2016. július 26. kedd (tizenötödik nap/harmadik rész) folytatás

Szászbudak, első világháborús emlékmű.

A sófalvi református templom fotózását követően a közeli Malomárka település érintésével Szászbudakra (1910: 230 német, 139 román, 75 cigány, 6 magyar) igyekeztem. Érdekes, bár korántsem váratlan dolgot tapasztaltam az itteni, első ránézésre román hősi obeliszk vonatkozásában. A láncos kőtuskókkal közrefogott, a tetején ortodox keresztet viselő emlékmű felső részét szürke vakolás takarta, kivéve azt a kéttenyérnyi felületet, ahol az 1914-1918-as évszám látható. Ott valami oknál fogva lehullott az utóbb felvitt festék, vagy valaki - talán egy utolsó mohikánként ott maradt, önérzetes szász lakos - készakarva kaparta meg, mindenesetre az évszámok felett előbukkant egy szótöredék, ami nyilvánvalóan egy hosszabb szöveg része lehet. A napvilágra került szótöredékből annyi látszik, hogy "GERDEWK", az előtte lévő és utána következőbetűket elrejti a vakolás.

Szászbudak, háborús emlékmű. Miski fotó

Érdemes lenne
még jobban megkaparni. Annyi azonban biztos, hogy a román nyelv nem használja a "W" betűt, annál gyakoribb a németben. Mindebből az következik, hogy a románok egyszerűen lenyúlták a szászok első világháborús obeliszkjét, átfestették, és az emlékmű alsó, szélesebb részén (az egykor itt látható német nevek helyén) a maguk hősi névsorát tüntették fel, azt a látszatot keltve, hogy a település meghatározó nemzetisége már az első világháború előtti időkben is a román volt. Történelemhamisítás a köbön, de legalább olcsón.
Az északkeletre, három kilométerre eső Kiszsolna (1910: 409 német, 132 cigány, 59 román, 2 magyar) múltja, jelene és vélhető jövője, mintegy szabadtéri performance-ban, afféle velős történelmi összefoglalóként jelenik meg a főtéren. Itt áll ugyanis a szászok hajdani templomának maradéka, azaz a tulajdonképpen csaknem ép, jó magas, egykor erődítményi szerepet is betöltő torony, s mögötte mintegy húsz méterrel a létezés határán egyensúlyozó, beomlott tetejű, repedezett falú templomtest. A különálló templomtorony csúcsán immár nem az evangélikusok jól ismert gömb jelképe, hanem az ortodox egyház lapított végű keresztje hirdeti, ki az úr ezen a tájon. A lehangoló látványt nyújtó épületegyüttestől alig harminc méterre egy csiricsáré festésű, gőgösen terpeszkedő,

Kiszsolna, a volt szász evangélikus templom. Miski fotó

 gömbkupolás ortodox (görögkeleti) templom látható, s nem véletlenül került fel a kereszt a volt evangélikus torony csúcsára, hiszen valamiképp tudatosítani kell a világgal, hogy még a néhai szász egyház romjai is a román ortodox egyház tulajdonában vannak. Ez igen, ez aztán honfoglalás a javából! Ha már a történelem formálása nem meg férfias csaták révén, akkor be kell vetni mindenféle balkáni trükköt: csalást, árulást, és legfőképpen pénzt. Miután benéztem a romtemplomba, és lefényképeztem, amit a pusztító Idő nagy kegyesen megörökíteni engedett, továbbálltam az innen keletre található Felsőszászújfaluba (1910: 700 német, 118 román, 43 cigány, 3 magyar), ami mára egy települést alkot közvetlen szomszédjával, Petressel. Az erdélyi (Beszterce környéki) szászok itteni nagy evangélikus temploma

Kiszsolna, szász evangélikus templomrom. Miski fotó

  szintén román, egészen pontosan az ortodox egyház kezére jutott. Azzal a nem elhanyagolandó különbséggel, hogy a kivándorló németek itt egy teljesen ép, mondhatni hibátlan épületegyüttest hagytak maguk után. A románok ezt a templomot is megvásárolták az evangélikus egyháztól, s kívül-belül átfestették a maguk ízlésének megfelelően. A különálló harangtorony tetejéről itt is lekerült az evangélikusok gömbje, s most már az ortodox kereszt előtt hajbókol a "békés" etnikai tisztogatáson átesett, szász- és magyarmentesített falu népe. Isten nagyobb dicsőségére. Egyvalami azért megmaradt a régi magyar, illetve szász világból, amivel, úgy tűnik, egyelőre nem tudnak mit kezdeni a románok. Valószínűleg annyira a lakosság szívéhez nőtt, hogy nem merik csak úgy lebontani, eltüntetni. Ez pedig nem más, mint egy, a falu közterének a templom felőli szélén álló régi első világháborús emlékmű, aminek a homlokzati

Kiszsolna, szász evangélikus templomrom. Miski fotó

 részére gyönyörű gót betűkkel írták fel a - jelek szerint semmiért - meghalt, német nemzetiségű katonák neveit. Hiába, nem ők tehetnek róla, hiszen legdrágább kincsükkel, az életükkel fizettek érte, de a fiúk végül is nem tudták megmenteni Magyarországot, kései leszármazottaik, illetőleg a háborút túlélő rokonság pedig még a falut sem volt képes megőrizni, ha nem is az időközben darabjaira hullott Magyarország, de legalább saját fajtájuk, a szászok számára. Az elhunyt katonák neve felett szép ornamentika díszíti az obeliszk homlokzatát, a kifaragott növényminták felett a "Heldendenkmal 1914-1918" felirat olvasható. Az 1927-ben készült emlékmű további két oldalán is láthatók nevek, de ezek más betűtípussal vannak felfestve, úgyhogy úgy tűnik, a románok mégis megpróbáltak belerondítani a szászok munkájába.

Kiszsolna, az evangélikus templomrom szentélye. Miski fotó

Különben ezeknek az utóbb felvitt neveknek a fele elrománosodott, magyar eredetű név: Arman Alexandru (Örmény Sándor), Cocos Ioan (Kakas János), Cocos Iosif (Kakas József), Gabor Janos (Gábor János), Lacatus Dionisius (Lakatos Dénes), Deac Mihail (Deák Mihály). 

Felsőszászújfaluból kénytelen voltam bemenni a mindössze hat kilométerre fekvő Besztercébe, pedig a hátam közepére kívántam a rühellt városi forgalmat, de hát onnan indult az északra tartó 17C jelzésű út, amelyen erdélyi körutam következő állomása, a várostól hét kilométerre eső Nagydemeter (1910: 1407 német, 131 román, 123 cigány, 16 magyar) feküdt. Mára ez a Borgói-hegység nyugati lábánál fekvő falu is a románok hathatós támogatásával (elüldözések, illetve a helybéli németek kiárusítása révén) szászmentesített települések sorát gyarapítja.

Kiszsolna, evangélikus templomrom. Miski fotó

 Mi mást tehettek volna, emlékül ők is itt hagyták a maguk evangélikus erődtemplomát (ami lényegében egyetlen, ámde igen erős és eléggé magas kőtoronyból áll), amit - egyelőre - nem tett magáévá az ortodox egyház (legalábbis nem használja egyházi célokra). S vélhetően a közeljövőben nem is fog, ugyanis a dombra települt szász erődtemplom mellé, attól huszonöt-harminc méter távolságban, egy minden ortodox (görögkeleti) igényt kielégítő, hatalmas templomot húztak fel a románok. Így aztán jelenleg két templom osztozik a dombon, jobbról az új építésű, vakító sárgára festett román, balról a négyszögűre faragott kövekből rakott régi német (szász) egyház látható. Az evangélikusok szögletes erődtemploma előtt egy díszes vaskerítéssel védett, régi első világháborús emlékművet láttam, oldalain - kalligrafikus gót betűkkel megírva - a vérzivatarban elesett szász katonák névsorával. Mindent szépen lefotóztam, s azt hittem, ennyi emlékem marad Nagydemeterről. Tévedtem. Ahogy mondani szokás, megértem már néhány nyarat (valamint tavaszt, őszt és telet), megettem a kenyerem javát, láttam ezt-azt a világból, de akkora felhőszakadást, mint amekkora a kocsiba való visszaülésemet követően zúdult a tájra, még nem állt módomban megcsodálni.

