 német, 2 szlovák, 3 egyéb). A falu legismertebb épülete a központban található Bethlen-kastély, ami magába foglalja a református templomot is. Amikor az 1980-as évek meglátogattam a falut, a kastély nem a legjobb formáját mutatta, ugyanis kevéssel előbb egy közepes erősségű földrengés rázta meg a környéket, és a földmozgás kihatásai a várkastélyon is tetten érhetőek voltak. Itt-ott leomlott falszakaszok, megrepedt falú épületrészek rontották az összképet, s a pusztítás mértéke elérte azt a szintet, amikor az emberben felvetődött a nem minden alapot nélkülöző gyanú, hogy a románok talán kapva-kapnak az alkalmon, s a természeti csapást megfejelik egy soha el nem kezdődő felújítás, újjáépítés ígéretével.
Alsórákos, Bethlen-kastély és református templom. Miski fotó
 Aztán közben hátha összedől az egész, s a népek vihetik a kastély köveit a maguk portájának szépítéséhez. Szóval, elkeserítő látványban volt részem, még ha a kidőlt-bedőlt kastély őrzésével megbízott ember azzal kecsegtetett is, hogy tervbe van véve, miszerint hamarosan egy általános nagy felújítás veszi kezdetét, s néhány év múlva rá sem lehet ismerni a Bethlenek egykori büszkeségére. Na, pont ettől tartottam, hogy pár év múltán, a széthordott kövek miatt, a tulajdon anyja nem ismerne rá az épületre, úgyhogy ijedtemben további fotókat készítettem a magamban már elsiratott kastélyról. Hát a néhány évből, mire megint Alsórákosra vetett a sors, közel harminc esztendő kerekedett, de a telepőrnek igaza lett: a várkastély talán szebb, mint újkorában. Nem értem, hogyan csinálták, de tény, a kastélyt nemhogy nem hagyták összeroskadni, de
Alsórákos, Bethlen-kastély. Miski fotó
  olyan példaértékűen helyrepofozták, hogy még az eredeti építtetőjét is kiverné a sárga irigység. Egy gond akadt vele, méghozzá az, hogy nem lehetett bemenni. Minden bejáratát erős kapu vagy vasrács zárta, ezeken esélyem sem volt túljutni. 

A település egyetlen nyitva tartó kis vegyesboltjában vettem magamnak reggelire némi friss pékárut, meg még valami édes nassolni valót. A pult mögötti egyik polcot rogyásig rakták ismert, márkás külföldi szeszes italokkal. Ezek láttán rákérdeztem a fiatal eladónőnél, véletlenül nem tartanak igazi román pálinkát, cujkát? Vinnék belőle egy üveggel anyámnak, csak úgy, stílszerű szuvenírként. Sajnos nincs ilyen termékük, efféle alkoholt legfeljebb magánháznál, vagy szeszfőzdében vehetek - jött az őszintén sajnálkozó válasz. Na, akkor a cujka kilőve - gondoltam -, mivel mégsem kopogtathatok be találomra a házaknál, hogy van-e kamrában egy palack ilyenjük?
Krizba, magyar evangélikus templom. Miski fotó
 

