2016. július 17. vasárnap (hatodik nap/második rész) folytatás

Az innen északra, mintegy négy kilométer távolságra fekvő Magyarherepe (1910: 434 román, 92 magyar, 4 német) megközelítése kisebb részben aszfaltozott, nagyobb hányadán döngölt földúton lehetséges. Szerencsém

Magyarherepe, református templom. Miski fotó

volt, a korábbi éjszakai esőzések nyoma jórészt felszáradt, különben csak hatalmas kerülővel érhettem volna oda. Magyar szempontból egyetlen érdekessége van, de az aztán alaposan szíven üti az embert: a régi, ma már használaton kívüli, omladozó református templom a falu nyugati részében. Gondolható, ha 1910-ben, úgymond Nagy-Magyarország fénykorában az itteni magyarság létszáma apraja-nagyjával együtt sem érte el a száz főt, akkor mennyi maradhatott belőlük 106 évvel később. Semennyi. (A templom "mentségére" szolgál, hogy nemhogy magyar nincs a településen, de románt is lámpással kell keresni. Magyarherepe ugyanis egyike a kiürülőfélben lévő erdélyi falvaknak. Elég egy kört tenni a földes utcákon, aminek a

Magyarherepe, református templom. Miski fotó

végén az ember tanácstalanul vakarja a fejét, hogy akkor most hat vagy nyolc családi háznál látott-e életjeleket, emberi jelenlétre utaló nyomokat. Az 1910-ben itt élt 530 embernek, átlag 5 fő/lakóházzal számolva, nagyjából száz-százöt lakóépületre volt szüksége, s ha ehhez hozzáadjuk a telkenként minimum két nagyobb melléképületet (pl. istálló, gabonatároló), meg a hivatali és egyházi építményeket (református és ortodox templom stb.), közelítően 350, többé-kevésbé stabilnak számító épülettel számolhatunk. Ehhez képest a pusztuló falu összesen talán nyolc családi házat és kétszer ennyi melléképületet bír felmutatni, s ha hozzávesszük a két templomot, meg felfelé kerekítünk, akkor sem jön ki 30-nál többre

Magyarherepe, református templom. Miski fotó

  a szilárd falazatú épületek száma. A házakban élők átlagszáma sem éri el az öt főt, mivel inkább magukra maradt, idős párokról van szó. A hajdani telkek határa jól kivehető, ám szinte mindegyikről elbontották az egykori házakat, amiknek a tégláiból másutt új épületet emeltek maguknak az elköltözők. Még húsz-harminc év, és az egykori Magyarherepe faluból legfeljebb egy dűlőnév marad hátra az utókornak.) A település szomorú végkifejlethez közelítő története betűk nélkül is leolvasható a kékre mázolt, kopott falú, itt-ott repedezett oldalú, erős láncra és lakatra zárt templomról. Kőtornya nincs (valószínűleg sosem volt), egykori fa haranglábát rég szétmarta az Idő vasfoga, szálkányi emléket sem hagyva belőle. Ezzel együtt, ahogy nagy árván ott

Magyarsülye, református templom. Miski fotó

haldoklik a combig érő gaz közepén, van benne valami megkönnyezendő méltóság, valami büszke tartás, aminek az emberi megfelelője talán az életük során sok mindenen átment öregurak bajsza alatt bujkáló félmosolyban köszön vissza, ami mintha azt sugallná: tudom, amit tudok, de erről csak akkor beszélünk, ha az élet már téged is legalább annyira megtépett, mint engem. Az a maroknyi el nem költözött, helybéli, illetve a közeli falvakban élő román nem törődik az épülettel, felőlük ezer évig ott állhat, de azért tudják jól, egyszer úgyis összeroskad, s akkor majd vihetik a köveit szerteszét, ki-ki a maga portáját erősíteni, toldani az eltűnt magyarok leomlott egyházának anyagából. 
A két kilométerrel nyugatabbra fekvő Magyarsülyén (1910: 628 román, 225 magyar, 68

Magyarsülye, református templom. Miski fotó

cigány, 3 német) még jelentős számú magyar élhet, mivel a falu nyugati szegletében megtalált református templom nagyon jó állapotban van, nemkülönben a kőépület sarkától öt méterre álló, zsindelyes fa harangláb. A templom oldalbejárata előtt két, vigyázzban álló, díszes kopjafát láttam, mindkettőre magyar nemzeti színű szalaggal felpántlikázott koszorút helyeztek. A templom körüli kis temetőben öt vagy hat új sírkő látható, gondolom, valamerre létezik egy nagyobb, régebbi temető is, de ennek nem jártam utána. A templommal szemközti iskolakertben tucatnyi fiúgyerek és fiatalember rúgta a labdát, de a szájukat még véletlenül, a játék hevében sem hagyta el magyar szó. 

