2016. július 15. péntek (negyedik nap/első rész)

Reggel, szokásom szerint, korán bent voltam a falunak a munkába igyekvő, a buszmegállóban - beszélgetés címszó alatt - vidáman ordítozó népek hangoskodásától zajos központjában. A falu az erdőtől kétpercnyi kocsiútra volt. Kelnek (1910: 934 román,

Kelnek, szász erődtemplom. Miski fotó

763 német, 5 magyar) nevezetességét a várszerűen erődített, stabil kőfallal közrefogott evangélikus templom jelenti. Amíg a falait és a tornyait fotóztam, szinte süket csend állt be a hátam mögött, amiből tudtam, mindenki engem bámul. Ez egy kissé zavart, de addig legalább csak a madarak hangját és a kutyák távoli ugatását lehetett hallani. A szászok már 1910-ben is kisebbségben voltak itt, noha manapság biztosan kiegyeznének az akkori 763 főben, merthogy a létszámuk alaposan megcsappant, mostanra talán néhány tucatnyian maradtak. A románok sem lehetnek sokkal többen az 1910-ben összeírt 934 főnél, mert hiába a németek eltűnése, azért nem oly mértékű a népszaporulatuk, hogy minden volt szász házba a maguk fajtájából valók költözzenek. Ezért aztán meglehetősen sok szász ház áll

Kelnek, szász erődtemplom. Miski fotó

üresen, vagy düledezik az összeomlás szélén, sokba pedig cigányok fészkelték be magukat. Úgyhogy Kelnek vonatkozásában - napjainkban - már nem román/szász, hanem román/cigány településről beszélhetünk. De hagyjuk a lakosság mindenkori nemzetiségi összetételét, hiszen ha a körülötte zajló vircsaftra némi lenézéssel tekintő erődtemplom szemét nem csípik a gyökeres (ugyanakkor negatív) változások, akkor az enyémet miért bántanák?
Kelneket magam mögött hagyva, elhaladtam az éjjeli menedékként szolgáló erdőség mellett, s Szebenrécsét érintve befutottam az impozáns méretű evangélikus templommal rendelkező Szászorbóra (1910: 914 német, 897 román, 50 cigány, 13 magyar). Nem sokáig időztem a különben takaros

Szászorbó, szász erődtemplom. Miski fotó

településen, épp csak annyit, amíg a templom körüli villanyoszlopok között húzódó sűrű felsővezeték-hálózat zavaró hatását semlegesítve olyan pontot találtam, ahonnét tiszta, csaknem kizárólag a szép épületről szóló felvételeket csinálhattam. Amihez egyébként eléggé messze kellett kerülnöm a templomtól, mivel a roppant magas, négy fiatornyos torony csak a távolabbról készített felvételekbe fért bele. 
A következő állomásra, Doborkára, csak úgy juthattam el, ha előbb kimegyek az 1-7-es (E81) főútra, áthaladok Szerdahelyen, majd a nevezett városka másik végén a délnek tartó mellékútra térek. Bár Szászorbó és Doborka légvonalban két kilométerre van egymástól, a hiányzó összekötőút miatt 13 kilométeres kerülőre kényszerültem. Emiatt a kis kényelmetlenség miatt, mint a helyszínre érve nyilvánvalóvá

Szászorbó, szász erődtemplom. Miski fotó

vált, óriási hiba lett volna Doborka (1910: 740 német, 548 román, 138 cigány) kihagyása. 
A szász evangélikus erődtemplom a falu délnyugati szélén, kisebb domb tetejéről tekintett a világra. A hozzávetőleg kör alaprajzú vastag erődfalon belül a templom és néhány kisebb melléképület számlálta az évek múlását, a fal külső, nyugati és déli oldalánál az evangélikusok temetője húzódott. Sajnos, sem a stabil kovácsoltvas kapuval lezárt erődbe, sem a szintén vasráccsal védett temetőbe nem juthattam be. Egyébként nem is bántam, mert Doborkán úgyis bizonyos távolabbi perspektívából lehetett a legjobb fotókat készíteni, közelről fényképezve csak a templom egyes részletei látszottak volna. 
Visszatérve az 1-7-es útra, s újfent (csak ezúttal az ellenkező irányban) áthaladva Szerdahelyen, pár kilométerrel odébb elértem azt a pontot, ahol nyíl jelezte a Koncára letérő utat. Igaz, nekem nem itt, de még csak nem is a mögötte lapuló Drassón, hanem a Drassó mellett leágazó szűk kis út mentén fekvő Buzd (1910: 663 román, 398 német, 8

