2016. július 19. kedd (nyolcadik nap/első rész)

Szászalmád, szász erődtemplom. Miski fotó

Kora reggel a Muzsnától mintegy öt kilométerre, délre, a 141-es útról megközelíthető mellékvölgyben található Szászalmáddal (1910: 350 német, 231 román) nyitottam a napot. Erődtemploma az erdélyi szász építészeti hagyományok követésével épült, szép nagy, erős, jól védhető tornyokkal. A korai időpontra való tekintettel csak körbe tudtam sétálni a falak mentén, a zárt vaskapu miatt nem kerülhettem beljebb. 

Szászalmád, szász erődtemplom. Miski fotó

A szomszédos völgyben található Szászzalatna (1910: 405 román, 255 német, 4 magyar) egy nagyon kedves, ám végóráit élő szász evangélikus templommal fogadott. Azok közé az építmények közé tartozott, amelyek megpillantásakor venni szoktam egy mély levegőt, elfordítom a tekintetem, s néhány másodpercig azon erőlködöm, hogy a múltam emlékei közül valami nagyon szívderítőt halásszak elő. A kellemes múltidézés következtében
helyrebillent lelki egyensúlyommal aztán már megközelíthetem a szívfacsaró állapotban lévő, valaha gyönyörű építményt. Az említett, védekező technika alkalmazása a rutinszerűen jelentkező elkeseredéssel szemben legalább addig nyújt viszonylagos immunitást, amíg megtekintem, illetve magam mögött hagyom vizsgálatom tárgyát. Mindenki úgy védi magát, ahogy tudja.
Valami hasonlóba botlottam, s valami hasonlót éltem át a Szászzalatnától légvonalban két kilométerre, a 141-es fút mentén fekvő Magaré (509 román, 367 német, 148 cigány, 9 magyar) esetében

Szászzalatna, szász evangélikus templom. Miski fotó

, csakhogy jóval nagyobb kiadásban. Magaré örök emlék marad számomra, amit ott találtam és láttam, az soha nem törlődik ki az elméből. A falu feletti dombon ülő jókora méretű szász erődtemplom megközelítése eleve több volt hétköznapi kalandnál. Végtelennek tűnő, küzdelmes perceken át mindenféle szúrós tövisű bokorral szegett, az őserdei aljnövényzet sűrűségével vetekedő gaztengerrel kísért keskeny ösvényeken tekeregtem egyre feljebb, mígnem egy parányi temetőnél elértem a templomot és annak udvarát közrefogó, nagyjából négy méter magas védőfalat. Ennek mentén, ismét csak a többnyire nálam magasabb gazzal verekedve (amely olyan ellenállást fejtett ki, mintha egy terjedelmes, rendkívül sűrű kukoricás közepéről akartam volna kiküzdeni magam)

Szászzalatna, szász evangélikus templom. Miski fotó

 eljutottam a masszív várfalba tagozódó magas kaputoronyig, amely szélesre tárt kapuszárnyakkal várta, hogy belépjek rajta. Szép, napsütéses délelőtt volt, az idáig való eljutás fáradalmaitól kivert az izzadtság, ennek ellenére hűs borzongás futott át a testemen. Az egykor hívők sokasága által látogatott, most az enyészet ködbe vesző ösvényére tévedt óriási templom a magány és a kétségbeesés szinte tapintható légkörébe burkolózva olyan érzetet keltett, mintha egy zajló jégtáblákra tévedt, rémült tekintetű kutyát figyelnék a biztonságos partról, szívemben a tehetetlenség szorongató fájdalmával. E felett a félreeső dombon árválkodó nagyszerű épület felett nemhogy átlépett a történelem, hanem egyszerűen kipottyant az Idő lyukas zsebéből, s őkelme, a nagy sietségben, még csak észre sem vette,

Szászzalatna, szász evangélikus templom. Miski fotó

hogy megint veszni hagyott egy pótolhatatlan értéket. 