Magyarszentbenedek (1910: 640 román, 338 magyar, 1 német) négy kilométerrel odébb várt rám. A felerészben sík vidéken, felerészben domboldalban megtelepedett falu két

Magyarszentbenedek, unitárius templom. Miski fotó

magyar templommal is rendelkezik. Az alacsonyabb szinten fekvő unitárius legalább kétszáz hívő befogadását tenné lehetővé, csakhogy ennyien még a régi szép időkben sem lehettek. Az 1910-es összeírás Magyarszentbenedekre vonatkozó része mindössze 95 unitárius hívőről tájékoztat. Mindenesetre a terjedelmes füves térség közepén álló templomot manapság nem sokan látogathatják, az erre utaló legszembetűnőbb jel a kertkaputól a távoli templomajtóig vezető keskeny, alig-alig koptatott ösvény, amely mellett kétfelől mindjárt ott burjánzik az érintetlen fű. Az átlagosan szépnek nevezhető templom bejárata közelében, kissé oldalvást, zuzmóval és mohával színesített szürke obeliszk szerénykedik. Csíki Mózes, az 1844. esztendő utolsó hónapjában, 17 évesen elhunyt fiatalember síremléke ez. A szövegmező felső részének vésete ekként szól: "Itt nyugszik ifiab Csiki Moses. Megholt élte 17ik évében. Eltemettetett 31ik decembris 1844be."
A fentebb fekvő református templom semmi feljegyzésre érdemes tulajdonsággal nem bír, körülötte ápolt veteményeskertek terülnek el.
A két faluval arrébb fekvő, Magyarforróból elérhető Hari (1910: 531 román, 162 magyar, 3 egyéb)

Magyarszentbenedek, Csíki-síremlék. Miski fotó

meglehetős méretű református templomát a körülötte magasra nőtt, dús lombú fák miatt nehéz meglelni. Amikor meglett, akkor sem igazán örültem neki, mert a közelében látható régi síremlék, az 1833-ban elhunyt Rákosy Susánna feliratos obeliszkje, ami a templomkert egyetlen, ám annál becsesebb (eszmei) értéke, bokáig süppedt a tövénél felhalmozott szemétben, amit nem tudom miért, de régtől fogva nem takarított el onnan senki. Szégyen.
Hariból délnek vezetett tovább az utam, s időbe telt amíg Magyarforró illetve Elekes érintésével befutottam a 18 kilométerre fekvő Betlenszentmiklósra (1910: 985 magyar, 443 román, 94 cigány). A falunak két nevezetessége van, elsőként az unitáriusok dombra települt templomát, illetve a körülötte húzódó temetőt kerestem fel. Az 1980-as évekbeli erdélyi utazgatásaim során Betlenszentmiklóst is felkerestem, de most nagyságrenddel minőségibb fotós felszereléssel rendelkeztem, s nem hagyhattam ki a faerkélyes tornyú, szép egyházi épület ismételt megörökítését. A Kis-Küküllő folyócska északi oldalán fekvő falu másik látványosságát korábban még nem láttam "élőben", merthogy a román szocializmus idején nem is lehetett

Magyarszentbenedek, Csíki-síremlék. Miski fotó

 a stratégiai fontosságúnak ítélt mezőgazdasági gépállomásnak és téeszközpontnak használt Bethlen-kastély közelébe jutni. Most ugyanis könnyedén rátaláltam az egykor tiltott épületre, s körbejárva azt fotóztam rajta, amit akartam, de mindezt nagyon fura körülmények között. Először is, tudni kell, hogy a kastély közvetlen környéke ma is gépállomás, csakúgy, mint három évtizede. Ennek ellenére, miután autómmal leparkoltam az utcával párhuzamos kerítés tövében, a belökött vaskapun keresztül simán bejutottam a drágább és ócskább, teljesen leamortizált, rozsdás gépekkel vegyesen zsúfolt területre. A kapu mögötti portásfülkét üresen találtam, egy szál biztonsági őr nem sok, annyi sem ügyelt a kastélyparkból kialakított telepre. A bejárati nagykaputól száz méterre álló kastélyt a főutca felől nem is látni a nagyra nőtt fák takarása miatt, közelről viszont egy egyemeletes, két (erősen átalakított) sarokbástyás, a folyó felé néző oldalon - úgy a földszinti, mint az emeleti részen - lodzsás (loggiás) épület tárul az ember szeme elé. Mindez kopott, viharvert, de még így is elfogadható kivitelben.
Alig kezdtem hozzá a fényképezéshez, még a gazos kastélykert rejtett buckáin bukdácsolva keresgéltem a megfelelő fotózási pozíciókat, amikor a semmiből felbukkanva mellettem

