Az úgy volt, hogy amikor 2015 szeptemberében visszatértem fotózással egybekötött felvidéki autós körutamból, és papírra vetettem az utazási élményeimet, szóval, akkor úgy véltem, most már elég lesz az önéletrajzi írásokból. Minek firkáljak annyit, amikor majd a kutya sem olvassa? Aztán rájöttem, ezek az írások nem annyira másoknak szólnak, sokkal inkább nekem van szükségem rájuk, hogy még egyszer átéljem a velem történteket, illetve később, ha majd öreg fejjel a teljes elbutulás küszöbén toporgok, legyen valami hiteles támpontom az elmúlt évekre való fáradalmas visszaemlékezések közepette. Tehát, megszegve korábbi elhatározásomat, igenis belevágok a 2016 júliusának második felében megejtett, két és fél hetesre sikerült erdélyi csavargásom leírásába. Amelynek elsődleges célja a világháborús emlékművek fotózása volt, de persze igyekeztem minél több olyan tárgyi emléket (ódon házakat, templomokat, várromokat stb.) is megörökíteni, amelyek a magyar és szász nemzet hajdani társadalmi, kulturális és vallási életének részét képezték. Amennyire tőlem tellett, próbáltam a lehető legkevésbé előítéletes lenni a lehengerlő számbeli fölényben lévő románság tárgyi alkotásaival szemben, ám férfiasan bevallom, ezen a téren kudarcot vallottam.
Utoljára 1991-ben, huszonöt éve jártam Erdélyben, amit a '80-as években ugyan alaposan bejártam (szintén autóval), de akkoriban még eszem ágában sem volt a mára hobbimmá lett első (és második) világháborús emlékművek fényképezése. Nicolae Ceausescu Romániájában nem igazán tették közszemlére az efféle emlékműveket, ámbár emlékszem, a Székelyföldön belebotlottam néhányba.
Utazásom 2016. július 12-től (kedd) július 29-ig (péntek) tartott, igaz, már 28-án este kiléptem Erdélyből, és Ártándnál visszatértem Magyarországra. Mindazonáltal nem volt kedvem a sötétben Pestig kocsikázni, inkább Bárándon, a települést átszelő főút járdája mellé parkolva aludtam egy zúzósan kényelmetlent a volán mögött hátradöntött ülésben. A bálnányi kamionok egész éjszaka karnyújtásra húztak el mellettem, de már mindegy volt, legalább itthon voltam.
Írásom időrendi sorrendben idézi fel az eseményeket.
2016. július 12. kedd (első nap/első rész)
Szóval, a nagy kaland kezdetének napja. Ahogy fotós körútjaim alkalmával szoktam, korán, reggel háromnegyed öt körül indultam el Zuglóból. A kocsi csomagtartója dugig volt rakva kis és nagy konzervekkel, katonás rendben álló, lefóliázott kétliteres üdítős flakonokkal, sporttáskába tuszkolt ruhákkal, két összehajtogatott pokróccal, fotós holmikkal, meg néhány nehezen nélkülözhető aprósággal. Olyasféle holmikkal, amelyek elengedhetetlenek egy hosszúnak, és a test-lelki terhelést figyelembe véve húzósnak ígérkező túrához. Semmi felesleges holmi, viszont minden, ami nélkülözhetetlen.
A régi 5-ös főúton jó tempóban haladva sorra hagytam magam mögött a szép emlékű Kecskemétet, Kiskunfélegyházát, Szegedet és Makót, mígnem az előre kalkulált időben (8 óra 20 perckor), 223 kilométer megtételét követően a nagylaki határállomásnál találtam magam. Tehát bő három és fél órán keresztül tapostam a gázt, eközben mindössze egyszer álltam meg, Makón, hogy a határ elérése előtt csurig töltsem a benzintankot.
