2016. július 20. szerda (kilencedik nap/második rész) folytatás

A Bibarcfalvától délre, mintegy másfél kilométerre fekvő csendes kis zsáktelepülés, Bodos (570 magyar, 1 német) református templomkertjében egy végtelenül egyszerű (és vélhetően olcsó), fából készült emlékműfélébe botlottam.

Bodos, református templom. Miski fotó

 Ennél érdekesebb volt a második világháborúban elesett Szabó Gyula zászlós síremléke, amely néhány méternyire állt tőle.
A bodosi völgyből visszatérve a Barótot Mikóújfaluval összekötő 122-es útra, röpke idő alatt feltűnt Nagybacon (1910: 2144 magyar, 24 román, 4 német) helységnévtáblája. Itt a főutca melletti Művelődési Ház előtt, a főtér frekventált helyén állt a a két világháborúban elesettek terméskőből emelt emlékműve. 
Innen megint délre fordultam, hogy a körülbelül öt kilométerre eső Szárazajtát (1910: 1792 magyar) megtekintsem. A falu neve hallatán magyar ember zsebében kinyílik a bicska. Ugyanis 1944. szeptember 26-án a védtelen faluba bevonuló Maniu-gárdisták 11 helyi lakost (értelemszerűen mind magyarok voltak) összetereltek, kettőnek az iskolaudvaron fejszével csapták le a fejét, kilencet - ugyanott - golyóval végeztek ki. További két magyart az otthonában lőttek agyon. A legyilkoltak név szerint: Elekes Lajos, Gecse Béla, Nagy András, Nagy Sándor, Nagy D. József, Málnási József, Németh Gyula,

Bodos, Szabó Gyula síremléke. Miski fotó

Németh Izsák, Szabó Beniám, Szép Albert, Szép Albertné Málnási Regina, Szép Béla, Tamás László. A felsoroltak közül a 21 éves Nagy Sándort és a 25 éves Nagy Andrást (testvérpár) fejezték le az iskola udvarán, méghozzá az erőszakkal odaterelt falunépe szeme láttára. A gárdisták a vérengzés okául a szeptember 2-án, Szárazajta mellett történt incidenst nevezték meg, amikor is egy kisebb román alakulat összetűzésbe került a németekkel, s a tűzpárbajban több román katona elesett. (Románia 1944. augusztus 23-án a németek oldaláról átállt a szovjetek mellé, s ezzel a tettével 30 éven belül másodjára árulta el, döfte hátba korábbi szövetségeseit.) Nos, a gárdisták a németek megsegítésével vádolták - hamisan - a szerencsétlen szárazajtaiakat, akiknek egyetlen "bűnük" az volt, hogy magyarok voltak.

Nagybacon, világháborús emlékmű. Miski fotó

A szörnyű tettre és az ártatlanul legyilkolt emberekre a faluközpontban felállított, 13 bazaltoszlopból álló művészi alkotás emlékeztet. Ennyit a "szárazajtai vérengzés" néven elhíresült esetről.
A református templom kertjében, közvetlenül az épület bejáratánál, két világos színű, magas obeliszk állt közös talapzaton. Egyik az első, a másik a második világháború helyi hőseinek nevét sorolja. A kettő között egy alacsony márványkocka is látható, ami az 1848-49-es szabadságharc két hősére (Incze József és Incze Mózes) emlékeztet. 

Nagybacon, első világháborús emléktábla. Miski fotó

Szárazajtáról visszaautóztam Nagybaconba, ahonnan hamarosan az egy-másfél kilométerre, északra fekvő Kisbaconban (1910: 760 magyar) voltam. Nagybacon még Háromszék területén fekszik (feküdt), Kisbacon viszont már Udvarhelyre esik (esett). Kisbaconban született Benedek Elek író (1859-1929), a nagy mesemondó, illetve szülei a helyi temetőben alusszák végső álmukat. Az író egykori kúriája múzeumként fogadja a látogatókat. Az 1925-ben készült első világháborús emlékművet a református templom kertjének bejárati kapuja előtt állították fel. Tetején kőből faragott szárnyas angyal ügyeli a távoli harctereken elesettek álmát. 