Hari, református templomkert. Miski fotó

termett egy sötét bőrárnyalatú fiatal férfi, s túlzottnak ítélt előzékenységgel, magyarul győzködött, hogy menjek be vele a kastély egyik tárva-nyitva álló ajtajú földszintes szobájába, amit ő, mint megbízott gondnok, némi készpénz ellenében, szívesen megmutat nekem. Elmondása szerint a helyi illetékesek ezt az egy szobát eredeti állapotában helyrehozták, a többi úgy romos és lelakott, ahogy van, de ennek a mintaszobának a látványától átfogó képet alkothatok a kastély egykori fényűző mivoltáról. Nem használt ilyen pallérozott kifejezéseket, de ez volt mondandója lényege. Meggyőző volt az előadása, beleegyeztem a szoba megtekintésébe, azzal a kitétellel, hogy előbb körbejárom a kastélyt, s csak a végén tekintem meg a turisták kedvéért helyreállított helyiséget. Akkor kezdtem el gyanakodni, hogy valami sántít a történetben, amikor emberem csak nem tágított mellőlem, mindenhol a sarkamban járt

Hari, református templomkert. Miski fotó

, miközben folyamatosan nyomta a senkit sem érdeklő szövegét. Állandóan érdeklődött, honnan jöttem, vannak-e velem barátok, ismerősök, ők mikor érnek ide stb. Nem értettem, mire fel ez a nagy lelkesedés és az akár dicséretesnek is vehető kitartás, hiszen a helységlátogatásért kért összeg egy liter benzin árát sem érte el. Végül körbeértem a kastélyt, majd ígéretemhez híven bementem vele a kihalt épületbe, ahol egy kör alaprajzú, stukkós mennyezetű, legfeljebb hat négyzetméter alapterületű kis sarokszobában kötöttünk ki. Afféle úri kártyaszobának nézett ki, hiszen a plafon stukkói közt nemcsak kezdetleges festésű vadászjelenetek, hanem pipázva kártyázó férfiakat ábrázoló naiv mázolmányok is feltűntek. Bútorzatnak nyoma sem volt a helyiségben. Némi zavart csend után rákérdeztem, ez a félhomályos, parányi sarokkuckó lenne helyreállított

Betlenszentmiklós, unitárius templom. Miski fotó

szoba, amiről annyit áradozott? Ezen nem sok látnivaló akad. Egyik lábáról a másikra állva kezdett oda nem illő dolgokat kérdezni, például, hogy nős vagyok-e, vannak-e gyerekeim, szeretem-e a lányokat? Nagyot néztem, s egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy ez talán egy főállású kerítő, s ha akarnám, mobiltelefonon iderendelne nekem egy-két ribancot. Ezzel némi értelmet nyert volna a betegesnek ható tolakodása, hiszen ez esetben nyilvánvalóan a várható jutalékért nyomul annyira. Ám rövidesen ráéreztem, hogy egészen más állhat a dolgok hátterében. Az ürge ugyanis egyre türelmetlenebbnek, zavarodottabbnak látszott, mint aki szeretné, de nem meri kibökni a lényeget. Úristen, ez a pali bizony egy sült homokos! - világosodtam meg hirtelen, minden külső segítség nélkül, aki így, ezzel a felújított szobás trükkel akart fizetős madarat fogni magának!

