2016. július 23. szombat (tizenkettedik nap/harmadik rész) folytatás

Ége, világháborús emlékmű. Miski fotó

A Miklósfalván alóli Kányádon, nagy meglepetésemre és csalódásomra, nem találtam világháborús emlékművet, legalábbis az autóval bejárt külterületen sehol sem láttam. Lehet, hogy a kulcsra zárt református templom mélye rejtette, ám oda most nem volt időm bemenni. A falut keletre hagytam el, és a 133-as úton, Jásfalvát követően, Ége (1910: 205 magyar) kistelepülésre jutottam. A kis lélekszám nagy szívet takart, mert a református templom kertjének 1944-ben készült székelykapuja mögött pár lépésre ott volt a sarokoszlopos díszítésű, a tetején lobogó lángot utánzó kőfaragással megkoronázott helyes kis emlékmű, előlapján a két világháborúban meghalt székely katonák emléktábláival. Míg az első világháborús hősökről szóló felső márványtáblán húsz név szerepelt, addig az aláhelyezett második világháborúsén mindössze kettő.
Az innen két kilométerre, keletre eső Székelydálya (1910: 588 magyar, 5 román, 1 német, 10 egyéb)

Ége, világháborús emlékmű. Miski fotó

 magas tornyú református templomát embermagasságú, cseréptetős védőfal fogta közre. A környék az Oltmelléki-hegysor északi részének nagyon szép és nyugalmas dombvidéke, ahol szinte harapni lehet a friss levegőt, s alig van errefelé járműforgalom. Ideális környezet a hosszú életre vágyók számára. Az egyház kőkerítésének közelében álló fehér kőoszlop önmagában nem lenne különleges. Egy átlagos kinézetű emlékobeliszk, oldalain, sajnos, igen sok elesett honvéd nevével. Egyedivé az obeliszk felső, karcsúbb felét szegélyező, a szélein valami ipari vágógéppel kicsipkézett, rozsdamentes acélköpeny teszi, ami egyrészt parányit nevetséges megjelenést kölcsönöz az ekképp "felpártázott" objektumnak, ugyanakkor kifejezi a falubelieknek az elhunyt hősök iránti tiszteletét, sőt talán ennél többet, a szeretetét. Tény, az acélburkolat hathatósan óvja az emlékművet az időjárás viszontagságaitól, s a néplélek valószínűleg az elhunyt hősök síron túli plusz védelmét látja bele a hidegen csillogó vékony fémpáncélba.
Visszatérve Kányádra, a központi útelágazásnál most délnek, az öt kilométerre fekvő Peteknek (1910: 844 magyar) fordultam. A Kányád felől egy gyilkosan durva, tekergős murvaúton elérhető falu kedves meglepetés volt számomra. Az emlékműve még hagyján,

Ége, háborús emlékmű. Miski fotó

mert bár csinos, régi darabnak számított, az embermagas, lapos betonfalba ágyazott márványtábla a szokott, mondhatni, hagyományos stílust követte. Na, de a körítés! Ezt már nevezem! Ugyanis az emlékmű melletti három zászlórúdon háromféle zászlót lengetett a langyos délutáni szél: a magyart, a székelyt és az európai uniós kék lobogót. Ennyi! A román trikolórnak híre-hamva: annak semmi keresnivalója nem volt a többi mellett. Bravó, bátorságból jelesre vizsgázott Petek! Mondtam már, hogy imádlak?
A Hargita megyei (régebben Udvarhely vármegyei) Petektől délre található Homoródbene (1910: 493 német, 194 román, 146 cigány, 90 magyar, 34 szerb) a magyar világban ugyancsak Udvarhely vármegye települése volt (az udvarhelyi járásban), de a román közigazgatás átszabta a megyehatárokat, s a falu jelenleg Brassó megyéhez tartozik. A település csenevész patakocska által kettészelt nagy, zöld tere, ami egykor talán közös népi mulatságoknak és vásároknak adott otthont, ma gondozatlan liba- és birkalegelő. Mögötte azonban ott látható egy nagyon szép, ugyanakkor erősen leromlott állapotú szász templomerőd, a hozzávaló magas várfallal, és a vaskos, zárt, szűk lőréses védőtoronnyal. Kár érte, s miként ezért, úgy a környező szász házak láttán is vérzett a szívem, merthogy az épületeket egytől egyig dologtalan, otthon lebzselő alakok lakták,

Székelydálya, világháborús emlékmű. Miski fotó

olyan fajta népek, akiknek az életfilozófiája még az eszmei rokonságukhoz tartozó, a minden útjukba kerülő életet elpusztító, s aztán továbbálló sáskák életszemléletét is alulmúlja. Amíg a templomerődöt s környékét fotóztam, közelről s távolról gyanakvó arcok figyelték a mozdulataimat. Nem is távolodtam a kocsimtól tíz lépésnél messzebb.
Homoródbene szász építészeti örökségének megcsodálását követően megint visszatértem az aznap harmadszorra érintett Kányádra, ahonnan ezúttal nyugatra, vagyis az erődített unitárius templomáról nevezetes Székelyderzsre (1910: 1389 magyar, 1 román) indultam. Három kilométernyi autózás után már ott is voltam. Kissé feszengve említem, hogy az 1980-as években is elvetődtem egyszer ide, de tehetek róla, ha valóban így volt?