Doborka, szász erődtemplom. Miski fotó

magyar) faluban volt dolgom. Buzd fallal kerített evangélikus temploma az erdélyi német (szász) egyházi építészet egyik különösen jól sikerült példánya. A három emelet magasságú lőréses, vakárkádos templomhajóhoz, és a csatlakozó szentélyhez, nem építettek közvetlenül tornyot, azt a templomtest előtt bő tíz méterrel álló vaskos, mokány kapubástya helyettesíti. A tetőzete alatt egy minden irányban nyitott, legalább ötven védő egyidejű befogadására alkalmas négyszögű erkély húzódik, ahonnan már csak úgy, üdvözlésképpen meg lehetett szórni a betolakodni szándékozókat. A bástyaszerű védőművet oldalról egyemeletes kőházzal toldották meg, nyilván itt élt a lelkész és családja, és szükség esetén itt szállásolhatták el az erődtemplom védelmét ellátó polgárokat.

Doborka, szász erődtemplom. Miski fotó

 
A megfelelő számú fénykép elkészítése után visszaautóztam Drassóig, ahonnan északnak vettem az irányt, és Spring előtt újfent északnak fordulva, kisvártatva befutottam Vingárdra. Vingárdon (1910: 1200 román, 69 német, 101 magyar, 25 egyéb) megint csak az erdélyi szászok hagytak maguk után maradandót, ez pedig az iskola és egy mezőgazdasági gépállomás mellett elvezető földúton megközelíthető, dombra települt evangélikus templom. A templomot nem övezi védőfal, s ha egyáltalán, bármikor volt itt ilyesmi, annak mára nem lelni nyomát. Mellette, az északi oldalon nagyobb zöldterület, az elenyésző számú sírt rejtő temető húzódik, amelyet körben elültetett gyümölcsfák foglalnak keretbe. A torony nélküli, 

Doborka, az evangélikus temető bejárata. Miski fotó

támpilléres templomot kívülről néhány díszesebb és pár egyszerűbb kőfaragás teszi emlékezetessé. A csinosan faragott kőkeretű oldalsó bejárat szemöldökkövébe például Beniamin Schloser nevét és az 1799-es évszámot vésték. Gondolom, a két véset a kőfaragó mestert, illetőleg művének készítési idejét jelöli. A nyugati fal alján ugyancsak mívesen faragott keretű, ám vakolt téglákkal lezárt bejárat látható. Egy emelettel felette gótikus mintázatú ablak, még eggyel feljebb pedig egy korona közepéből felágaskodó oroszlánt ábrázoló nemesi címer látható, amelyet gótbetűkkel megírt, szintén kőből faragott szalagszerűség keretez. 
A fotózás végeztével visszamentem Springre, ahonnan Gergelyfáján és Székásveresegyházán keresztül Pókafalvára (1910: 873 román, 430 német, 94 magyar)

Buzd, szász erődtemplom. Miski fotó

jutottam. Az országút, amelyen egész idő alatt egyetlen szembejövő autóval találkoztam, mindenütt szelíd dombok közt tekergő völgyeken át vezetett, kétfelől gondozott termőföldek és gyümölcsösök terültek el.
Pókafalván elsőként a falu nyugati szélén, alacsonyabb dombháton szabadon álló, kerítetlen szász evangélikus templomot kerestem fel. Valójában ennek fotózása végett jöttem a faluba, de a templom mellől jobban körbenézve, észrevettem a szomszédos, körülbelül 200 méterre lévő magaslatot elfoglaló templomromot. Mindjárt sejtettem, hogy bár véletlenül, de az egykori magyar református templom maradványait fedeztem fel. Természetesen közelebbről is meg kellett néznem, csakhogy előbb a szászok temploma körül volt tennivalóm. Hiába, hogy az autót a templomdomb aljában parkoltam le, erősen meg kellett