Betlenszentmiklós, Bethlen-kastély. Miski fotó

 Odavetettem neki, hogy ezért a "látványosságért" ugyan nem kap tőlem egy fillért sem, majd lendületes léptekkel húztam onnan, mint a vadréce! Elég hamar kiértem a kapun túlra, de mire beszálltam a kocsiba, a valami rövidebb úton elém kerülő manus már ott nyújtogatta a nyakát a főutca túloldalán, valószínűleg a hozzám hasonlóan magányos férfisofőrökre vadászva, akiknek, némi ellenértékért, megmutatta volna a kastély szépségeit. 
Betlenszentmiklós alatt, a Kis-Küküllő túloldalán húz el a Balázsfalvát Dicsőszentmártonnal összekötő 107-es főút. Erről, délnek fordulva, perceken belül a gyönyörű, fenséges megjelenésű szász erődtemplommal büszkélkedő Bolkácsra (1910: 1078 német, 240 román, 40 magyar, 142 egyéb - főként örmény) jutottam.

Betlenszentmiklós, Bethlen-kastély. Miski fotó

 
Innen a sokkal lepusztultabb, de így is látványos szász erődtemplomú Szásznagyvesszős (1910: 399 román, 355 német, 213 cigány, 127 magyar), ezt követően pedig Küküllővár (1910: 1008 román, 604 magyar, 151 cigány, 3 német) következett. Küküllőváron ugyancsak előfordultam régebben, s miként akkor, ezúttal is a négy kerek sarokbástyás Bethlen-Haller kastélyt kerestem volna fel, de 30 év alatt nagyot fordult itt a világ. Régebben semmiféle kerítés nem övezte a pusztulásnak indult kastélyt, akadály nélkül a közelébe juthattam. Mára azonban példaértékűen helyrehozták, s magas kőfallal fogták közre. A kastély kertjébe egy portaszerűség (egyben jegypénztár) mellett vitt el az út, ahonnét - némi undorba oltott gyanakvással - egy szabályos egyenruhába öltözött fickó

Betlenszentmiklós, Bethlen-kastély. Miski fotó

méregette a porlepte kocsimat, illetőleg az elmúlt napok megpróbáltatásaitól eléggé viharvert állapotba került jómagamat. Miután leparkoltam a portával kiegészített főbejárat közelében, s kiszálltam az autóból, szerettem volna beljebb kerülni, hogy kívülről megtekintsem a szemre felettébb mutatós épületet. Ám a manus nem engedett be, mondván, a kastély és környéke jelenleg rendezvény miatt zárva van. Nyilvánvalóan hazudott, s bár talán vér szerint magyar származású volt, lélekben - vélhetően - már elrománosodott (az agymosásnak, tudatátalakításnak ezt a módját a magam részéről janicsár-effektusnak nevezem), és a magyar rendszám láttán rutinszerűen ki akart szúrni velem. Megtehette, a bejárat környékén ő volt a főnök, vissza is élt vele rendesen. Egy beteg világ

Bolkács, szász erődtemplom. Miski fotó

beteg gyermeke. Nincs harag.
A kastélydomb aljában kiterjedt kukoricatábla húzódott, a tábla közepén pedig egy általam ismeretlen rendeltetésű, törött mestergerendájú, beomlott tetőzetű, régi udvarháznak látszó épület vonta magára a figyelmemet. Vért s verejtéket izzadva áthámoztam magam rajta, hogy közeli képeket készítsek róla, de valójában ma sem tudom, mit fényképeztem. 
Küküllővár délkeleti szomszédja a hozzávetőleg öt kilométerre eső Alsóbajom (1910: 1499 román, 317 német, 212 magyar). Erőteljes, ugyanakkor kecsesnek is nevezhető szász evangélikus erődtemploma a falu központjában várja az egyre sürgetőbb felújítási munkálatok megkezdését. 
Bázna (1910: 1060 német, 322 román, 237 cigány, 33 magyar) szász erődtemplomát

Bolkács, szász erődtemplom. Miski fotó

mostanság állíthatták helyre, a magasba törő, hófehéren ragyogó falak, felettük a pirosas-barnás tetőcserepekkel minden turista és amatőr fényképész álma.
Velc, más néven Völc (1910: 516 román, 470 német, 160 cigány, 29 magyar) egy Báznától északra fekvő zsáktelepülés. Egykori német lakóiból legfeljebb maroknyi maradt mutatóba. Középerős fallal kerített evangélikus templomuk a falu központjában, a híddal átívelt Völci-patak közelében áll, s nincs is olyan rossz állapotban, leszámítva, hogy 2002-ben, egy földrengés alkalmával leomlott a templom szentélyének fala, miáltal egy nyolc méter széles, és tíz méter magas falszakasz hiányzik az ekként életveszélyessé, használhatatlanná vált épületből. A tág nyíláson aztán szabadon áramlik be kintről a fény és a friss levegő, fizikai vonatkozásban akadálytalanná téve Isten és hívei között a kontaktust.

