2016. július 22. péntek (tizenegyedik nap/első rész)

Málnás, világháborús emlékmű. Miski fotó

Málnás, világháborús emléktáblák. Miski fotó

A nap, a magam és az autó kora reggeli rendbetételét követően, a körülbelül öt kilométerrel északabbra található Málnással (1910: 837 magyar, 7 német, 1 román, 9 egyéb) kezdődött. Ahogy az itt, Erdélyben nyaranta megszokott, a horizont vonalán lapos szögben felbukkanó Nap vöröses sugarai látványos színbe öltöztették a környező hegyek (Baróti-, Bodoki- és Torjai-hegység) ormait, ám az Olt völgyében didergő falu utcái és kertjei még jó darabig az éjszakai hideget lehelték magukból. A települést hosszában átszelő főút melletti kis téren emelkedő világháborús obeliszk kékes árnyékba burkolózott, körülötte hideg harmatban úszott a kövér pázsit. Siettem a fotózással, hogy mielőbb olyan helyre érjek, ahová legalább besüt a Nap, mert Málnáson bizony égnek meredtek a karomon a szőrszálak. 
Kilenc kilométerrel odébb, Málnásfürdő és Mikóújfalu mellett elsuhanva, befutottam a következő célállomásra, Sepsibükszádra (1910: 1952 magyar, 9 román, 4 német, 4 szlovák, 2 egyéb). Na, itt végre megkaptam, amire a jégbe hűtött Málnáson annyira vágytam, mert az egykori gróf Mikes Ármin-féle vadászkastély (épült 1900-ban, ma iskola) parkjában felállított háborús emlékmű fotózása közben épp a hátamat érték a meleg napsugarak, amelyek simogatása olyan jólesett, hogy alig akartam továbbindulni. Márpedig mennem kellett, mert várt rám a kaland, várt rám az út! 

Ezt követően három olyan településen futottam át, amelyek nevükben hordták a Tusnád földrajzi elnevezést:

Sepsibükszád, Mikes-kastély és emlékmű. Miski fotó

 elsőre Tusnádfürdőn, másodjára Újtusnádon (igaz, ennek csak a keleti szélét érintettem), s végül magán Tusnádon. Ez utóbbitól két kilométerre, északra található Kozmás nagy falu (1910: 1391 magyar), ami két fontos út metszéspontján fekszik: egyikük az innen továbbra is északra tartó 12-es, amin Csíkszeredába lehet jutni, másikuk a délkeletre tartó 11B jelzésű országút, ami Kézdivásárhely felé mutat. A település központjából indul egy harmadik út is, de ezen mindössze egy települést, a két kilométerre, délre eső Lázárfalvát lehet elérni, utána a harmadrangú út belevész a Bodoki-hegység sűrűjébe. Kimentem Lázárfalvára, de nem találtam különösebben érdekes látnivalót (ami persze nem azt jelenti, hogy nincs ilyesmi), hát visszajöttem Kozmásra. Itt, a főút melletti polgármesteri hivatal előtti szűk téren

Kozmás, világháborús emlékmű. Miski fotó

egy szárnyát terjesztő, kardot markoló turullal díszített, hasábforma, magas világháborús emlékműre figyeltem fel. A homlokzati rész nagyobb hányadát az első, kisebb részét a második világháború katonahőseinek névsorát tartalmazó márványtábla foglalta el. Az oszlop bal oldalára kihelyezett kisebb tábla lakonikus rövidséggel foglalta össze az emlékmű történetét: "Állították 1941-ben. 1965-ben lebontatták. Helyreállította 1990-ben Kozmás lakossága." 
A három-négy kilométerrel északabbra fekvő Csíkszentmárton (1910: 1028 magyar, 3 román, 2 német, 1 egyéb) ugyancsak fontos közlekedési csomópont. Főterén szép, vagy inkább nagyon szép emlékmű állt. Az ötlépcsős széles talapzatból magasan kiemelkedő, vöröses színben játszó kőből készült obeliszk tetején kettős kereszt, s azon a karmai közt kardot tartó, szárnyait repülésre táró turul látható.

