2016. július 25. hétfő (tizennegyedik nap/második rész) folytatás

Kisszentlőrinc, görög katolikus templom és emlékmű. Miski fotó

Székelybőről visszaereszkedve Székelysárdig, ez utóbbi egy kilométerre lévő nyugati szomszédját, Kisszentlőrincet (1910: 236 román, 37 magyar, 10 egyéb) kerestem fel. A település a magyar időkben is román többségű volt (ami ritkaság errefelé), s persze ma is az. Nem sokat kellett keresgélnem, a főút melletti ortodox (egykor görög katolikus) templom kertjében máris megvolt az emlékmű, amelyen, zömében, elrománosodott magyar nevek olvashatók. Iosif Simon (Simon József), Petru Laslo (László Péter), Ioan Matei (Máté János), Gheorghe Andrei (András György), Ilies Gheorghe (Illés György), Gherman Petru (Német Péter), Gherman Alexandru (Német Sándor), Gherman Ioan (Német János), Ioan Tordai (Tordai János), Gheorghe Barabas (Barabás György), Ilies Ioan (Illés János).

Kisszentlőrinc, háborús emlékmű. Miski fotó

A Nyárádszeredát és Marosvásárhelyt összekötő 135-ös útról, kevéssel odébb, egy déli oldalvölgybe tartó mellékút kanyarodott le. Ez vezetett Nyomátra (1910: 685 magyar, 2 német, 1 román), ahol a központban, egymástól tíz méter távolságban két felekezet egyháza, a településen többségben lévő unitáriusok, és a reformátusok temploma állt. Mindkét templom közelében állt egy-egy faharangláb, de amíg a reformátusokét kopár bádogtetővel fedték, addig az unitárius szomszédok haranglábát sötétbarnára érett zsindelytető védte. A két templom közös kertjének ellenkező oldalán, megint csak egymás szoros közelségében, az 1926-ban készült első, s tíz centivel odébb (a talapzatok széleinek távolságát nézve) a második világháború elesett katonáinak hősi emlékműve állt. A némileg magasabb első háborús emlékoszlop tetejét betonból öntött, gazdag motívumú, kosárszerű díszítmény koronázta. 
Miután kicsodálkoztam magam a régi templomok és emlékművek ilyen, látványos csokorba szedett csoportján, autómmal egy jó nagy félkörívet leírva Székelysárdon, Székelytompán, Nyárádszentlászlóm, Nyárádgálfalván és Nyárádbálintfalván keresztül Backamadarasra (1910: 1169 magyar, 24 román, 8 német, 1 szlovák, 9 egyéb) érkeztem. 

Nyomát, unitárius és református templom. Miski fotó

A falu különleges     szabadtéri látnivalója a Nyárád hídja utáni második keresztutca elején álló, rendkívül díszes, négyoszlopos lóitató. Nem tudom, melyik helyi potentátnak jutott eszébe, hogy ilyen kifinomult stílusú itatóval lepje meg Backamadaras nyári nap hevétől szomjazó lovait és szamarait, de a műalkotásnak sem utolsó építmény kisebb vagyonba kerülhetett. A valóban figyelemreméltó lóitató alapos szemrevételezését követően tudni véltem, hogy a Nyárád-mente patásai igényes jószágok, de azt akkor sem értettem, minderre hogyan jött rá az állatok művészi igényét ezzel a kastélyparkba kívánkozó műremekkel kiszolgáló székely ember. 
Az innen délre, körülbelül két kilométerre található Szentgericén (1910: 1326 magyar, 15 román, 3 német, 26 egyéb) négy, valamelyik világháborúhoz kapcsolható emlékművet is találtam. 