Buzd, szász erődtemplom. Miski fotó

küzdenem, hogy egyáltalán a szászok egyházi épülete közelébe kerüljek. Merthogy a lapos, terjedelmes dombot általában térdig, néhány helyen viszont derékig érő vadvirágszőnyeg fedte, ami távolról nézve ugyan kellemes látványt nyújthatott, közelről viszont akadályozta a haladást. Mintha süppedős sivatagi homokkal harcoltam volna, az előző napi felhőszakadás által feláztatott talajon minden lépésért meg kellett küzdenem a nadrágom átvizesedett szárába bolondul kapaszkodó növényzettel. A kocsitól a templomig tartó százméteres utat bő tíz perc alatt sikerült teljesítenem, miközben még az evangélikus temető sűrűn egymás mellett álló sírköveit is kerülgethettem. Csorgott rólam a víz, s fél kiló zsírt ledobtam magamról, mire a láthatóan elhagyatott, nagy ritkán

Vingárd, szász evangélikus templom. Miski fotó

kinyitott templom oldalánál álló kis fa haranglábhoz (a XIII. századból való templom eredetileg két kőtoronnyal épült, ám ezek 1910-ben leomlottak), illetve a mellette legelésző, kipányvázott ló közelébe értem. Mielőtt fotózni kezdtem, előrelátóan felmértem a talajba vert vascövek és a ló lába között húzódó pányva hosszúságát, megsaccolva a dülledt szemekkel időnként felém horkantó patás jószág hatósugarát (akciórádiuszát). Nehogy már hátba rúgjon, miközben elmélyülten fényképezek! De végül nem akadt probléma, a fotós feladatomat nyugodtan elvégezhettem. A kocsihoz visszafelé tartva a temető kevésbé zsúfolt részén vágtam át. Mindenütt német feliratozású sírkövekbe botlottam, s nagy örömömre akadt köztük három olyan, amin az elhunytak ovális porcelánra kasírozott fotóit láttam.

Vingárd, szász evangélikus templom. Miski fotó

 Ezek közül kettőn idős házaspár, a harmadikon szász népviseletbe öltözött fiatal férfi alakja tűnt fel. 
Kocsimat most már a másik domb felé irányítva, három percen belül a magyar templom látványos maradékánál álltam. A bejárat reneszánsz stílusú kőkerete, és a viszonylag épen fennmaradt téglafalakon nyomot hagyott egykori toldalékmaradványok után ítélve az épület fénykorában csinos, kívül-belül igényesen kialakított templom lehetett. A torony nélkül készült, közepes méretű egyházi építmények közé tartozott. Egykor valószínűleg különálló haranglába volt, de ez az idők folyamán elenyészett, nyom nélkül eltűnt. A tetőzete mindenütt hiányzott, ettől eltekintve valójában egészen egyben volt. A templom belsejét sem verte fel oly mértékben a gaz, hogy odabent ne tudtam volna

Vingárd, szász evangélikus templom. Miski fotó

alaposan körülnézni. A hajót, és a közel azonos hosszúságú, bár kissé alacsonyabb szentélyt felül félköríves kialakítású fal választotta el egymástól. Később, már itthon, utánanéztem az épület történetének, s megtudtam, hogy 1416-ból való (magyarán éppen 600 éves volt), és eredetileg a közelben működő pálos kolostor temploma volt. Később ferencesek költöztek ide, majd a kolostort 1560-ban János Zsigmond világi tulajdonba adta. A kolostor nyomtalanul eltűnt, a megmaradt templom pedig a magyar reformátusok birtokába került. Amíg ki nem haltak Pókafalváról. Búcsúzóul egy helyütt megsimogattam a sokat megélt, vén falat, hátha látják, vagy valami földöntúli érzékkel észlelik a talán a mennyekbe költözött

Vingárd, szász evangélikus templom. Miski fotó

régi magyarok, hogy valaki gondol rájuk. Nos, egy újabb szomorú élménnyel gazdagodva akár indulhattam is tovább. Úgy látszik, mégsem érvényesek Kölcsey Himnuszának idevágó sorai: "Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt." Valamiért még mindig vezeklünk, s ki tudná megmondani, meddig még?
Vízakna, mint utam soron következő állomása, 32 kilométerre volt. Alamor, Ladamos és Széptelep érintésével befutottam a városba, amiről Petőfi is megemlékezik a Négy nap dörgött az ágyú címet viselő, 1849-ben írt, lényegében Bem tábornokot dicsőítő versében. Az első versszakasz így szól: "Négy nap dörgött az ágyú Vízakna s Déva közt, ott minden talpalatnyi Földet vér öntözött!" Vízakna (1910: 2649 román, 1232 magyar, 104 cigány, 62 német, 1 szerb)