Magaré, szász erődtemplom. Miski fotó

Az árnyas kaputorony bejárat mögötti része afféle alkalmi fészerként működött, legalábbis erre utalt a minden bizonnyal évtizedekkel korábban ide beállított, tökéletes állapotú szekér, illetve a földön mellette heverő vénséges szánkó. Ez utóbbin nem valami pehelykönnyű, a süldő gyerekek téli szórakozását szolgáló tákolmányt kell érteni, hanem amolyan igazán régi, békebeli alkalmatosságot, amivel telente a felnőttek közlekedtek, midőn az utakat csikorgó hó borította. Ezt is ló, vagy lovak után kötötték, akárcsak nyaranta a szekeret, s aki felült az alacsonyan elhelyezett ülésre, ahol egyszerre legfeljebb két fő fért el, annak megadatott a fehér párát fújtató lovak ide-odalibbenő farkának alulnézetből való gusztálásának kiváltsága. A torony templom felé eső oldalán egy öregségtől összeroskadt falépcső (valaha ennek az igénybevételével lehetett feljutni a kőtorony első szintjére, ahonnan belső falépcső vezetett egyre feljebb) kusza romjai közt bujkálva kiértem a várfal és az általa oltalmazott templom közötti területre. Az arcomig érő gazban gázolva - gazdagon termett közte csalán is - elvergődtem a templom lezárt ajtajáig, amit jó ideig feszegettem, mire az öreg harcos megadta magát, és egy nekem adresszált káromkodással felérő nyekkenéssel kinyílt. Odabent a már több helyről ismerős félhomály, valamint egy viszonylag jó állapotban lévő

Magaré, a kaputorony alja. Miski fotó

templombelső fogadott. A templom fénykorában lélekemelő élmény lehetett feljárni ide a vasárnapi szertartások alkalmával, s bár a templombútorzat kilencven százaléka a helyén volt, s vandál kezek csak az oltárról vágták le a nyilván értékes (vagy annak tartott) szentképet, azért a katonás rendben álló padsorok között az enyészetnek indult, elhagyatott épület erős dohszaga terjengett. Mit mondjak, az igazat? Az igazság az, hogy az emberi pazarlás és nemtörődömség újabb áldozata láttán (lásd: gyöngyöt vetni a disznók elé) ugyan megrendülten néztem szét magam körül, s fájt, amit láttam, de már könnyem sem maradt ennek a gyönyörű épületnek a megsiratására, hiszen mire utazásom során ideértem, annyi

Magaré, toronyaljai csendélet. Miski fotó

hasonlót tapasztaltam, hogy elfogytak a keserűség befelé nyelt könnyei. Így csak csendes megrendüléssel gyászoltam a lelkét, s ezzel együtt a lényegét vesztett épületet, s mindezzel tulajdonképpen az emberiséget, hiszen ennek az elárvult és elárult szent építménynek a sorsa előrevetítette a bajt előidéző ember majdani tragikus végzetét is. Az ember csak ember, nem tud átlépni a saját árnyékán.
A 141-es úttól keletre húzódó völgyben magányosan megtelepült Szászapátfalva (1910: 472 német, 123 román, 3 egyéb) evangélikus temploma is bezárt, itt is, akárcsak a harminc méterrel odébb álló egykori evangélikus iskola épületén, végleg lehúzták a redőnyt. Pedig, elnézve a kerítetlen evangélikus templom méretét, s megsaccolva a néhai iskola

Magaré, szász erődtemplom. Miski fotó

befogadóképességét, egykoron nagyon is virágzó szász élet lehetett errefelé. (Nem is szólva az 1910-es, beszédes nemzetiségi adatokról.) A templomtest előtt tíz méterre álló magas harangtorony szolidan díszes homlokzatán az 1799-es évszám olvasható, a korábban szolgált faharanglábat nyilván ekkor váltották fel ezzel a máris patinásnak mondható kőépítménnyel.
Visszatérve a 141-es főútra, a közeli Bürkösnél nyugati irányba fordultam, s vagy 15 kilométert autóztam megállás nélkül, mire Martonfalvára (1910: 545 német, 115 román, 18 magyar, 9 egyéb) jutottam. A falu figyelemre méltó építménye a szászok evangélikus temploma. Pontosabban fogalmazva, nem is annyira a hagyományos