Kozmás, első világháborús emléktábla. Miski fotó

Egyértelmű üzenet. Az emlékmű ellentétes oldalait hosszúkás márványtáblák fedték, rajtuk a világháborúkban meghalt székely katonák neveivel. 
Az innen nyugatra, mintegy két kilométerre fekvő Csíkszentsimon (1910: 1495 magyar, 6 német, 1 román, 2 egyéb) átlagos kinézetű emlékművet villantott, nem úgy az ettől egy percnyi autóútra eső Csatószeg (1910: 980 magyar). A római katolikus templom melletti alacsony, mesterségesnek látszó dombon valami földszintes hivatali épület állt (nem olvastam el a feliratát), az előtte húzódó kicsi parkban pedig összeforrasztott vörösréz lemezekből megkomponált, a templom tornyával szembeforduló emberalak (nőalak?) látható, amint fájdalmában a tenyerébe rejti az arcát. A közvetlenül mögötte lévő, ugyancsak rézből való két kiterjesztett szárny (amitől az emberalak szemből nézve angyalnak tűnik) egyikére az első, párjára a második világháború halott katonáinak névsora került. Magánvéleményem szerint Erdély legszebb modern kori világháborús emlékművét láttam: esztétikai és művészi értelemben egyaránt kiforrott alkotás. Nem tudom, ki készítette, de nagyon értette a dolgát.
Visszafelé tartva a fél kilométerre fekvő Csíkszentsimonra, félúton, a két falu határának találkozásánál található az "öngyilkosok temetője".

Kozmás, második világháborús emléktábla. Miski fotó

Egy, az országútra merőleges hosszanti, lapos dombhátról van szó, aminek a tetején, egymás mögött szép sorban, mintegy öt, nagyon régi kőkereszt sorakozik. Az egyiken még kivehető volt az elhalálozás évszáma: 1868. A két szomszédos falunak azokat az elhunytjait temették ide egykoron, akik a római katolikus vallás szigorú tiltása ellenére, ilyen vagy olyan okból kifolyólag, önkezükkel vetettek véget az életüknek. A bevésett, mostanra általában erősen megkopott mondatok közt akadt néhány olvasható töredék, amelyek többnyire szerelmi bánatból elkövetett öngyilkosságra utaltak. Mivel az öngyilkosok "rendes" temetőben való elhantolását sokáig tiltotta a vallás, a pap sem volt hajlandó megszentelni a sírjukat (pontosabban: hivatalból nem tehette), ezek a szerencsétlen sorsú emberek, jobb híján, a két falu közötti "senki földjén" nyertek - remélhetőleg végső - nyugalmat.

Csíkszentmárton, világháborús emlékmű. Miski fotó

 
A Csíkszentsimonon felül fekvő Csíkszentimrére (1910: 1782 magyar, 1 román, 5 egyéb) érve először a falu déli szélén magányos elkülönültségben álló, romladozó Henter-kúria felé fordultam. A hosszúkás, földszintes épület azonban, ahogy a viszonylagos távolból elnéztem, akkori megítélésem szerint (ma már másképp döntenék) nem érte meg az odáig való bandukolás fáradalmát, úgyhogy megelégedtem annyival, amennyit az autóból láttam. A templomhoz közeli utcák egyikén betértem egy nyitva tartó kis vegyesboltba, ahol nagyon finom mézes puszedlit vettem (mindenkinek ajánlom, aki arrafelé jár), a kocsiba visszaülve azon nyomban megettem egy egész zacskóval. Amúgy három zacskónyit vettem belőle. (Mielőtt a blogomra tévedő kedves olvasó megneheztelne a személyes apróságok felemlegetése miatt, hadd jelezzem újfent, hogy nem hivatalból, nem valamiféle

Csíkszentmárton, háborús emlékmű. Miski fotó

megbízásból, hanem önszántamból, s ebből következően a magam szórakoztatására is írom ezeket az emlékező sorokat. Megértésüket köszönöm.) Miután jóllaktam, elsétáltam a húsz méterre lévő kis emlékműhöz, amit a római katolikus templom előtti parkban állítottak ki. A kör alapú talapzatra helyezett hófehér márványkereszt, és a két háború halottait feltüntető márványtáblák vakítóan világítottak a rájuk vetülő napfényben.
Csíkszentsimonon át visszajutottam a 12-es főúton fekvő Csíkszentmártonba, ahonnan északra, a két kilométer távolságra eső Csíkbánkfalvára (1910: 1487 magyar, 8 szlovák) értem. A vele észak felől egybeolvadt Csíkszentgyörggyel közös, 1926-ban készült, és 2015-ben felújított első világháborús emlékműve az őrtornyos, magas védőfallal közrefogott katolikus erődtemplommal szembeni közpark közepén állt. Klasszikus stílusú, felfelé keskenyedő négyszögű kőobeliszk, a tetején kereszttel. Ugyanennek a parknak az északi szélén a második világháborús hősök emlékműve látható. 
Csíkszentgyörgy (1910: 2099 magyar, 5 román, 23 egyéb) után Ménaságújfalu, s ezt követően a Csíki-havasok völgyében elnyúló Csíkménaság (1910: 2176 magyar, 2 román)