Vingárd, szász evangélikus templom. Miski fotó

 magyar lakossága is fogyóban,

ugyanis míg az 1910-es állapothoz képest a román népesség 800 fővel gyarapodott (most körülbelül 3400 román él a városban), addig bő száz év alatt éppen ennyi magyar tűnt el a süllyesztőben, s a létszámuk mindössze 400 körül mozog (2002-es adatok). A magyar megmaradás utolsó bástyája, mondhatni mentsvára a vallás, a hit összetartó erejében rejlik, ezt pedig Vízaknán a reformátusok erődített temploma jelenti. Ha elvész a hit, ha a közösség érdektelenné válik az anyanyelv és ezzel együtt a nemzeti elkötelezettség fenntartásában is segítséget nyújtó vallás iránt, ha lustaságból vagy szellemi rövidlátásból nem látogatja a megpróbáltatások elviseléséhez lelkierőt nyújtó miséket, istentiszteleteket, akkor ott törvényszerűen elkezdődik a visszafordíthatatlan asszimiláció. Vízakna magyarsága is

Pókafalva, szász evangélikus templom. Miski fotó

az elbukás felé sodródik, s csak a legnagyobb erőfeszítések árán lehetne fékezni, Uram bocsá' megállítani az önpusztító folyamatot. 
A templom és az ahhoz közeli lelkészi hivatal fotózása után a főtéri világháborús emlékművet is megörökítettem.
Ezután a várostól délre eső Kiscsűr (1910: 1045 német, 355 román, 2 magyar, 13 egyéb) meglátogatása következett. Szép nagy, kihasználatlan evangélikus temploma a közeli Nagyszebenbe tartó átmenő forgalomtól zajos központban, az autók mérgező kipufogógázában fuldokló séta- és játszótér mögötti területen emelkedik. Kívülről semmi különösebb látnivaló nincs rajta, belül meg nem jártam, mivel zárva találtam. Mindazonáltal körbesétáltam, s a nyüzsgő főúttal ellentétes oldalán

Pókafalva, szász evangélikus templom. Miski fotó

rátaláltam egy erős ráccsal lezárt, afféle barlangszerű beugróra. Egyfajta raktárként működött, mert a rácson túl két kékre festett, az oldalukon német szöveggel kipingált padot, valamint egy koporsó szállítására használt, négykerekű "Szent Mihály lovát", azaz olyan, temetkezéseknél igénybe vett hordozóeszközt láttam, amivel a ravataltól (ezt a funkciót a szerkezet is betölthette) a sírhelyig szokták gurítani a koporsóban fekvő elhunytat. A régi, eredeti "Szent Mihály lova" (a népnyelv keresztelte el így) egyébként nem kerekeken, hanem négy stabil falábon állt, a vízszintes lap végein két pár erős farúd állt ki, ahol a markos gyászhuszárok megragadhatták.

Mivel a blog szövegével kicsit előreszaladtam, s a képanyag nem tudja tartani a tempót, kénytelen vagyok a korábban bevált módszerhez folyamodni, vagyis addig másolom ide a Székely Himnusz szövegét, amíg kép és szöveg, legalább nagy vonalakban, ismét szinkronban nem lesz.

Pókafalva, szász evangélikus templom. Miski fotó

Tehát:
"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdély, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.

Pókafalva, evangélikus temető. Miski fotó

 
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk, 
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

Pókafalva, evangélikus temető. Miski fotó

 

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú mépek,
Megtörni lelkünk nem lejet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.

Pókafalva, evangélikus temető. Miski fotó

 
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

Pókafalva, a református romtemplom. Miski fotó

 
"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, dötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag övényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.

Pókafalva, református romtemplom. Miski fotó

 
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.

Vízakna, református erődtemplom. Miski fotó

 
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.

Vízakna, református erődtemplom. Miski fotó

Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.

Vízakna, világháborús emlékmű. Miski fotó

Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.

Kiscsűr, szász evangélikus templom. Miski fotó

Szülessünk bárhol, Földünk bármely
pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.

Kiscsűr, szász evangélikus templom. Miski fotó

Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"


Az Erdély-Siebenbürgen-Ardeal blog a soron következő bejegyzéssel folytatódik!