Ugyanebben a völgyben, három kilométerrel feljebb, Magyarhermány (1910: 1183 magyar, 2 román) várt rám. A református templom kertjében, a főutca felé néző szakaszon, három emlékmű sorakozott a kerítés túloldalán. Jobb szélről az első, bal felől a második világháború obeliszkje, míg középen az 1848-49-es szabadságharc halottairól megemlékező, betonkeretbe foglalt márványtábla látszott.

Szárazajta, emlékművek a református templomnál. Miski fotó

A templom előtti térség a falu főtere is, ahol az egyik háznál csodaszép mintázattal készült, figurális faragású székelykapu vonzotta magához a tekintetemet. 
Miután végeztem az itteni fényképezésekkel, Nagybaconon és Baróton keresztül az egykori Miklósvárszék középső és déli része felé vettem az irányt. Barótot magam mögött hagyva, mintegy két kilométer múltán útelágazáshoz értem. Előrefelé az Olt hídja, illetve azon túl a már megjárt Alsórákos, illetve Kőhalom, délre tekintve Köpec, s a távolban Brassó várt rám. A déli, 131-es jelzésű útra kanyarodva két percen belül befutottam Köpecre (1910: 1286 magyar, 7 román, 3 német, 3 szlovák). Az itteni emlékmű vörös bazaltba foglalt fekete márványtáblái (az első és a második világháborús hősöké

Kisbacon, első világháborús emlékmű. Miski fotó

egyaránt) a főutca melletti postaépület gondozott előkertjében láthatók. Köpec egyébként régóta a szívem csücske, valamilyen szinten érzelmileg kötődöm hozzá, ugyanis az 1988. június 27-én, a budapesti Hősök terén tartott Erdély-tüntetésen (hivatalosan a román falurombolás elleni megmozduláson) a szervezők által osztogatott táblák közül nekem jutott a Köpec feliratú, egyszerű fanyélre szegecselt tábla. A Csurka István szervezésében megrendezett nagygyűlés az 1989-es rendszerváltozást megelőző legnagyobb ellenzéki megmozdulás volt. A hazai szocializmus a végnapjait élte, a hatóságok tartottak a tüntetéstől, mint a tűztől, de minden a legnagyobb rendben, békés méltósággal zajlott. 
Az egy faluval délebbre található Miklósvárral (1910: 688 magyar, 8 román, 1 német) árnyékra vetődtem, legalábbis az emlékmű kapcsán. Elméletileg ott kellett volna lennie a

Kisbacon, világháborús emlékmű. Miski fotó

főutcai nagy kanyarban álló, gyönyörű római katolikus templom sarkánál, ám a helyszínen mindössze a második világégés szerény emlékművét találtam, azt pedig nem fényképeztem le. 
Eggyel délebbre Nagyajta következett volna, ám a település északi szélén felfedeztem a keletre induló, 121A jelzésű utat, s bár eredetileg nem volt tervbe véve, mégis úgy döntöttem, felkeresem a röpke két kilométerre eső Középajtát (1910: 1471 magyar, 1 román, 1 egyéb). A sors útjai kifürkészhetetlenek, mert lám, amellett, hogy a majdnem kihagyott település református templomának kertjében egy régi, míves betűkkel megírt első világháborús emlékművet találtam, láthattam egy csinos, gondozott falut is, amelynek a temploma nem tudom, pontosan milyen stílusban épült, de az egyszer szent, hogy az eklektika markánsan képviseltette magát. A különálló kőtorony melletti parkot részben tömör kőfal határolja, ahová az utca felől egy színesen megfestett kis székelykapun lehet betérni. A parkocska ékköve az első világháború harcaiban elesett hősök nevét soroló régi obeliszk. A felsorolt nevek, miként a kőoszlop figurális díszítései és