Székelydálya, háborús emlékmű. Miski fotó

 A vártemplomban készséggel végigkalauzoló lelkésztől akkoriban hallottam azt a kegyetlen, embertelen, de sajnos megesett történetet, amit a helyi magyarság valószínűleg a mai napig nem hevert ki. Amikor a második világháború idején Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz, a székelyderzsiek biztosnak látszó forrásból úgy értesültek, hogy az ő falujuk is szerepel a Szent Koronához visszakerülő települések között, s hogy az új határ tőlük délre fog húzódni. A nagy napra virágba borult magyar falu apraja-nagyja ünneplőbe öltözve leste a Kányád felől várt honvéd előőrs felbukkanását, ám a felszabadító bevonulás a történelem ócska tréfája miatt elmaradt, mivel a szövetségesünknek számító németek, stratégiai megfontolásból, az utolsó pillanatban változtattak a határvonalon, s a tisztán magyar Székelyderzs a románok kezén maradt. A módosított határ pedig a falutól északra húzódó hegyvonulat gerincén húzódott. 
Az unitárius templomerőd mindenesetre most is gyönyörű, erőt és kitartást sugárzó volt, időálló épületei hófehéren tündököltek az erős napsütésben. A várfalnak a főutca felé néző külső oldalán éppolyan kinézetű, régi

Székelydálya, háborús emlékmű. Miski fotó

világháborús emlékmű látható, mint amilyen nem sokkal korábban Homoródszentmártonban fényképeztem.
A Székelyderzset keresztben átszelő 133-as úton a napokkal ezelőtt meglátogatott Erked felé tartva, pont félúton egy kis mellékút ágazik le észak felé, ezen pedig Székelymuzsnára (1910: 1010 magyar, 1 román) lehet jutni. Első világháborús emlékműve az egyszerűbb megjelenésűek közé tartozik, de megüti az elvárható mértéket.
Innen egy roppant változatos, legelőkkel és szántókkal megszakított erdőségen átvezető, néhol meredeken felfelé tartó, máshol keményen lejtő kis úton Agyagfalvára jutottam, onnan pedig, elhaladva a történelmi jelentőségű agyagfalvi síkság mellett (lásd: agyagfalvi gyűlés), kiértem a falu északi határában elhúzó 137-es jelű országútra. Erről az útról korábban említettem, hogy az egymástól 26 kilométerre fekvő Székelyudvarhelyt és Székelykeresztúrt köti össze. Felhajtottam az útra, s azon nyugatra, Székelykeresztúr felé fordultam. Öt perc múlva Nagygalambfalván (1910: 1439 magyar, 2 román) voltam. Az emlékmű dolgában nem sokáig kellett keresgélnem, az ugyanis a főút (s egyben főutca) melletti Feleki Miklós Művelődési Ház udvarán, közvetlenül a kerítés mögött állt. A turullal díszített, fejmagasságig érő szürke betontáblán

Petek, világháborús emlékmű. Miski fotó

      aranyozott betűkkel írták ki a hősök nevét.
A szomszédos, ám de már a Nagy-Küküllő túloldalán található Kisgalambfalván (1910: 664 magyar) a református templom tőszomszédságában alakították ki az emlékműveknek is helyet adó kis parkot. Itt három, egymáshoz közeli emlékű látható: középen a turulos első világháborús, jobbról a sematikus második világháborús, balról (mind közül a legkisebb) Magyarország ezeréves fennállásának 1996-ban felállított betonoszlopa kapott helyet. Míg ezeket fényképeztem, a templom napsütötte oldalát támasztó három tarka szoknyás, fejkendős cigányasszony legfiatalabbika odajött hozzám, szívesen jósolna a tenyeremből, ha akarom. Nem kér érte sok pénzt - tette hozzá gyorsan. Az jó, feleltem, de én ingyen is jövendölök.