Magaré, szász erődtemplom. Miski fotó

elrendezésű templom (nyugati oldali torony, mögötte a hajó, keletelt szentély), mint a húsz méterrel odébb látható erődítésmaradványok, amelyek ugyan a templomhoz tartoznak, de ez ott, a helyszínen nem annyira nyilvánvaló. Úgy látszik, régen vaskos, ám nem túl magas erődfal védte az egyházat, s a mára hiányossá vált, erősen foghíjas erődítésekből mindössze egy rövidebb falszakasz, illetve az ebbe szervesen beépülő lakóbástyaszerűség maradt fenn. Ez a bástyaféleség viszont - alakja és mérete okán - úgy néz ki, mintha nem is az egykori védvonal része, hanem az evangélikusok közelébe települt másik, saját hívőtáborral rendelkező templom lenne. Mondjuk, egy református templom. Erdélyi körutamból hazatérve a világhálón utánanéztem a dolognak, s ekkor vált világossá,  hogy

Magaré, szász erődtemplom. Miski fotó

ez a különálló épület is az evangélikus templom tartozéka. 
A 141A jelzésű úton tovább haladva nyugat felé, másfél kilométer múlva beestem Rovásra (1910: 275 román, 205 német, 3 magyar). A jelentéktelen, aprócska falunak egy eléggé csinos megjelenésű, ámde nem igazán öreg, 1825-ből való szász evangélikus temploma van, ami a falut északról határoló domboldal egy mesterségesen kialakított földteraszán ül. Megszenvedtem érte, hogy a közelébe jussak, de a lapos emelkedőn való hosszas felfelé mászásnak, és a fejem fölé nőtt gaztengerrel, valamint az egyenként ujjnyi vastag szárú, erdővé összeállt süvölvény ecetfákkal való kimerítő viaskodásnak sovány eredménye lett: a szűk növényi nyiladékokon itt-ott felsejlő épület mindössze tíz méterre volt tőlem, de már egy tapodtat sem tudtam 

Szászapátfalva, szász evangélikus templom és iskola. Miski fotó

közelebb kerülni hozzá az utam során sehol máshol nem tapasztalt, extrém gaz- és bokorsűrűség miatt. A rekkenő hőségben megállás nélkül csorgott rólam a víz, ezer apró tüske kapaszkodott nemcsak a ruhámba, de a tövisek méreganyagától felhólyagosodott bőrömbe is, az alattomosan megbúvó, jól álcázott gödrök miatt több alkalommal majdnem elharaptam a nyelvem, ráadásul kiéhezett szúnyogok és bögölyök hada igyekezett kielemezni a vérképemet. A pokol ezer arcából megismertem egyet. A magas gaz és a hihetetlenül sűrű, minden támadási kísérletet visszaverő bokorsor miatt még közelebbi képeket sem csinálhattam, szégyenszemre vissza kellett ereszkednem a templomdomb alján elhúzó főutca szélén leparkolt kocsimhoz,

Szászapátfalva, szász evangélikus templom. Miski fotó

 s mellőle fényképeznem a természet csapdájába esett templomot. 

Innentől következzenek a Székely Himnusznak a blogom szöveganyagát kisegítő verssorai.

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.

Szászapátfalva, szász evangélikus templom. Miski fotó

Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha. 
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,

Szászapátfalva, szász evangélikus templom. Miski fotó

Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla

Martonfalva, szász evangélikus templom. Miski fotó

Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.

Martonfalva, szász evangélikus templom. Miski fotó

                        Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj,. százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

Martonfalva, szász evangélikus templom. Miski fotó

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,

Rovás, szász evangélikus templom. Miski fotó

      Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,

Rovás, szász evangélikus templom. Miski fotó

Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"


Az Erdély-Siebenbürgen-Ardeal blog a következő bejegyzéssel folytatódik!