Magyarhermány, a templomkert emlékművei. Miski fotó

egyéb feliratai, egyaránt aranyszínű festékkel lettek kiemelve, ami különösen napsütésben mutat jól. A második világháború hős katonáinak szintén tetszetős emlékmű jutott, ez tíz méterrel odébb állt az első világháborústól. 
Most már visszatérhettem az Olt folyó jobb partjától mintegy egy kilométere fekvő Nagyajtára (1910: 1385 magyar, 9 román, 9 szlovák, 8 német, 6 egyéb), ami leginkább a falu egyik dombjára települt, erődített református templomáról nevezetes. Az 1980-as években (midőn kétszer is megfordultam Nagyajtán) még nem állt a település parkjában magasodó, újabb építésűnek látszó emlékmű, ami eléggé sajátos megoldással: rozsdamentes acéllapokra vésett nevekkel tiszteleg a hősök előtt. Ezekkel a tükörfényes acéllapokkal az a gond (azon túl, hogy rondák), hogy verőfényben a

Magyarhermány, emlékművek. Miski fotó

nyugodt vízfelületen úszó olajfolt színeiben tündökölnek, vagyis a türkizkék és a sárga árnyalataiban pompáznak, ami, lássuk be, egy amúgy nemes célzattal készült emlékmű esetében kissé ízléstelen megoldás. 
A két kilométerrel alább fekvő Bölön (1910: 2341 magyar, 12 román, 1 egyéb - ahol a vallási rovatban a meggyőző többségű, 1343 unitárius mellett 758 ortodox hitűt is feltüntettek, ám ez utóbbiak magyar nemzetisége több mint kérdéses, ugyanis ortodoxok kizárólag a románok voltak) az erdélyi unitáriusok "fővárosa", központja, ennek megfelelő méretű kupolás nagytemplommal. Az előtte magasodó református harangtorony lábánál kialakított parkban ugyan létezik egy kopjafával díszített háborús emlékmű, de nem fotóztam le, mert végtelenül gyáva megoldásnak tartom, hogy a csonka gúla formájú betontalapzat egyik kis márványtáblájába mindössze az 1914-18-as évszámot vésték, nevek és mindenféle kísérőszöveg nélkül. Ez nem emlékmű, ez szimpla alibi, amiért egyik fél részéről sem érheti támadás a település vezetőségét. Mert ugye, a többségi magyarok megkapták az 1914-18-as évszámot, örüljenek neki, miközben az itt kisebbségben élő románok sem reklamálhatnak, hiszen

Magyarhermány, székelykapu. Miski fotó

ennél semmitmondóbb "emlékmű" talán egész Erdélyben nem készült. 
A sokkal délebbre, bő tíz kilométerre, sokkal inkább román környezetben található Árapatak (1910: 824 román, 695 magyar, 4 német) legalább becsülettel kitett magáért. Az Olt felé igyekvő kis patak hídja utáni dombra épült református templomhoz vezető hosszú lépcsősortól jobbra látható családi kripta előtt egészen pofás, mindkét világháború magyar katonaáldozataiért emelt emlékmű látható. 
Az interneten fellelhető adatokból kitűnik, a falu magyar lakossága erőteljesen fogyóban, mivel a 2011-es népszámlálási adatok szerint a 2196 főnyi lakosságból mindössze 328 volt magyar nemzetiségű, a többi román és talán némi cigány. Míg tehát 1910-ben csak 129-el több román élt itt, mint magyar, durván száz évvel később ez a lélekszámkülönbség 

Köpec, világháborús emlékmű. Miski fotó

már 1868 főt tesz ki a románok javára. Azért lelkierő kell leírni ezeket a mondatokat...

Árapatakról északra, a Baróti hegység sűrűjében fekvő, fürdőjéről ismert Előpatak felé indultam, ám itt csak átutaztam, miként Szemerjánál is mindössze érintettem Sepsiszentgyörgy városának déli szélét, hiszen a helységnévtábla utáni első lehetőségnél délnek fordultam, s a 112-es jelzésű úton befutottam a várostól három-négy kilométerre lévő Sepsiszentkirályra (1910: 435 magyar). Az 1980-as évek derekán itt is jártam, méghozzá az évekkel ezelőtt autóbalesetben elhunyt Staudt Zoli barátom kíséretében. Akkortájt fél tucat férfi javította kalákában a viharvert unitárius templom tetőzetét, Zolival jókat beszélgettünk velük az erdélyi és a magyarországi állapotokról. Most, ahogy beértem a kis mellékvölgyben kelet-nyugat irányban hosszan elnyúló faluba, az első utamba kerülő szemrevaló épület a