Visszapattanva a kocsiba, a Persányi-hegységet deréktájon átszelő 13-as úton úton indultam tovább, érintettem a híres Bogáti-erdőt, aztán Földvár előtt jobbra letértem a Krizbára (1910: 1211 magyar, 680 román, 6 német) vezető útra. Krizba méretes magyar evangélikus temploma messziről fehérlik a Barcaság lapályán, ennek köszönhetően lehetetlen eltéveszteni az irányt. A települést ma is zömmel magyarok lakják, s a házak méretéből ítélve jó anyagi körülmények közt élnek. Az általános jómódhoz képest az evangélikus templom előkertjében egy meglehetősen szerény emlékmű tiszteleg a magyar katonahősök előtt. Az alacsony vaskerítéssel védett, embernél magasabb kopjafa felállítási költsége aligha terhelte meg az egyház vagy az adományozók pénztárcáját. 
Krizba, magyar evangélikus templom. Miski fotó
A szokásos fotózást követően perceken belül a négy kilométerre, délre fekvő Barcaújfaluban (1910:831 magyar, 220 román, 13 német) voltam. Az amúgy nagyon szép evangélikus templomnak az utca felől csak a hátsó részét, a szentélyt, illetve az épület ellenkező végében álló tornyot tudtam fényképezni, a többit lombos fák takarták. Be kellett volna jutnom a templomkertbe, hogy a részletekről is készítsek képeket, ám a zárt kertkapu megállított, s ilyen kora reggel nem volt kedvem a lelkész háza után kutakodni. 
Miután Höltövény érintésével visszajutottam a Segesvárt és Brassót összekötő 13-as főútra, máris északnak fordultam, és Szászmagyarósnál rátértem az Olt folyásával párhuzamosan haladó 131-es mellékútra. Öt kilométerrel odébb feltűntek Apáca (1910: 1561 magyar, 354 román, 11 német, 4 egyéb)
Krizba, magyar evangélikus templom. Miski fotó
szélső házai. A támpilléres védőfallal közrefogott magyar evangélikus templom külső fényképezése után a falu északi határában, a Nagyajtára vezető Olt-híd környékén elterülő füves síkságon búslakodó Feketevár romjait kerestem fel. A kocsit a forgalommentes, porlepte országút szélén hagyva, gyalog vágtam neki a távnak, de megérte a fáradságot, mert az előzetes várakozásomhoz képest egy eléggé jelentősnek mondható erődfélére találtam. Orbán Balázs a Székelyföld leírása című, nagy lélegzetvételű munkájában hosszasan értekezik Feketevár történetéről, nekem, amíg a romvár felé baktattam, csak annyi jutott eszembe, hogy - ember és természet együttműködése eredményeként - az erődítményt egykor mély vizesárok, valamint terjedelmes mocsárvilág védte. Mára az erődítés közelében - sőt távolabbi környezetében -
Barcaújfalu, magyar evangélikus templom. Miski fotó
nyoma sincs az egykori lápnak, miként az idők folyamán a mély, körkörös vizesárok is feltöltődött. Ott jártam idején a romok (amik egy ötszögletű vártorony maradványai) mögött kiterjedt kukoricatábla ringatózott az enyhe széllökésektől, egyéb irányban kevéske lucerna, illetve térdig érő gaz uralta a békés tájat. 

Barcaújfalu, magyar evangélikus templom. Miski fotó
Tovább haladva északi irányba, előbb Ürmöst, később Ágostonfalvát értem el. Ez utóbbinál megint híd íveli át az errefelé még szerényen csordogáló Oltot. Ezen átjutva már Udvarhely vármegye, vagyis a Székelyföld területén jártam, s perceken belül elértem a baróti úttól északra fekvő, egykor (s talán ma is) színmagyar, unitárius vallású Felsőrákost (1910: 1270 magyar). Az első világháborúban elesett magyar katonák obeliszkje az unitárius templom sudár harangtornya előtt látható. A talapzat féldomború vésete szerint 1923-ban készült. Az időközben megkopott nevekre a közelmúltban időállóbb fekete márványlapot helyeztek, s erre ismét felkerült a hősök névsora.
Apáca, magyar evangélikus templom. Miski fotó
Innen keleti irányban, négy kilométerre fekszik a kisváros méretű Barót (2501 magyar, 22 német, 4 szerb, 2 román, 2 egyéb). Ez alatt a négy kilométer alatt Udvarhelyből átértem Háromszékbe, annak is a miklósvári járásába. A főteret a római katolikusok támpilléres védőfallal kerített temploma, illetőleg a várfalba szervesen beépített, magas harangtorony uralja. Ennek a járda felé néző falán ott van az első és a második világháborús hősök fekete márványtáblája. Tőle nem messzire a háromalakos bányász-emlékmű, s kissé távolabb, az Olasztelekre induló út nyugati oldalán a reformátusok temploma látszott. A főtér és környezetének gyalogos bejárása, valamint a szükséges fotózások megejtése után visszaültem az autóba, s a jármű orrát északnak, az egykori Bardocszék falvai felé fordítottam. Elsőként a percek alatt elért Olasztelek (1910: 837 magyar, 1 román) esett útba. Míg a baróti vizit idején Háromszék vármegyében voltam (az 1910-es közigazgatási beosztás szerint), Olaszteleknél visszajutottam Udvarhely vármegye homoródi járásába. 
Apáca, Feketevár romjai. Miski fotó
Egyhamar rátaláltam a főutca egyik családi házának alacsony kőkerítésébe tagolt első világháborús emlékműre. Az obeliszk egyedisége az előoldalába illesztett márványtábla díszítésében rejlik, ugyanis az elesett katonák névsora fölé egy valószínűleg helyi művész által festett tájkép került, az erősen megkopott naiv alkotás fenyőt (talán fenyvest), házacskát és távoli, kéklő hegyeket ábrázol. 