A csendes határon két autó állt előttem. Öt perc alatt átestem az úti okmány és a csomagtartó vizsgálatán, s a román oldalon máris odakanyarodhattam egy benzinkúthoz, ahol 8 Euró ellenértékben kiváltottam az egy hónapig (konkrétan augusztus 10. éjfélig) érvényes romániai útdíjat. A tranzakciót mindenkinek muszáj meglépnie, aki nem szeretné, hogy a mindenféle rendű és rangú úton szép számban kihelyezett rendszámfigyelő kamerák egyike lebuktassa, és perceken belül nyakába kapja a megfigyelőközpont által riasztott rendőröket, illetve az elrettentésképp alkalmazott irtózatos pénzbírságot. Nem éri meg. Különben is, az útdíj összegét méltányosan állapították meg, hiszen 300 Forint/Euró áron számolva mindössze 2400 Forint kiadást jelent.
Egyébként, negyed évszázada, amikor utoljára jártam Erdélyben, még nem létezett ez a fizetős rendszer, igaz, akkoriban benzint is alig lehetett kapni.
 |
| Magyarpécska, római katolikus temető. Miski fotó |
 |
| Magyarpécska, római katolikus templom. Miski fotó |
időkről.
A Magyarországhoz képest más időzónához tartozó Romániában egy órával előrébb állnak a mutatók, tehát ottani idő szerint háromnegyed tíz körül nekilódultam az Arad felé vezető úton első célállomásnak tekintett Pécska felé.
Előrelátó módon még idehaza kigyűjtöttem és kinyomtattam azoknak az erdélyi településeknek a nevét, ahol biztosan találok világháborús emlékművet. Tehát nem csak úgy vaktában indultam neki a világnak.
Itt szeretném tisztázni, hogy nem minden Romániához csatolt terület tartozik az úgynevezett történelmi Erdélyhez.
Az 1910-ben megejtett, utolsó nagy-magyarországi népszámlálás (amelynek részadataira magam is hivatkozom majd az egyes településeknél) 15 vármegyére (Alsó-Fehér,
 |
| Magyarpécska, római katolikus templom. Miski fotó |
 |
| Magyarpécska, első világháborús emlékmű. Miski fotó |
Na, de vissza napjaink rögvalóságához!
A nagy terjedelmű Pécska nyugati, magyar többségű felét Magyarpécskának (1910: 7475 magyar, 166 román, 425 egyéb), keleti, inkább románok által lakott részét Ópécskának (1910: 6503 román, 2442 magyar, 626 egyéb) nevezik. Azonban hiába jártam be Magyarpécska római katolikus temetőjét, a remélt emlékművet nem találtam. Egy füvet nyíró temetői munkástól, persze magyar volt, megtudtam, hogy az nem itt, hanem a faluközpontban magasodó római katolikus templom kertjében keresendő.
 |
| Magyarpécska, első világháborús emlékmű. Miski fotó |
Mindkettőn kizárólag magyar nevek sorakoztak.
Az itteni fotózást befejezve jó darabig csak a vezetésre kellett koncentrálnom, hiszen a következő megtalálandó objektum a nagyvárosnak számító Arad déli részén, a Maros bal partján fekvő, egykor önálló településként jegyzett, s Temes vármegyéhez tartozó Újaradon (1910:
 |
| Magyarpécska, második világháborús emlékmű. Miski fotó |
Annyi évnyi vezetés után (1974-ben szereztem jogosítványt) bátran állítom, hogy elég jó tájékozódási képességgel rendelkezem, de most a szerencsére is szükségem volt, hogy a számomra merőben idegen környezeten átvágva, a szokatlanul vad, udvariatlan stílusban vezető autósok közt lavírozva, a kocsim épségét szem előtt tartva, átjussak a Maros déli oldalára. A mi Szabadság hidunkra erősen hasonlító Maros-hídról legördülve, megkönnyebbülve láttam meg a távolban annak a szépen
 |
| Újarad, római katolikus templom. Miski fotó |
A legközelebbi zebrán átvágtam a főutca túloldalára, s nyakamban a fényképezőgéppel a templom előtti parkhoz értem. A sötétszürke, patinás obeliszken, ahogy az várható volt, szinte csak német neveket lehetett olvasni. A büszke kőoszlopról az egykor volt Monarchia Újaradon ragadt fiókszelleme köszönt rám, s bár a bensőmben némi feszültséget generáló városi vezetés miatt
 |
| Újarad, első világháborús emlékmű. Miski fotó |
A valaha önálló Kisszentmiklós (1910:
 |
| Újarad, első világháborús emlékmű. Miski fotó |
Hogy egykor német többségű község volt ez is, az világosan kiderült a római katolikus templom külső falára erősített, jókora márványtáblán sorakozó nevekből. De ez még mindig csak a második világháborúban elesett helybéliek, illetve a kitelepítettek nevét sorolta. Az első világháborús emlékmű után nyomoznom kellett. Szerencsére nem sokat, mert - mit tesz Isten - egy magyarul beszélő
 |
| Újarad, első világháborús emlékmű. Miski fotó |
Feketébe volt öltözve, temetésre sietett, a kerékpárja a templom falának támasztva várta. Miután röviden elmeséltem, mi járatban vagyok errefelé, javasolta, menjek utána a kocsimmal, merthogy a keresett emlékművet a temetőben, mindjárt a halottasház mögött találom meg.