Nyomát, unitárius harangláb és emlékművek. Miski fotó

Ezek egyike a dombra települt unitárius templom kertjében felállított obeliszk, aztán a református templomban is van két emléktábla, a negyedik emlékműre pedig a főtérféleség kissé elvadult növényzete között akadtam rá. De haladjunk szép sorban! Emlékművek vonatkozásában az unitáriusok egyháza körül gondoltam először körbenézni. A település egyik magaslatán lévő templomhoz vezető gyalogösvény a lelkész meglehetős méretű, takaros háza előtt vezetett el. Az unitárius és a református lelkészek esetében - a katolikus papokkal ellentétben - megengedett a házasságkötés, s bizony a szorgos asszonykéz nemcsak a házban, de körülötte is csodákra képes. A talán a harmincas évei elején-derekán járó lelkész fiatalember a háza előtti szabad tűznél, egy méretes kondér mellett álldogálva, szorgos ebédfőzéssel múlatta az időt, s miután látta,

Nyomát, háborús emlékművek. Miski fotó

hogy a templomához igyekszem, köszönt és bemutatkozott, mondván, hogy ő lenne az Atya, Fiú és Szentlélek szentháromságát az egy igaz Isten "személyében" megtestesítve látó egyház itteni lelkésze. A lassan barátiba forduló beszélgetésünk során kiderült, hogy a templomban ugyan nincs emléktábla, előtte, a kertjében azonban ott áll a már szóba hozott obeliszk. Miután felballagtam a dombtetőre, s lefényképeztem amit kellett, visszaereszkedtem a bográcsnál tüsténkedő emberhez, meg a házból időközben előkerült asszonyához, és a cserfes szájú, gyönyörű arcú szöszke kislányukhoz. Kérdezték, nincs-e kedvem velük ebédelni, ámbár valamennyit várni kell, mire elkészül a bográcsban főlő, már nem emlékszem, milyen étel. Invitálásukat udvariasan elhárítottam, merthogy aznap még sokfelé volt dolgom. A lelkész a kezében tartott fakanállal a légvonalban kétszáz méterre emelkedő másik dombon álló református templom felé intett, mondván, egy cseppet várjak még, ne siessek tovább annyira, mivel a jelzett épületben bizony található háborús emléktábla, s mindjárt kettő. Nem is kellett kérnem, máris nyúlt a mobiljáért, s üzent a református lelkész barátjának, hogy ott vagyok nála, jöjjön értem, s vezessen körbe a maga templomában. Az illető egy rokon fiatalember társaságában két percen belül ott volt az unitárius lelkész házánál. Miután elbúcsúztam a 

Nyomát, háborús emlékművek. Miski fotó

    sütő-főző fiatalembertől és családjától, hárman beültünk a kocsiba, s felmentünk a templomhoz. Odabent, a szószék melletti falon valóban találtam két emléktáblát, a szélesebb az első, a kicsit keskenyebb a második világháború elesett katonáinak emléke előtt tisztelgett. Kijőve a templomból, elbúcsúztunk egymástól, mivel a két férfi gyalog folytatta az útját egy közelben lakó rokonuk háza felé, én pedig visszakocsikáztam a két templomdomb közötti székelykapus bejáratú, léckerítéssel közrefogott lapályos térségre, ahol egy "Édes szülőfalunk visszatérésének emlékére 1940" feliratú, betonba ágyazott márványlapot fényképeztem, a háttérben az unitárius templommal. A betonkocka közepéből egy elöregedett, néhány mély repedéssel barázdált kopjafa emelkedett ki.
Perceken belül visszaérve Backamadarasra, megint egy méretes félkört írtam le (Ákosfalva, Balavásár, Gyulakuta), mire a 28 kilométer távolságra eső, Udvarhely vármegyei Bordosra (1910: 480 magyar, 1 egyéb) értem. Gyulakuta még kint fekszik a 13A jelű főút mellett, itt, a település keleti szélén, valami irtózatosan ronda, tájidegen gyártelep öblös betonkéményeinél kellett délre fordulnom, egy hídon áthajtanom a Kis-Küküllő másik oldalára, onnantól pedig követnem a folyóba tartó Vécke-patak vonalát. A gyulakutai letérőtől másfél kilométerre végre elértem Bordost.