Kiszsolna, szász evangélikus templomrom. Miski fotó

Mint a magasban köröző héjára gyanakvón sandító tyúk, Nagydemeterbe érkezésem óta úgy tartottam rajta a szemem az égen gyülekező, mind feketébb felhőkön, de amikor a forró levegőn kezdtek átsüvíteni az első, fél tenyérnyi esőcseppek, csak néztem ki a fejemből. Ugyanis, hiába kapcsoltam maximális fordulatra a templomdomb aljában egyedüliként parkoló autóm ablaktörlőjét, a hihetetlen méretben és sűrűséggel hulló (találóbban fogalmazva: zuhanó) esőcseppektől nem láttam egy méternél messzebbre. A karosszéria vad, fülsiketítő tamtamba kezdett, a nagy zajban a saját fütyülésemet sem hallottam volna. A felhúzott ablakok miatti melegben minden pórusomból dőlt a veríték, saját kipárolgásomtól elhomályosult a szélvédő, de én már csak azon izgattam magam, hogy jég ne hulljon. Hát, végül is nem hullott, de negyedóra múltán,

Kiszsolna, szász evangélikus templomrom. Miski fotó

amikor az eszelős vihar végre elcsendesült, a környező fák és bokrok pont olyan tépettek voltak, mintha elverte volna őket a jég. 
Amikor aztán jónak láttam, útnak eredtem: Csépán, Priszlop, és a Nagy-Szamos túloldalán fekvő Naszód (a városközpontban egy csúnya baleset végkimenetelét láttam: egy márkás sportkocsi eleje mélyen becsúszott egy teherautó platója alá, a sofőrt már elszállították a mentők) után Szálva, Mittye, és Szamosmakód következett. Itt egy hídon átkeltem a folyó déli oldalára, ahol máris befutottam Magyarnemegyére (1910: 979 magyar, 313 román, 36 cigány, 34 német; vallási megoszlás: 758 református, 347 görög katolikus, 230 izraelita, 20 római katolikus, 6 görögkeleti, 1 evangélikus). Az eső áztatta utcákon csak egy ismerkedő kört tettem meg a református templom, illetve a

Felsőszászújfalu, háborús emlékmű. Miski fotó

mellette lévő tér közepén álló, láthatóan régi világháborús obeliszk körül, aztán már húztam is kifelé, hogy kocsimmal a faluhoz közeli kukoricásban elrejtőzve éjszakázzam. A sűrűsödő alkonyatban ment minden, mint a karikacsapás: előbb hitvesemmel értekeztem egyet mobiltelefonon, utána megettem a soros babkonzervemet, elszívtam a bevált szivarkámat, majd a sofőrülésben elfészkelve magam, bebújtam a takarók alá. A nagy vihar rendesen lehűtötte a levegőt. 
A több alkalommal is izgalmas helyzetet prezentáló napon 331 kilométert autóztam.

Székely Himnusz:

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,

Felsőszászújfalu, első világháborús emlékmű. Miski fotó

Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!          Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.

Felsőszászújfalu, első világháborús emlékmű. Miski fotó

Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.

Felsőszászújfalu, háborús emlékmű. Miski fotó

 
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.

Felsőszászújfalu, első világháborús emlékmű. Miski fotó

Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.

Nagydemeter, evangélikus és ortodox templom. Miski fotó

 
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,

Nagydemeter, evangélikus és ortodox templom. Miski fotó

Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,

Nagydemeter, szász evangélikus templomerőd. Miski fotó

Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet, 
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.

Nagydemeter, világháborús emlékmű. Miski fotó

Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,

Nagydemeter, világháborús emlékmű. Miski fotó

Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagy elveszni Erdélyt, Istenünk!" 





Az Erdély-Siebenbürgen-Ardeal blog a soron következő bejegyzéssel folytatódik!