Olaszteleknél letértem a 131-es útról, és egy aszfaltozott mellékúton a két kilométerre eső Bardocra (1910: 883 magyar, 7 német, 2 román) értem. Bardocon ugyan nem találkoztam világháborús emlékművel, viszont néhány percet rászántam a kedves kis református templom megörökítésére. 
Az innen északra, csekély egy kilométerre található Erdőfüle (1910: 1228 magyar, 2 román,
Felsőrákos, unitárius templom. Miski fotó
1 egyéb) viszont rendelkezett emlékművel, amire a református templom beszögellésénél, egy szép virágos kert mögött találtam rá. Az 1980-as években való itt jártamkor hosszasabban időztem a faluban, mivel Orbán Balázs Székelyföld leírása című művének sugallatára keresni kezdtem, és egy falubeli lakos segítsége révén rátaláltam a templomtól nem is olyan messze fekvő volt üveghámor romjaira, amelynek földjéből számos, kisebb-nagyobb méretű zöld üvegdarabot kapartam elő. A szabálytalan alakú, de leginkább gömbformára hajazó, többnyire öklömnyi méretű üvegtömböket a helyszínen szelektáltam, s a szebbeket hazahoztam. Ezek hosszú éveken keresztül a könyvszekrényeim díszeként szolgáltak, most viszont nem tudnám megmondani, hova lettek. Annak idején volt még egy oka, amiért nehezen hagytam ott a falut, ez pedig a díszes kopjafákkal teli temető felkeresése és bejárása volt. A temető persze most is ott van, ahol annak idején, azaz a templom mögötti-melletti emelkedőn, messziről elégedetten konstatáltam, hogy a kopjafák is megvannak még, ezúttal azonban nem mentem be megnézni őket. 

Felsőrákos, világháborús emlékmű. Miski fotó
A félreeső zug harmadik falvát, Székelyszáldobost (1910: 871 magyar, 56 román, 8 egyéb) Bardocra visszakanyarodva, s onnan a Kormos-patak hídján át értem el. 1922-ből való világháborús emlékköve - néhány egyéb emlékoszlop, kopjafa és díszszobor társaságában - a református templom gondozott kertjében állt.
A faluból visszataláltam a korábban elhagyott 131-es útra, amelyen most Vargyas (1910: 1782 magyar, 7 román, 4 német) következett. A Dániel-kastélyról és fafaragóiról nevezetes falut az 1980-as években többször felkerestem. Az íróasztalomtól két méterre elhelyezett, nagyméretű korondi padlóvázába állítva, nemzetiszínű szalaggal felpántlikázva ma is megvan az a kopjafás mintázattal megfaragott túrabot, amit 1983-ban, rendelésre, kizárólag nekem készített az öreg Sütő Béla bácsi.
Barót, római katolikus erődtemplom. Miski fotó
(Igazság szerint ez már a második, ugyanolyan mintázatú sétabot, vagy túrabot. Ugyanis az elsőt az 1940-es erdélyi bevonulás örömére és tiszteletére készítette az öreg, s amikor megláttam nála, amint a félhomályos szoba falának volt támasztva, nekem is mindjárt olyan kellett. Sajnos, csak a következő év nyarán mehettem érte, akkora ígérte Béla bácsi. Az alsó részén négyszögletes szárú bot egyik oldalába a "Vargyas 1983", a másikba a "faragta Sütő Béla" felirat lett bevésve.) Az unitárius templom melletti házban lakó öreg hosszú évekkel ezelőtt átköltözött a másvilágra, munkáját a fia vette át, de már ő is benne van a korban. A velük szomszédos házban lakott (lakik) a falu másik nagy fafaragó mestere, akinél annak idején ugyancsak tiszteletemet tettem. Sajna, nem jut eszembe a neve, de Sütő bácsival lehetett egykorú.
Barót, római katolikus templom és emléktáblák. Miski fotó
 Személyesen vezetett körbe a  múzeumnak is beillő házában, s mutatta sorra a szobákban felhalmozott értékes, egytől egyig saját maga által készített faragásokat, amelyek közül a nagyobb méretűeket - szekrényeket, kelengyeládákat, saroktékákat - ugyancsak maga festette színesre. 