Csíkszentsimon, világháborús emlékmű. Miski fotó

jött sorra. Ez utóbbin két emlékművet is találtam. Az egyik a székelykapus bejáratú kis központi parkban állt. Az anya két gyermekével-kompozíció egy embermagasságú kocka talapzaton kapott helyet, a talapzat oldalain a két háború hőseinek névsorát tartalmazó fekete márványlapokkal. Érdekes és új jelenség volt az első világháborús tábla 1914-1921-es évszáma. Nem tudom, az 1921-es záróévszám milyen megfontolásból került oda, amikor a világháború 1918-ban véget ért, de a gyalázatos trianoni diktátum is 1920-ra datálódik. A másik emlékmű innen kőhajításra esett: a római katolikus templom védőfalának külső oldalán lévő parkban állították ki. Az imént említett anya gyermekeivel-kompozíciónál régebbi, mivel valamikor az 1930-as években faragta Szervátiusz Tibor. Egyébként velejéig művészi, mert az alkotó szándékának megfelelően jól érzékelhetően sugárzik belőle az a tömény düh és

Csatószeg, világháborús emlékmű. Miski fotó

fájdalom, amit az emberéletek és a területek elvesztése váltott ki (s vált ki talán ma is) a magyarokból. 
Az emlékművek és a templom megörökítése után visszataláltam a 12-es (E578) főútra, amin Csíkszereda irányába fordultam. A város előtti utolsó önálló falu az Olt folyó által északi és déli részre osztott Csíkszentkirály (1910: 1601 magyar, 1 szlovák, 4 egyéb). Az északi falurészen áthaladó 12-es főút mentén, az Olt-híd bal parti hídfőjénél kiépült kis parkban egy látványos turulos emlékmű állt. A háttérben a Hargita kéklőn hullámzó vonulata, közelebb a falu piros cserepes háztetői, s oldalvást a település határában zöldellő és sárgálló legelők, valamint gabonatáblák színesítették a képeslapra illő látványt. De ez még "csak" a Turul-emlékmű volt, a falu világháborús emlékművét a hídon túli déli részen emelkedő római katolikus templom közelében találtam meg. A tetején kereszttel koronázott régi, egyszerű kőhasáb

Csatószeg, világháborús emlékmű. Miski fotó

a két nagy háború elesett katonáinak állít emléket. 
A faluból északra tartva, egyhamar elértem az egykor önálló, ma már azonban Csíkszereda déli elővárosának számító Zsögödöt. Benéztem a központjába, autóval felmentem a temetővel szemközti római katolikus templomig, de emlékművet, vagy egyéb érdekességet nem láttam. 
Csíkszeredán, s a vele összenőtt Csíksomlyón és Csobotfalván egyetlen lendülettel átsuhanva, egyszer csak a várostól keletre fekvő Csíkcsomortánban (1910: 698 magyar, 8 egyéb) találtam magam. Amiatt a falu központi parkjában látható, fából faragott magyar katonafigura miatt jöttem ide, aminek a fényképére az interneten bukkantam. A nagyméretű, joviális arckifejezésű, bajszos katonaalakot négyoszlopos, székelykapura hajazó tetőzet védi az időjárás viszontagságaitól. A maga előtt szuronyos puskát tartó bakán egyébként bokáig érő cifraszűr vagy valami egyéb bundaszerűség látható. Az egész alkotásból oly mértékben sugárzik a derű, hogy az ember önkéntelenül együtt mosolyog a jókedvűen őrködő katonával.

És akkor innentől jöjjön a szokásos Székely Himnusz:

Csatószeg, öngyilkosok temetője. Miski fotó

 

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,

Csatószeg, öngyilkosok temetője. Miski fotó

Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,          Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,

Csatószeg, öngyilkosok temetője. Miski fotó

                      Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.

Csíkszentimre, templom és emlékmű. Miski fotó

Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.

Csíkbánkfalva, római katolikus templomerőd. Miski fotó

Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.

Csíkbánkfalva, első világháborús emlékmű. Miski fotó

Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.

Csíkbánkfalva, első világháborús emlékmű. Miski fotó

Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla

Csíkménaság, római katolikus templom. Miski fotó

Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni, Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,

Csíkménaság, római katolikus templom. Miski fotó

Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

Csíkménaság, Szervátiusz-szobor. Miski fotó

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,

Csíkménaság, világháborús emlékmű. Miski fotó

Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.

Csíkszentkirály, Turul-emlékmű. Miski fotó

Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Csíkszentkirály, Turul-emlékmű. Miski fotó

Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.

Csíkszentkirály, világháborús emlékmű. Miski fotó

Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,

Csíkcsomortán, háborús emlékmű. Miski fotó

Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,

Csíkcsomortán, háborús emlékmű. Miski fotó

Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken."


Az Erdély-Siebenbürgen-Ardeal blog a soron következő bejegyzéssel folytatódik!