Homoródbene, szász templomerőd. Miski fotó

 Méghozzá azt, hogy most visszaülök a kocsiba, és pillanatokon belül elhajtok innen. Nagyot nevetett a tréfán, s vidáman integetett, miközben megfordultam az autóval. 
A hídon való áthaladást követően megint a Nagy-Küküllő jobb (északi) partján autóztam, de nem sokáig, mivel a következő állomás, Betfalva (1910: 532 magyar, 6 román) két kilométerre sem volt. Turulos, rohamsisakos régi emlékműve a főút mentén állt. Gyorsan végeztem vele, de arra azért ügyeltem, hogy a háttérben magasodó, jól mutató református templom beleférjen a képbe.
A jelentős közlekedési csomópontnak számító Székelykeresztúron (1910: 3766 magyar, 71 német, 25 román, 12 szlovák, 1 horvát, 11 egyéb) lassú menetben, megállás nélkül hajtottam át.

Homoródbene, szász templomerőd. Miski fotó

Az utolsó pillanatig reméltem, hogy az út valamelyik oldalán egyszer csak feltűnik egy nekem való emlékmű, vagy legalább egy megörökítésre érdemes épület, de csalódnom kellett. A városka főút melletti református nagytemplomát ugyan menet közben megnéztem magamnak, mindazonáltal (s ez már örökre az én saram marad) megállni és lefényképezni nem volt kedvem. 
A városon túl egy-másfél kilométerre fekvő Alsóboldogfalva (1910: 708 magyar, 1 román, 1 egyéb) régi emlékműve minden igényt kielégített. Központi helyen, a főút melletti elkülönített kis területen állt, a tetején kőturul ült, ez alatt reliefszerűen kifaragott, zöldre festett rohamsisakot láttam, ez alatt pedig a negyven hősi nevet soroló márványtábla következett. A második világháború hat hősének nevét tartalmazó tábla

Székelyderzs, unitárius templomerőd. Miski fotó

minden bizonnyal később került ki az emlékmű alsóbb szintjére.
Az úton következő, egy kilométerrel odébb fekvő Újszékely (1910: 834 magyar, 1 német, 1 egyéb) emlékműve annyiban tér el az előbb ismertetettől, hogy a rohamsisak alatti mezőt kitöltő márványtábla kevesebb helyet foglal el, azért, hogy maradjon mellette hely a szomorú nőalak féldomborművének. A tetszetős alkotás fényét tovább emelte a turul, a babérkoszorú, illetve a nőalak gazdag aranyozása, amik a lemenő Nap szemből érkező vöröses sugaraitól különös színben ragyogtak. 
Bár már megint közeledett egy alkonyat, reméltem, belefér a két kilométerrel arrébb kezdődő völgy falvainak bejárása. Hát, végül is belefért, más kérdés, hogy Küküllősárd, a vészesen elcigányosodott Székelyszenterzsébet,

Székelyderzs, világháborús emlékmű. Miski fotó

a román Székelyandrásfalva, valamint a völgyfőnél fekvő Nagysolymos meglátogatása eredménytelennek bizonyult. Fotózásra érdemes emlékművet sehol sem láttam, s bár Nagysolymoson tudtam volna szép, öreg házakat fényképezni, a kopott házfalak tövében sorakozó lócákon ücsörögve beszélgető, cigarettázó, s közben makacsul engem figyelő emberek miatt lemondtam róla. 
Végül zavartalan éjszakai pihenést biztosító búvóhely után kellett néznem, amit hamar megtaláltam Nagysolymos és Székelyandrásfalva között, egy learatott gabonatábla szélén húzódó sűrű bokorsor tövében. A szokásos hazatelefonálás, a konzervvacsora elfogyasztása és egy levezető szivarka elszívása után eltettem magam másnapra.
Szombaton 289 kilométernyi utat tettem meg.

Székelyderzs, háborús emlékmű. Miski fotó

 

Székely Himnusz:

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.    
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,

Székelymuzsna, háborús emlékművek. Miski fotó

Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,

Székelymuzsna, háborús emlékmű. Miski fotó

Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!" 

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,

Nagygalambfalva, világháborús emlékmű. Miski fotó

Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,     Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén

Nagygalambfalva, háborús emlékmű. Miski fotó

 
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,

Kisgalambfalva, háborús emlékművek. Miski fotó

Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,

Betfalva, világháborús emlékmű. Miski fotó

 
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,

Betfalva, háborús emlékmű. Miski fotó

Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentasd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.

Alsóboldogfalva, világháborús emlékmű. Miski fotó

 
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,

Alsóboldogfalva, háborús emlékmű. Miski fotó

Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,  
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.

Újszékely, első világháborús emlékmű. Miski fotó

Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha. 
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,

Újszékely, világháborús emlékmű. Miski fotó

Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan."


Az Erdély-Siebenbürgen-Ardeal blog a soron következő bejegyzéssel folytatódik!