Köpec, második világháborús hősök. Miski fotó

reformátusok temploma volt. A kitűnő állapotú, láthatóan a közelmúltban felújított, újrameszelt épület körül mély csend honolt. Mivel maga a templom, kinézetre, nem nagy durranás, hát nem fotóztam le. Emlékeztem viszont a jóval látványosabb kinézetű unitárius templomra, amit viszont nem találtam, hiába autóztam be széltől szélig a települést. A kényszer végül rávitt az annyira utált kérdezősködésre, s a készséges válasz segítségével máris eljutottam a völgyben fekvő falu melletti, fák által nagyrészt takart dombtetőre, ahol a vénséges unitárius templom állt. A templomtesttől öt-hat méterrel odébb álló harangtorony abba az embermagasságú védőfalba tagozódott, amely előtt és mellett a temető húzódott, s amely védőfalnak a toronytól távolabb eső szakaszai több helyütt reménytelenül beomlottak. Lelki szemeim előtt megjelentek a harminc évvel ezelőtti munkások, amint a csupasz tetőgerendákon lovagolva helyükre teszik az új cserepeket, s közben tréfás megjegyzésekkel csipkedik egymást. Elmosolyodtam a feltoluló emlékeken, de midőn átverekedtem magam a falon, arcom komorrá vált, ugyanis a támpilléres templomtest (hajó és szentély) szakasztott annyira volt kopott, lepusztult állapotú, mint az előző napokban

Miklósvár, római katolikus templom. Miski fotó

felkeresett királyföldi szász erődtemplomok többsége. Az összbenyomás azt sugallta, hogy a templomnak alig akad hívő látogatója. De meglehet, hogy nagyot tévedtem - bár úgy lenne -, s még az idén (2016-ban) hozzáfognak az elhanyagolt épületrészek felújításához, s az egész erődtemplom szebb lesz, mint új korában. A dombról a faluba való visszaereszkedés közben figyeltem fel arra a két utca kereszteződésénél, árokparton elhelyezett, sírkőre emlékeztető, mohás kőre, aminek a felirata ekként szólt: "Emlék az 1/53 Árkászszázadból 1918". Nem vagyok hadtörténész, nem tudhattam, pontosan mit jelent ez a gondosan bevésett szöveg, de azt sejtettem, hogy a magyar világ egyik utolsó kézzel fogható emlékével álltam szemben.

Miklósvár, római katolikus templom. Miski fotó

Székely Himnusz:


"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!                             
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,

Középajta, református templom. Miski fotó

Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.

Középajta, református templom. Miski fotó

Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja, 

Középajta, első világháborús emlékmű. Miski fotó

Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,

Középajta, világháborús emlékmű. Miski fotó

Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"KI tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.

Középajta, második világháborús emlékmű. Miski fotó

Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,

Nagyajta, világháborús emlékmű. Miski fotó

Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

Bölön, unitárius erődtemplom. Miski fotó

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!

Bölön, unitárius erődtemplom. Miski fotó

Jussunk a honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,

Árapatak, református templom és emlékmű. Miski fotó

Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,

Árapatak, világháborús emlékmű. Miski fotó

Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön, Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.

Sepsiszentkirály, unitárius erődtemplom. Miski fotó

Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,

Sepsiszentkirály, unitárius erődtemplom. Miski fotó

Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.

Sepsiszentkirály, unitárius templom. Miski fotó

Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

Sepsiszentkirály, unitárius templom. Miski fotó

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk, 

Sepsiszentkirály, Vida-kripta. Miski fotó

Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet, 
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken. 
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.

Sepsiszentkirály, Vida-kripta. Miski fotó

Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,

Sepsiszentkirály, 1918-as emlék. Miski fotó

Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan."


Az Erdély-Siebenbürgen-Ardeal blog a soron következő bejegyzéssel folytatódik!