Bár a 2016-os ott jártam alkalmával a település főutcáján elhajtottam a nagy kanyarban álló unitárius templomig, s ránéztem a faragómesterek házaira is, most inkább a templomtól száz méterrel visszafelé található első világháborús emlékmű érdekelt. Ez annak idején (a szocializmus idején) nem volt szem előtt, tehát valami jó helyre elrejtve, biztonságban várhatta a nyugalmasabb idők eljövetelét. Első pillantásra látszik rajta, hogy régi darab. A közelében felállított második világháborús emlékoszlop a Kelet-Európán végigsöprő rendszerváltás után készülhetett. Az első
Barót, főtér és református templom. Miski fotó
világháborús emlékmű lapos tetejét a mancsát egy székelycímeres pajzson nyugtató fekvő oroszlán, illetve az oroszlán oldalának dőlő, ülő helyzetben ábrázolt szárnyas angyal tölti ki. Alattuk jókora márványtábla sorolja a harcokban elesett hősök nevét. Tetszetős alkotás, aminek a szimbólumrendszerét bárki könnyedén megfejtheti. 

Vargyasi jelenésem végeztével visszamentem a háromszéki Barótra, ahonnét ezúttal kelet felé vettem az irányt. A megint udvarhelyi területen található Bibarcfalván (1910: 883 magyar) a református templom kertjének a főutca felé néző részén összpontosulnak az emlékművek, merthogy mindjárt három is van egymás mellett. A mind közül legnagyobb, középső emlékmű az első világháborúban elesett székely hősök tiszteletére készült. Maga az emlékmű elfogadható, átlagos kinézetű, de kár volt elcsúfítani a kétfelől fekvő gipsz
Olasztelek, első világháborús emlékmű. Miski fotó
             

oroszlánnal.

Székely Himnusz:

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborírja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig álünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen  sorsunk jó vagy mostoha.
Olasztelek, első világháborús emlékmű. Miski fotó
Keserves múltunk évezredes balsors, 
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Bardoc, református templom. Miski fotó
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén 
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Erdőfüle, református templom. Miski fotó
  

Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely, magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Erdőfüle, templom és világháborús emlékmű. Miski fotó
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Erdőfüle, világháborús emlékmű. Miski fotó
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Székelyszáldobos, református templomkert. Miski fotó
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Székelyszáldobos, világháborús emlékmű. Miski fotó
Vezesd még egyszer győzelemre néped,

Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Vargyas, világháborús emlékművek. Miski fotó
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Vargyas, első világháborús emlékmű. Miski fotó
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla

Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Vargyas, első világháborús emlékmű. Miski fotó
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Bibarcfalva, református templom. Miski fotó
 

Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Bibarcfalva, református templom és emlékművek. Miski fotó
 

Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Bibarcfalva, első világháborús emlékmű. Miski fotó
 

Fiadnak sokszor még kenyere sincs."


Az Erdély-Siebenbürgen-Ardeal blog a soron következő bejegyzéssel folytatódik! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése