Erdély-Siebenbürgen-Ardeal (1139 photos!)

2016. július 27. szerda (tizenhatodik nap/második rész) folytatás

Szentbenedek, Kornis-kastély. Miski fotó

A némai templom fényképezése után az 1C (E576) főúton visszamentem Désre, ahol megint nem vetettem bele magam a város sűrűjébe, hanem a keletre leágazó útra (161D) fordulva egy hídon áttértem a Kis-Szamos jobb oldalára, s arról lejőve mindjárt befutottam Szentbenedekre (1910: 534 román, 114 magyar, 4 német, 1 egyéb). A mezőségi település híres épülete a mára hetven-nyolcvan százalékban eltűnt Kornis-kastély, maradékai nagyjából a falu közepén láthatók. A kastély hajdani főbejáratának két oldalán még ott vannak az embermagasságú kőtalapzatokon fekvő, mellső lábaikat maguk alá húzó, kissé elnagyoltan kifaragott egyszarvúak, a valóságban sosem létezett, de a keleti és afrikai legendákban gyakran előforduló unikornisok, amelyek megjelenítésével a Kornis család a maga néveredetére akart utalni. A legendás állatoktól húsz méterrel odébb emelkedő

Szentbenedek, unikornisok a főbejárat előtt. Miski fotó

bejárati bástyaszerűség előtt, a fal tövében látható az egykori mély vizesárok nyomvonala, miként az üresen ásító kaputorok mögött a földre döntött, régi vasszegecsekkel, pántokkal és vasalásokkal erősített nagykapu is. Áthaladva a bástyaszerű épület bejárati alagútján, egy tágas belső udvarra értem ki, ahol egy valaha minden bizonnyal szép, mára csúnyán lepusztult kerti díszkút, s ettől távolabb emeletes épület- és falmaradványok láthatók. A pusztulás leírhatatlan, a szándék védhetetlen. Innen belülről, az egykori kastélypark mélyéről visszanézve a csúcsos tetőzetű bejárati épületre, még inkább feltűnik annak vastagsága, erőteljessége. Kétfelől négy-öt méter magas várfalmaradványok tapadnak hozzá, s helyenként megmaradtak a várfalak belső oldalán kialakított futófolyosók tartógerendái is. A lezüllött kastélypark szélén álló emeletes, romos épületek egykor betöltött funkciójáról mit sem tudok,

Szentbenedek, a kapubástya alagútja. Miski fotó

de egyikük, már csak a bejáratát övező, díszes kőkeretből következtetve is, valami bálok, fogadások rendezésére is alkalmas úri lakóépület lehetett, a puritánabb másik valószínűleg gazdasági szerepet töltött be. Ennyi, ami az egykori dicsőségből és pompából fennmaradt, ennyi, amit fennmaradni hagytak. Menekültem innen is, mert ami sok, az sok. Ember legyen a talpán, aki képes elviselni annyi terhet, amennyi az erdélyi magyar és szász egyházi és nemesi épületek tudatos pusztítása láttán feszíti a lelket.
Szentbenedeket északi irányba elhagyva, rövidesen visszatértem a jó minőségű 161D jelű útra, s ezen keletre haladva a 15 kilométerre eső Bálványosváraljára (1910: 1591 magyar, 66 román, 13 német, 2 egyéb) igyekeztem. Valójában kár volt akkora utat megtennem azért a nagyméretű református templom kertjében található

Szentbenedek, Kornis-kastély a belső udvar felől. Miski fotó

kopjafás, nagyon új készítésű világháborús emlékműért, de ha már vettem a fáradságot, és beautóztam a Mezőség mélyére, lefotóztam. A félreértések elkerülése végett tisztázom, hogy maga az alkotás nagyon szép, s jól átgondoltan építették fel. Csak hát, szerintem, abba a környezetbe egy valamivel klasszikusabb kinézetű emlékmű illett volna.
Csaknem egészen Szentbenedekig kellett visszajönnöm, hogy a megítélésem szerint félresikerült kitérő után a Kis- és Nagy-Szamos összefolyásánál fekvő Mikeházára (1910: 530 román, 34 magyar, 1 német) jussak. Világháborús emlékművét az ortodox templom kertjének sarkában találtam meg, rajta csupa román névvel.
A 8-10 kilométerrel keletebbre eső Árpástón (1910: 651 román, 603 magyar, 1 német) a főutca két oldalán, egymással szemközt állt a református és az ortodox templom. Ez utóbbi

Szentbenedek, díszkút a kastélykertben. Miski fotó

előtt láncos kőbakokkal övezett, barnára patinásodott vén kőobeliszket láttam, oldalain kizárólag román nevek sorakoztak. Mivel a falu felerészben magyar (volt, de talán még ma is az), lennie kellett egy magyar emlékműnek is, de hogy hol, merre, nem tudom. Közterületen biztosan nem, mert körbejártam érte a falut. Talán a csinos református templom belseje rejtett egy emléktáblát, de már sose tudom meg, mivel nem kezdtem hozzá a lelkész úr (vagy asszony) becserkészéséhez. Ehelyett a néhány lépésre lévő vegyesboltba tértem, ahol a magyarul beszélő eladónőtől vettem egy marék édességet, mert hirtelen csokoládéhiányom támadt.
Az Árpástó felől megközelíthető Magyardécse (1910: 1653 magyar, 9 román, 2 német, 2 egyéb) elérése, ha csak a kétdimenziós, kihajtható térképet nézi az ember, nem tűnik bonyolult feladatnak.

Szentbenedek, Kornis-kastély. Miski fotó

Csakhogy a légvonalban három kilométerre eső települések között egy Magyardécse irányába mind meredekebben felfelé tartó, s mindinkább kanyargóssá váló út húzódik. Így persze sokkal tovább tart elérni az Árpástótól délre fekvő falut, mint azt a sík térképet bámulva gondolná az ember. A Szamosmenti-dombvidék terepviszonyaiból adódó nehézségek leküzdése után egyszer csak ott találtam magam a kívülről egészen dísztelen, mondhatni jellegtelen külsejű református templom előtt, csakhogy nem az egyházi épület miatt, hanem a szürke toronytól jobbra álló háborús emlékmű miatt érkeztem ide. A magas talapzat tetején egy zsinóros huszárnadrágot viselő csizmás, meztelen felsőtestű férfi támaszkodik egy hatalmas kardra. Rögtön a talpa alatti emlékműmezőben az 1848-49-es szabadságharc innen való áldozatainak névsora, ettől alább az első világháborúban

Szentbenedek, Kornis-kastély. Miski fotó

meghalt katonák neveivel feliratozott kőtábla látható. Az emlékmű háta mögött kis virágoskert húzódott, ettől jobbra már a szomszédhoz tartozó gyümölcsfák sorakoztak.
Miután magamban elbúcsúztam a ma is meggyőzően magyar többségű falutól, 33 kilométeren keresztül csak a gázpedált nyomtam. Merthogy, miután visszajutottam Árpástóra, itt keletnek fordultam, aztán Bethlennél letértem délre, Apanagyfalunál pedig megint keletre indultam, s végül Fellakot követően befutottam a Sajó melletti Kerlésre (1910: 504 német, 462 román, 60 cigány, 40 magyar). A szászok búsan romladozó evangélikus temploma az Árokalja felé kanyarodó főutca mentén állt, közvetlen közelében, afféle természetes testőrként két, a harangtorony magasságával vetekedő fenyőfa nyújtózott az égre. Ezek is nagyot nőttek azóta, mióta a '80-as években

Bálványosváralja, református templom. Miski fotó

utoljára itt jártam. A templomkert félig tárt kapuján simán átjutottam, s már a szentély háta mögül fotóztam a viseltes, több helyen repedezett falú, de azért szemre így is tetszetős épületet, amikor szinte a semmiből felbukkant előttem egy sötét arcbőrű férfi, és mivel hamar kiderült, hogy nem értjük egymás szavát, a markában tartott templomkulcsra mutatva jelezte, hogy bemehetek, ha akarok. Akartam. Odabent, a félhomályos templomhajóban minden olyannak hatott, mintha a templomot jelenleg is rendeltetésszerűen és gyakorta használnák. Hiszen látszólag a helyén volt minden: a tisztán tartott, pormentes padsorok, a fejünk fölött húzódó karzat mellvédtáblái, a soksípú orgona, a kő szószék, de még a csodálatos faragású oltár is, közepén az esküre emelt kezű Krisztussal. Az oltártól jobb kézre elhelyezett rövid padsor elejére egy 1872-es évszámmal ellátott,

