2016. július 21. csütörtök (tizedik nap/második rész) folytatás

Szentkatolna, háborús emlékművek. Miski fotó

A járt úton visszatértem Zabolára, jókora porcsíkot húzva magam mögött a napsütötte, sík határban. Zabolán északra kanyarodtam, és Imecsfalván átvágva a ma már Kézdivásárhely déli külterületének, elővárosának számító, ám egykoron önálló közigazgatású Szentkatolnára (1910: 978 magyar, 2 román, 1 német, 4 egyéb) jutottam. A település közelébe érve egy meglepően nagyméretű római katolikus templom tűnt fel, s csak toronyiránt kellett mennem, hogy rátaláljak a mellette húzódó temetőre, illetve annak kerítésén túl a szépen karbantartott közparkra. Ez utóbbi területén, a kerítés temető felé néző beugrójánál álltak a két világháború emlékoszlopai, valamint az 1848-49-es szabadságharc emlékeztető betonobeliszkje. A középre helyezett, régi első világháborús oszlopra csak a Pro Patria feliratot, s alá az

Szentkatolna, háborús emlékművek. Miski fotó

 1914-1918-as évszámot vésték, az elesett hősök neveit nem tüntették fel. A jobb oldalt látható, puritánabb oszlopon viszont szerepel a második világháborúban meghalt katonák névsora. 
Szentkatolnáról keleti irányba fordulva, tíz perc alatt a római katolikus erődtemplomáról nevezetes Gelencén (1910: 3357 magyar, 93 román, 44 német, 38 szlovák, 8 rutén, 4 horvát, 1 szerb, 118 egyéb - főleg cigányok) találtam magam. A faluról még a 19. században született egy szólás, miszerint "Gelence nem Velence", ami arra utal, hogy bár a település korabeli lakói igen nagyra voltak a kívül-belül valóban csodálatos templomukkal, annak, illetve falujuknak a szépsége mégsem vetekedhetett az olasz Velence értékeivel. Ízlések és pofonok ugyan különbözőek, de egy elfogult lokálpatriótának mindig a szülőfaluja marad a világ legszebb helye.

Gelence, világháborús emlékmű. Miski fotó

Mindenesetre a polgármesteri hivatal előtti téren egy újabb korban készült, mindkét nagy háború katonahősei előtt tisztelgő emlékművet találtam, amely mellett, egy magas rúd tetején, éppúgy ott lengett a székely zászló, mint Székelyföld-szerte megannyi más településen. 
A Gelence nyugati szélénél északra induló kis mellékúton előbb Hilib falucskát értem el, ahonnan perceken belül átjutottam a sokkal nagyobb és jelentősebb Ozsdolára (1910: 2441 magyar, 191 román, 1 egyéb). A település méretéből és lélekszámából kiindulva megelőlegeztem Ozsdolának egy mutatós, hetedhét országra szóló háborús emlékművet, de a helyszínre érve csalódnom kellett. Szerény, majdhogynem filléres, szégyenletesen semmitmondó, ha képzavarral akarnék élni, azt írnám: tulajdonképpen egy lélektelen kis kő emlékművet láttam a főutca

Gelence, világháborús emlékmű. Miski fotó

mellett. Csalódottságomban olyanokat gondoltam a sóher településvezetőségről, amiket szégyellnék leírva viszontlátni. 
Az innen északra eső Kézdimartonos (1910: 739 magyar, 358 román) magyarsága legalább igyekezett összekapni magát, s ha nem is a Kárpát-medence legszebb emlékművével rukkolt elő, de becsülettel megtette, amit a románok által jelentős százalékban lakott falu megtehetett. 
Berecken, és a székelyföldi falvak közül valószínűleg leghosszabbnak számító, a Lemhény-patak mentén mintegy kilenc kilométer hosszan elnyúló Lemhény déli szélén átsuhanva Nyujtód (1910: 1084 magyar, 10 román, 1 egyéb) volt a következő állomás. A főutca melletti római katolikus templomban éppen gyászszertartás folyt, ami miatt rengeteg autó parkolt az utcában, illetőleg a templom előtti főtér környékén. Átküzdve magam a nyilvánvalóan valami jeles helybéli ember elhunyta alkalmából feltorlódott kocsik között, a park közepén emelkedő, igen csinos emlékműhöz igyekeztem. A hozzávetőleg két ember magasságú, kőkereszttel koronázott alkotást kétfelől alacsonyabb, szintén betonból formázott kopjafa utánzatok fogták közre. Az emlékműre erősített,

Ozsdola, világháborús emlékmű. Miski fotó

nagyméretű fekete márványtáblákon a két világháborúban, illetve az 1848-49-es forradalom harcaiban elesett székely katonák neveit lehetett olvasni. Az emlékmű mellett itt nem egy, de két zászlórúd nyúlt a magasba, s odafönt büszkén lobogtak a kék székely zászlók. 
Visszasietve a déli végén egyszer már érintett Lemhényre (1910: 2836 magyar, 50 román, 16 német, 41 egyéb - főleg cigányok), eleinte nem találtam az emlékművet, amiről tudtam, hogy biztosan van valamerre. Nem csoda, hogy belezavarodtam a keresgélésébe, ugyanis, mint már említettem, de érdemesnek tartom újból felidézni: Lemhény a Székelyföld leghosszabb falva, ami a Csíki-havasok egyik hegysége, az 1649 méter magas Nemere oldalában fakadó, észak-dél irányban lefolyó Lemhény-patak mentén, mintegy 9 kilométer hosszan terül el. A helyzetet tovább kuszálta, hogy a falunak közösen használt római katolikus temploma van a légvonalban két kilométerre fekvő Kézdialmással, s a templom, ahol általában kezdem az emlékművek felkutatását, a két falu közötti "senkiföldjén" magasodó dombtetőn állt, körülötte hatalmas kiterjedésű temetővel. Negyedórányi eredménytelen bolyongás után feladtam az ezúttal nem működő magányos farkas taktikát, s inkább megkérdeztem néhány helybélit, merre van a keresett objektum. Azért kellett több járókelőtől

Kézdimartonos, világháborús emlékmű. Miski fotó

      beszereznem az útbaigazító információt, mert amíg a terepet régtől fogva ismerő helyieknek természetes, hogy ennél meg annál az utcánál jobbra meg balra kell fordulni, aztán a kocsmát elhagyva tovább, egyenesen, a kis hídnál ismét balra, a paplaknál pedig jobbra, és akkor ott az emlékmű - nekem mindez arabul volt. Az egyik megszólított útmutatása révén eljutottam a hatalmas falu negyedéig, a következő segítségével valahogy az objektum közelébe értem, a harmadik elmondása pedig pontosan célba juttatott. Ez ám az összmunka! Keserves meló volt, de a nemes cél érdekében mindent vállaltam. De mint köztudott, egyszer (így vagy úgy) minden megpróbáltatásnak vége szakad, s erre gondoltam magam is, amikor végre ott álltam a magasra nőtt tujákkal közrefogott, turulmadaras emlékmű árnyékában.

Kézdimartonos, világháborús emlékmű. Miski fotó

 Fényképeztem ezerrel, ami a gép csövén kifért, ezt követően már csak azon kellett töprengenem, hogy a bánatba jutok vissza a falu főbejáratának számító, galambbúgos székelykapuval áthidalt, 114-es számozású országúthoz. Valami csoda folytán kérdezősködés nélkül is teljesült a vágyam, s a közösen használt Szent Mihály templommal koronázott domb déli és nyugati alján elhúzva, a néhány kőhajításnyi távolságban lévő Kézdialmás (1910: 1328 magyar) településre értem. Itt is, miként az utána következő Csomortánban (1910: 677 magyar), s az ez után jövő Esztelneken (1910: 1121 magyar, 12 német, 4 román, 10 egyéb) szép, régi világháborús obeliszkeket fényképezhettem. A ferences templomáról és kolostoráról ismert Esztelneken elértem a Háromszéki-medence északi csúcsát, a további székely falvak ennél délebbre feküdtek. 
Bélafalván (1910: 718 magyar) a római katolikus templom kertjének (egyben temető) északi csücskében leltem rá a kerítés közvetlen közelébe helyezett első világháborús emlékműre, egy hősi nevekkel sűrűn teleírt kőkeresztre. Ettől egy lépésnyire derékig érő, másik emlékmű is látható. A betonhasáb előoldalát a színezett koronás magyar címer

Nyujtód, római katolikus templom és emlékmű. Miski fotó

díszíti, alatta az "Így volt és így lesz" véset olvasható. 
A két kilométerrel délebbre fekvő Kézdiszentkereszt (1910: 1727 magyar, 4 román) régi első világháborús emlékműve, betonobeliszkje, a római katolikus templomot kerítő fal mellett, a főutca mentén állt. Mellette a bélafalvihoz hasonlító, alacsony betonhasáb kapott helyet, amely a településnek Magyarországhoz 1940. szeptember 14-én történt visszacsatolásának állít emléket. Előlapján a Hiszekegy sorai olvashatók: "Hiszek egy Istenben, Hiszek egy Hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen."

Nyujtód, világháborús emlékmű. Miski fotó

 
Ezúttal máris kénytelen vagyok bevetni a Székely Himnusz mentesítő sorait:

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.

Nyujtód, háborús emlékmű. Miski fotó

Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált! 
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,

Lemhény, világháborús emlékmű. Miski fotó

            Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,

Lemhény, világháborús emlékmű. Miski fotó

Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.

Kézdialmás, világháborús emlékmű. Miski fotó

Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint  szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,

Kézdialmás, világháborús emlékmű. Miski fotó

Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha. 
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,

Csomortán, világháborús emlékmű. Miski fotó

      Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla

Csomortán, világháborús emlékmű. Miski fotó

Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.

Esztelnek, első világháborús emlékmű. Miski fotó

 
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.

Esztelnek, világháborús emlékmű. Miski fotó

Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.

Esztelnek, világháborús emlékmű. Miski fotó

Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,

Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!

Bélafalva, világháborús emlékmű. Miski fotó

Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.

Bélafalva, világháborús emlékmű. Miski fotó

 
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,

Bélafalva, világháborús emlékmű. Miski fotó

Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.

Kézdiszentkereszt, világháborús emlékmű. Miski fotó

 
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Naroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,

Kézdiszentkereszt, világháborús emlékmű. Miski fotó

Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha."


Az Erdély-Siebenbürgen-Ardeal blog a soron következő bejegyzéssel folytatódik!