Szásznagyvesszős, szász evangélikus templom. Miski fotó

A torony előtti, de a falon kívüli füves térségen tíz és tizennégy év közötti gyerekek fociztak, köztük elsétálva jutottam el a nyitva talált bejárati ajtóhoz, amin belépve meglepő kép fogadott. A hátsó traktus beomlásának következményeként földöntúli fényárban úszott a templombelső, de azon kívül, hogy eltávolították a hívek padsorait, lényegében minden egyéb a helyén maradt. Az emeleti karzatot stabilan tartották a dúcfák, s bár a karzat oldaláról szorgos kezek lelopták az összes festett mellvédkazettát, azokat még most is lehetne pótolni. A szószék afféle elárvult fecskefészekként tapadt a meszelt falra, a szónoki felvezető fa lépcsősort valakik szintén meglovasították. Gondolom, tűzifaként végezte egy borzongatóan hideg téli estén. Még a falu németjeinek második világháborús hőseit feltüntető nagy

Szásznagyvesszős, szász evangélikus templom. Miski fotó

emlékkő is a templomban állt, s ha nem lett volna olyan méretes, és annyira súlyos, ezt én magam fújtam volna meg. Miközben én odabent fotózva igyekeztem legalább képek formájában menteni a menthetőt, a kölykök odakint abbahagyták a focizást, és krumpli méretű köveket hajigáltak be a nyitott ajtón, illetve a már régebben kivert, üvegtelen ablakokon. A kis csintalanok nyilván bosszantani akartak. Amikor percek múlva végeztem a templomi tevékenységemmel, s kimentem a napfényre, első reakcióként szanaszét futottak. Láthatták a magyar rendszámú autómat. Egyikük, nyilván a kődobálás szellemi atyja, afféle tejfelesszájú bandavezér, biztonságos távolból, folyamatosan román nyelven szájalt, miközben rám mutogatott.

Szásznagyvesszős, szász evangélikus templom. Miski fotó

Valószínűleg gúnyolódott rajtam, s talán maga sem tudta volna megmagyarázni, miért teszi. (Biztosan azért, mert az iskolában azzal az ostoba legendával mosták az agyát, hogy ő a büszke dákok leszármazottja, én pedig a puszták népéből, a nyereg alatt puhított húst zabáló magyarok közül kerültem ki. Mindez persze gyerekes mese, de az már nem, hogy hosszú évszázadokon keresztül a fajtám uralta és védte azt az Erdélyt, amit az ő ősei egy hitvány árulás révén Trianonban megszereztek.) A többiek jókat röhögtek az öntelt kisdiák bemondásain, s bár a szavaiból nem értettem semmit, zavart a rosszindulatú fattyúból sugárzó magabiztosság. Egy alkalommal kivártam, amíg befejezi aktuális gúnyolódását, majd a vigyorgó "alattvalókhoz" fordulva rámutattam a nagyszájúra, s csak annyit mondtam: "idiot nyustyu" (szabad fordításban: hülye román). Egy

Alsóbajom, szász erődtemplom. Miski fotó

másodpercre döbbent csend telepedett az utcára, aztán a kölykök visongó kacagásban törtek ki, s kórusban gúnyolták a korábbi gúnyolódót: idiot nyustyu, idiot nyustyu! A tizennégy éves forma gyerek nem bírta tovább, biciklire pattant, és ezerrel elviharzott valamerre. Tudom, nem nagy dicsőség egy balfék kiskamasz porig alázása a haverjai előtt, de ő kezdte, és nem szeretem, ha valaki, akinek nem ártottam, a rovásomra süti el a poénjait.



Következzenek a Székely Himnusz sorai, a már jól ismert okból kifolyólag.

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.

Alsóbajom, szász erődtemplom. Miski fotó

Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Török, tatár dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,

Bázna, szász erődtemplom. Miski fotó

Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

Velc, szász evangélikus templom. Miski fotó

 

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,

Velc, szász evangélikus templom. Miski fotó

Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.

Velc, szász evangélikus templom. Miski fotó

 
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elhorítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.

Velc, német világháborús emlékmű. Miski fotó

 
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan."


Az Erdély-Siebenbürgen-Ardeal blog a soron következő bejegyzéssel folytatódik!