Bálványosváralja, református templom és emlékmű. Miski fotó

német nyelvű szöveggel megírt, fekete szőttesféle volt kiterítve. Mivel megtetszett, s nem volt veszítenivalóm, mutogatással, meg pár, eléggé közismert német szóval rákérdeztem, mennyiért vihetném, ha akarnám. Az ember rögtön megértette a szándékot, és az ujjával a levegőbe rajzolt egy ötvenest. Vagyis 50 lejért enyém a takaró. Akkora viszont már előbújt belőlem a bolhapiaci kufár, és - ördög tudja miért, talán sportból, hiszen a kért összeget meg sem érezte volna a pénztárcám - szerettem volna 30 lejre lesrófolni az árat. De mire mindezt kimondtam, illetve mire az általam ajánlott összeget ujjammal lerajzoltam a falra, már magam is szégyelltem a hirtelen támadt fukarságomat, és inkább úgy tettem, mint aki menet közben meggondolta magát, és mégsem kértem a terítőt. A velem szemközt álló férfi arcáról leolvashattam a rólam alkotott

Bálványosváralja, világháborús emlékmű. Miski fotó

véleményét. Miután felfedeztem a templom falán a két világháború német (szász) hőseinek fehér márványtábláját, és képeket készítettem róla, sietve elbúcsúztam a még mindig furán méregető embertől, mert belülről még mindig égetett a pitiánerségem miatti szégyen. Azért a régi, kézimunkával készült, eredeti szász takaróért, vagy kendőért, vagy tudom is én miért a kétszáz lej sem lett volna sok, nemhogy ötven! Annyira összezavart, oly mértékig figyelmetlenné tett a kínos eset, hogy a kocsiba visszaülve északra indultam tovább, pedig déli irányban volt dolgom. Már rég elhagytam Kerlést, amikor észrevettem a tévedést. Egy alkalmas helyen visszakanyarodtam, és most már a helyes irányba állva Szászlekence felé indultam, ahonnan néhány percen belül a nyugatra fekvő Kékesújfalun (1910: 767 román, 57 német, 54 magyar, 1 szlovák, 10 egyéb) találtam magam.

Mikeháza, háborús emlékmű. Miski fotó

A statisztikai adatok szerint itt
már 1910-ben is kevés magyar és szász élt, de valamikor, ki tudja mennyivel korábban, mindkét nációból többen lehettek, legalábbis erről árulkodik a falu egy alacsonyabb dombján egymagában álló, leromlott állapotú szász evangélikus (1937-től ortodox, de e felekezet által sosem használt) templom. A késő gótikus stílusú, valószínűleg a 15. század végéről, a 16. század elejéről származó templom két részből, a magasabb teremhajóból, és a mögötte következő alacsonyabb, a nyolcszög öt oldalával záródó szentélyből áll. Kőtorony nem épült hozzá, a harangot a templomtól tíz méterre felállított faharangláb rejti. Illetve rejtette egykor, mivel már nincs ott. Talán elvitték valami ma is működő templomba, talán enyves kezek áldozata lett. Az alkalmanként előforduló kisebb földrengések következtében több helyen súlyosan sérült, repedezett falú templom belül úgyszólván üres. A bejárat melletti falszakaszba épített szószék, meg a boltíves szentélyben található kő oltárasztal a helyén van, de mozdítható bútorzatnak nyoma sincs. Ez az épület is a végnapjait éli, nem úgy néz ki, hogy akár egy fillért is áldoznának a megmentésére.

Árpástó, református templom és román emlékmű. Miski fotó

Székely Himnusz:

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,

Árpástó, román háborús emlékmű. Miski fotó

Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.

Árpástó, román emlékmű és ortodox templom. Miski fotó

Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Árpástó, háborús emlékmű. Miski fotó

Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,

Magyardécse, református templom és emlékmű. Miski fotó

Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.

Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,

Magyardécse, háborús emlékmű. Miski fotó

Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.

Magyardécse, háborús emlékmű. Miski fotó

Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!