Backamadaras, a pompás lóitató. Miski fotó

 Itt a római katolikus templom előtti útelágazás közepét elfoglaló kis zöld szigeten, egy szürkére és fehérre festett fémkerítés által védve állt a betonoszlop, előoldalán a hősi neveket soroló márványlappal. 
Szembe haladva a Vécke-patak folyásával, másfél kilométerrel alább Székelyszállás (1910: 277 magyar) következett. A kis falu közepe táján, egymás szomszédságában, lényegében közös telken állt az általános iskola és a római katolikus templom. A két épület közötti füves területen egy egyszerű, mondhatni ásításra késztetően unalmas kinézetű, újabb kori emlékmű őrzi a két háborúban elesett katonák emlékét. Az iskolával szemközti házsor előtt, egy vízzel teli lóitató medencében három, gatyára vetkőzött purdé hűsítette magát, fesztelen visongásukkal durván felverve az álmos kis település kora délutáni csöndjét.

Backamadaras, idilli kép a lóitatónál. Miski fotó

 
A völgy harmadik falva Székelyvécke (1910: 829 magyar, 9 német) volt. Egyszerű, fából készült emlékművének egyik szélén embermagasságú kereszt, a másik oldalon egy ennél is magasabb, aprólékosan kifaragott kopjafa állt. A kettő között álló, alacsonyabb kopjafák nagyobb méretű fatáblát tartottak, amin a két háborúban meghalt katonák neveit lehetett olvasni.
A Véckei-völgyet záró, még délebbre fekvő Magyarzsákod (1910: 761 magyar, 6 román, 2 német) ugyancsak egy újabb keletű kis emlékművet tudott felmutatni. Ez egy alacsonyabb kőfalba ágyazott fekete márványtáblát jelent, rajta a háborúk hőseinek neveivel. Az emlékmű bal oldalán kopjafa áll, tovább növelve a rendezett környezetű emlékmű fényét. 
A völgy déli végére értem, innen már csak visszafelé volt autóút. 

Backamadaras, a lóitató oszlopdíszei. Miski fotó

Visszatértem Gyulakuta ronda gyárkéményeihez, majd a szomszédos Havadtőnél befordultam az északra vezető mellékvölgybe. Úgy az öt kilométerre található Havadon (1910: 490 magyar, 4 német, 2 egyéb), mint a tőle keletre eső oldalvölgy mélyén eldugott Gegesen (1910: 4 magyar, 2 német) a református templom kertjében bukkantam rá a régi, eléggé megviselt háborús emlékművekre. Az állítás inkább az 1929-ben készült havadi obeliszkre vonatkozik, amit annak idején igen rossz minőségű betonból önthettek. Az oszlopon képződött, számtalan girbegurba repedést a későbbiekben ugyan igyekeztek eltüntetni, de a sok hibától az emlékmű feliratai úgyszólván olvashatatlanná váltak.

Székely Himnusz:

Szentgerice, unitárius templom és emlékmű. Miski fotó

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,

Szentgerice, visszatérési emlékmű. Miski fotó

      Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,

Szentgerice, unitárius templom és emlékmű. Miski fotó

 
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen! 
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,

Szentgerice, református templom. Miski fotó

Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.

Bordos, római katolikus templom és emlékmű. Miski fotó

Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla

Bordos, háborús emlékmű. Miski fotó

Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,

Székelyszállás, világháborús emlékmű. Miski fotó

Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!

Székelyvécke, világháborús emlékmű. Miski fotó

Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.

Magyarzsákod, világháborús emlékmű. Miski fotó

Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,

Havad, református templom és emlékmű. Miski fotó

Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!

Havad, világháborús emlékmű. Miski fotó

Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén

Geges, világháborús emlékművek. Miski fotó

Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!"


Az Erdély-Siebenbürgen-Ardeal blog a soron következő bejegyzéssel folytatódik!