Elől kerékpározott, én lassú menetben mögötte csorogtam. Öt perc alatt értünk a kissé eldugott helyen fekvő temető bejáratához. Az asszony intett, hogy valahol a közelben keressek parkolóhelyet, aztán egy földúton
 |
| Újarad, német emlékmű. Miski fotó |
Hét ágra tűzött a Nap, a környékre gatyarohasztó hőség telepedett. Olyasféle csípős forróság, amitől az ember karján végigfut a libabőr.
A nyitott koporsó az árnyas fák alá helyezett, fehér lepellel takart hosszúkás asztalon hevert, mellette maguk előtt összekulcsolt kézzel várakozó gyászhuszárok ácsorogtak. A harmincfőnyire taksált rokonság lehajtott fejjel hallgatta a magyarul kántáló papot. Amennyire szerencsém volt a magyar asszony templomi felbukkanásával, most annyira pechesnek éreztem magam, hiszen mégsem csörtethettem át a gyászolók között, mondván, bocs' csak fotózni jöttem, maguk nyugodtan sirassák tovább az elhunytat, mint ha itt sem lennék. Őszinte részvétem.
Az idő lassan csordogált, egyik lábamról a másikra álltam, ám hiába türelmetlenkedtem, a komisz
pap csak nem akarta rövidebbre fogni a
 |
| Újarad, első világháborús emlékmű. Miski fotó |
 |
| Kisszentmiklós, első világháborús emlékmű. Miski fotó |
Végül kedélyes mutogatás lett a dologból, de mindkettőnket feszélyezett, hogy nem igazán tudtuk kibeszélgetni magunkat.
Mindenesetre a magam részéről igyekeztem megnyugtatni, hogy mindösszesen a temetési ceremónia végére várok, merthogy utána fényképeznék a temetőben. Láttam, hogy leesett nála a tantusz, mert egy széles mosoly kíséretében kezet nyújtott, és visszatért a házába.
Odabent, a dús lombú fák alatt a pap is kifogyott a mondandóból, a koporsót
 |
| Kisszentmiklós, első világháborús emlékmű. Miski fotó |
távoli sírgödör felé. Na végre!
A német feliratozású, egyszerű obeliszk az imént ravatalnak használt, immár üres asztalféleség mögött tíz méterrel állt. Sietősen fotózgattam, hogy behozzak valamennyit a várakozással elúszott időből.
A tűző napon hagyott kocsiban hatvanfokos hőség várt, a szinte izzó kormányt eleinte két ujjal tekertem, mivel annyira sütött, hogy lehetetlen volt marokra fogni.
A már ismerős úton visszatértem Újarad
 |
| Zádorlak, római katolikus templom. Miski fotó |
A település korábban szintén bánsági sváb falunak számított, s talán már az utolsó német is visszaköltözött az óhazába, emlékül hátramaradt az 1871-ben épült, a közelmúltban mintaszerűen felújított római katolikus templomuk, meg a templomkertben látható, csupa német nevet soroló háborús emlékművük.
 |
| Zádorlak, a németek emlékműve. Miski fotó |
 |
| Zádorlak, a németek emlékműve. Miski fotó |
 |
| Zádorlak, első világháborús hősi névsor. Miski fotó |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése