2016. július 13. szerda (második nap/első rész)

Végvár, református templom. Miski fotó

Derengő hajnalban ébredtem, s a kocsi feldúlt belsejének rendbetételét követően máris a két kilométerre eső Végvárra (1910: 2659 magyar, 131 német, 72 román, 8 szlovák, 1 szerb, 13 egyéb) igyekeztem. Az egész falu aludt, csak a központban, a fő útelágazásnál, ott ahol három kék tábla mutatta a különféle útirányokat (az egyik Temesvár és Temesberény, a másik Kádár és Krassókevermes, a harmadik Sebed és Fólya felé), ott tapasztaltam némi nyüzsgést, mert a magas református templommal szemközti vásártéren akkor kezdtek kipakolni furgonjaikból az alkalmi zsibárusok.

Végvár, református templom. Miski fotó

 
A világháborús obeliszk a közelben állt, mindjárt a polgármesteri hivatal melletti kis téren, ám a korai időpont elégtelen fényviszonyai egyelőre nem tették lehetővé a fényképezését. Amúgy előre megnéztem magamnak, körbejártam, s láttam, kizárólag magyar nevekkel volt tele. Sajnos nagyon sokkal.
Az egyik árus fickó, kezében tekercs vécépapírral, a világ legtermészetesebb módján guggolt le az obeliszkes tér egyik sűrűbb bokra mellett, és végezte el a dolgát. 

Végvár, református templom. Miski fotó

Még félórát vártam, eközben az egyre érkező árusok mind nagyobb hányadát terítették be a placcnak, s amikor úgy ítéltem, lehet fényképezni, gyorsan túlestem rajta. Az útmutató táblák közül a kilenc kilométerre levő Ötvösd, és a 37 kilométerre fekvő Temesvár felé jelzőt követve elhagytam Végvárt, aminek a határában amolyan, szó szerint mezei repülőtér mellett haladtam el. 
Ötvösdön és a hozzá közeli Törökszákoson csak átutaztam, aztán a főúttól kissé félreeső Temesfalván (1910: 543 román, 389 magyar, 16 német, 2 szlovák, 1 szerb, 68 egyéb - főleg cigányok) kötöttem ki. Itt a frissen felújított ortodox templom előtt találtam egy újabb háborús obeliszket, csak éppen román nevekkel megírtat. 
A tegnap már bejárt, elméletileg egy, gyakorlatilag azonban mégiscsak két (Ó- és Új-) Mosnicán átjutva Temesremeténél értem ki a Temesvár és Lugos között húzódó régi 6-os főútra,

Végvár, a két világháború hősi emlékműve. Miski fotó

 amelytől néhány kilométerrel északra már ott fut a pár éve átadott, A1-es jelzésű, korszerű autópálya. Én azonban zsigerből rühellem a sztrádákat, úgyhogy maradtam az "öreg" 6-oson, amelyen tíz kilométer múlva befutottam az egykor és napjainkban is jelentős településnek, kisvárosnak minősülő Temesrékasra (1910: 1832 német, 1236 magyar, 215 román, 29 horvát, 22 szerb, 17 szlovák, 970 egyéb - főleg sokácok). A magas, messzire látszó római katolikus templom a virágos, gondozott gyepű főtér ékessége. Vörös téglákból és meszelt falszakaszokból álló épülete híven tükrözi vissza a település egykori gazdagságát,

Végvár, hősi emlékmű. Miski fotó

népének igényességét. 
A templomtól kőhajításra található a helyi németek által állított, saját hőseik nevét soroló, cizellált betűkkel megírt fehér obeliszk, amit a rend kedvéért még alacsony kovácsoltvas kerítés is vigyáz. 
A városkát északi irányba fordulva hagytam magam mögött. Néhány száz méterrel odébb a táj arculata megváltozott, mert a szelíd dombokat nagy területen működő, tucatnyi nemes borszőlőt termesztő szőlészet foglalta el. A sima aszfaltút a zöldellő tőkékkel sűrűn beültetett lankák között kanyargott.
Aranyág falu előtt az útról a Sztancsafalvára (1910: 1052 szerb, 898 magyar, 85 német, 19 román, 11 szlovák, 1 egyéb) vezető bekötőút ágazik le. Az erdőháti kistelepülés festői környezetben, szelíd dombok és álmos völgyek között fekszik. Vén házaival, dombra települt szép templomával igen barátságos arculatú falunak látszott. Emlékműve azonban nem volt. Egy kisebb kört tettem a csendes

Végvár, hősi emlékmű. Miski fotó

településen, aztán visszatértem az aranyági útra, Aranyágról pedig tovább hajtottam északra, Újszolcsva felé. 
A falu déli szélén nagyobb mesterséges tó hívja fel magára a figyelmet, az arra hivatott szervek afféle üdülőparadicsomot varázsoltak köré a horgászni és pihenni vágyók számára. A bal kézre eső tavat elhagyva a kerekek alól rövidesen elfogyott az aszfalt, amit murvával felszórt földút váltott. Hármas elágazáshoz értem, amelynek keletre tartó ága a három kilométerre fekvő Mélynádasra vezetett. Mélynádas (1910: 504 román, 176 magyar, 49 német, 11 szerb) egy valaha szebb időket megélt, mára jószerével

Végvár határa. Miski fotó

       
kipusztult falu. Az 1910-es népszámlálás még 740 lelket talált e természeti látnivalókkal megáldott, kies helyen, mára viszont talán fél tucat, leginkább az erre tévedő turisták éjszakai elszállásolására berendezkedett családi ház jelzi a néhai falu helyét. 
És még valami, ami tulajdonképpen engem is idevonzott a távoli Budapestről: a falu romos, de romjaiban is tetszetős ortodox temploma. Mint említettem, a környezet rendkívül festői, s a kopott, viharvert torony, mögötte a tetőzet nélküli, úgyszólván kibelezett templomtest (templomhajó) megmaradt csonkja

Temesfalva, ortodox templom. Miski fotó

már-már giccsbe hajló, drámai összhatást nyújt a fotókon. Gondolom, az idők folyamán több ezren fényképezték, s most jómagam is beálltam a lelkes megörökítők sorába. A maradék templomot ugyan drótkerítéssel fogták közre, amin gyerekjáték átjutni, ha valaki közeli képeket óhajt készíteni. Az igazán sikerült fotókat azonban mégis a kerítésen túlról, úgy húsz-harminc méter távolságból, s a tökéletes szög miatt egy bizonyos pontról lehet készíteni. Ezzel mindössze annyi gondom akadt, hogy attól az ideális ponttól alig tíz méterre kéttucatnyi ló legelte

Temesfalva, ortodox templom és emlékmű. Miski fotó

a harsányan zöldellő füvet, s néha fel-felkapott fejjel nagyokat horkantottak felém, amitől egy idő után kényelmetlenül éreztem magam. Ráadásul sunyin oldalazva egyre közelítettek felém, az ismeretlen szagú idegen felé, ember meg - rajtam kívül - sehol. Jobbnak láttam rövidre fogni a romok szépségén való ámuldozást, és megkönnyebbülten vetettem magam a biztonságot nyújtó kocsim ülésébe. Hogy a ménesnek valóban lehetett valami tisztességtelen szándéka velem, mi sem bizonyítja jobban, minthogy mindjárt visszatértek a nyugodt legelészéshez, és irányt váltva lassan távolodtak tőlem.

Temesrékas, római katolikus templom. Miski fotó

A jó édesanyjukat, ezek vagy felrúgni, vagy megharapni akartak!
Mélynádas amúgy zsákfalu, tehát itteni dolgom végeztével az autót durván dobáló murvás csapáson visszafelé, Újszolcsva felé indultam. Azonban mintegy kétszáz méter megtétele után máris megálltam, mert bal kéz felől, oldalt, egy újabb templomrom bukkant fel a vadon szélén. Romosabb volt az imént látott ortodox templomnál. A belsejében vadul tenyésző bokrok sűrűjétől, és a szentélyét romba döntő, hátulról ránőtt fáktól idefele jövet észre sem vettem, pedig legfeljebb tíz méterre lehetett a tengelytörő úttól.

Temesrékas, német hősi emlékmű. Miski fotó

 A valaha vakolt falak rég levedlették mészruhájukat, a mára csupasszá vált, habarccsal összefogott téglák azonban még tartották magukat, miáltal némi képet nyerhettem a hívőhiánytól kivérzett templom egykori arányosságáról és szépségéről. Nem rendelkezem hivatalos információval, csak logikai úton következtetek: ha a turistalátványossággá avanzsált előző templom egykor az ortodox románoké volt, akkor ennek a másiknak a 176 római katolikus vallású magyar templomának kellett lennie. 
Mielőtt a mesterséges tavas és szőlőültetvényes 

Temesrékas, német emlékmű. Miski fotó

visszaúton elértem volna Temesrékas szélét, egy keletre tartó leágazásra tértem, amin át a szerbek által lakott Temespéteribe (1910: 816 szerb, 70 magyar, 22 román, 8 német, 2 szlovák, 6 egyéb) jutottam. A görögkeleti templom falán megtalált, cirill betűs háborús emléktábla megörökítését követően kiértem a 6-os (E70) főútra, amelyről Nagytopolynál tértem le megint. Az innen északra vezető mellékúton elsőként Agára néztem be, ahol, az előzetes várakozással ellentétben semmi érdekes nem várt, annál nagyobb élményt jelentett viszont a pár kilométerre fekvő Temeshódos (1910: 448 román, 183 magyar, 8 német, 4 szlovák, 3 szerb) meglátogatása.
A Mélynádaséhoz hasonló sorsot megélt, ugyancsak a teljes elnéptelenedés határára ért faluban alig néhány ház áll, amiben egyáltalán laknak. Temeshódoson nincs lakatlan épület, ugyanis az innen elvándoroltak lebontották egykori házaikat, s az elszállított téglákból

Temesrékas, német hősi emlékmű. Miski fotó

 új házat húztak fel maguknak valamely környékbeli népesebb, életképesebb település (Temesrékas, Bálinc, Gizellafalva, Lugos stb.) szélén. Ezek ismeretében érthető, hogy a hosszában széles repedésekkel csúfított, réges-rég lelakatolt ortodox templom alig áll a lábán, s ha egyszer összeroskad, lehet, észre sem veszik azonnal, mivel a sűrűn köré települt, magasra nőtt fák jótékonyan takarják majd a hosszas haláltusa utolsó mozzanatát. Az egykor itt élt 183 római katolikus magyar templomának (ha egyáltalán volt a faluban) semmi nyoma. Béke poraikra, miként béke 

Temesrékas, német világháborús emlékmű. Miski fotó

az eltűnni készülő falura is.
Temeshódos - mint pusztuló emberi közösség - meggyászolása után megint visszajutottam a régi 6-os útra, ahonnan később Kiszető magasságában kanyarodtam ismét északra, ezúttal Gizellafalva megtekintése végett. Gizellafalvának (1910: 1082 német, 354 magyar, 23 szlovák, 20 román, 1 horvát, 2 egyéb) van egy fehérre meszelt, erősen megkopott, ám még így is szemrevaló római katolikus temploma, amit annak idején a németek és a magyarok közösen használtak. Kertjében, a templomtorony előtti területen egyszerű, szürke obeliszk őrzi 

Mélynádas, ortodox romtemplom. Miski fotó

az első világháborúban elesett katonák emlékét. 
A szomszédos Panyó futó megtekintése után, a már-már hagyományosnak mondható koreográfia szerint, visszafurikáztam a 6-os útra, s most Kiskastélynál tértem rá az északra fekvő Szapáryfalvára vezető útra. Jelzem, Kiskastélyon tankolnom kellett, erdélyi utam során először. A durván 35 liternyi 95-ös nafta vételezése körülbelül 170 lejes kiadást jelentett (4,89 lej/liter). Szapáryfalva (1910: 1686 magyar, 45 román, 5 német, 3 szerb, 4 egyéb) a történelmi Magyarország Krassó-Szörény vármegyéjének bégai járásában

Mélynádas, az egykori ortodox templom romja. Miski fotó

feküdt. Hogy manapság milyen a nemzetiségi megoszlása, nem tudom, de a régi adatokból látható, hogy Trianon előtt csaknem színmagyarnak számított. Magyar lakossága református vallású volt. A kívül-belül felújításra szoruló nagytemplom ajtaját nyitva találtam, tehát bementem körülnézni. A falak ugyan hellyel-közzel penésszel lepettek, de a hívők padsorai frissen festve, a szószék és környékének bútorzata horgolt terítőkkel borítva, csinosítva, s ahová lehetett, szorgos női kezek mindenüvé frissen vágott kardvirágot

Mélynádas, görög keleti templomrom. Miski fotó

helyeztek. Az összbenyomás egy igenis élő, aktív gyülekezetről árulkodott, ami, talán mondani sem kell, melegséggel töltötte el az erdélyi magyarság sorsáért évtizedek óta aggódó szívemet. Szapáryfalva tehát köszöni szépen, a lehetőségekhez képest jól van. Maradjon is így.
Bálincon (1910: 760 román, 467 magyar, 111 német, 9 szerb, 3 horvát, 2 szlovák, 2 egyéb) az ortodox templommal szemközt, a főutca túloldalán kialakított sétány mentén áll a két világháború emlékműve, egy ákombákom betűkkel megírt, túlnyomórészt román

Mélynádas, a magyar templom romja. Miski fotó

nevektől hemzsegő obeliszk. Azért hiába írták őket a román helyesírás szabályai szerint, egyik-másik név magyar eredetről árulkodik: Vasile Bot (Both László), Iosif Bot (Both József) stb. 
A Nagybodófalva (1910: 1556 magyar, 10 német, 7 román, 2 horvát, 1 egyéb) központi helyén álló, kakasos csúcsdíszű református templom arról árulkodott, hogy ismét magyar többségű faluba értem. A jó hír az, hogy ahol annak idején ennyire meggyőző magyar fölény volt, ott többnyire napjainkra is maradtak az arányok, vagy legfeljebb kicsit módosultak, mert az elköltözött, vagy asszimilálódott németek helyét románok vették át.

Mélynádas, a római katolikus templom romja. Miski fotó

De a magyar dominancia maradt. 
Széles jókedvemet, kincstári optimizmusomat erősen lelohasztotta az öt kilométerrel odébb található Nőrincse (1910: 476 magyar, 352 román, 11 német) római katolikus templomának látványa. A hatalmas méretű, leromlott állapotában is gyönyörű, bezárt katolikus templom képe balsejtelemmel töltött el. Mintha a nyári verőfény alatt váratlanul egy rémálom kellős közepébe csöppentem volna: az általában mellig érő, s több helyütt még ennél is magasabbra nőtt csalán, ecetfa és tüskés bokrok többnyire áthatolhatatlan

Mélynádas, a magyarok romtemploma. Miski fotó

dzsungelének közepén magányosan omladozó épület látványa szíven ütött. A déli rekkenőben senki sem járt a templom környékén, s bár a falu főutcája a közelben vezet el, félóra alatt egyetlen jármű sem haladt arrafelé. Nem számítva két komótosan kerékpározó, helybélinek látszó férfit. 
Ez a templom egykor mesésen szép lehetett, ennyit megállapítottam a háromnegyed részben épen maradt toronyból, a hajóból, és az említett gaztengertől megközelíthetetlen szentélyből. A masszív támpillérek ugyan tartják az oldalfalakat, de a magas, keskeny ablaküvegek mindegyike betörve, s a tetőzet hetven százaléka ráomlott a régi

Temespéteri, szerb templom. Miski fotó

vasárnapi miséken nyilván zsúfolásig telt padsorokra, és a padlózatra. A torony aljába nyíló templomajtót zárva találtam, de némi taszigálás után engedett, úgyhogy sikerült beljebb kerülnöm. Talpam alatt recsegve ingadozott a harangozó számára ácsolt meredek fa lépcsősor, amin, "köszönhetően" a gyerekkoromban kialakult tériszonyomnak, csak kétemeletnyi magasságig merészkedtem fel. Ott begörcsöltem, képtelen voltam tovább menni. Az alattam tátongó űr láttán megfordulni is alig maradt bátorságom, de erőt merítettem a tudatból, hogy most vagy soha, hiszen aligha jutok el az életben még egyszer ide. Megfordulnom pedig azért kellett,

Temespéteri, szerb hősi emléktábla. Miski fotó

hogy fentről rálássak a beszakadt tető alatti templomrészre, oda, ahova egyébként nem jutottam volna be, mivel a hajóba nyíló ajtó jobban ellenállt az ostromnak, mint a viszonylag könnyen engedő toronykapu. A tetőn támadt széles nyíláson át tehát tisztán ráláttam a barna padsorokra, amelyek hang nélkül sírtak az elmaradt hívők után, a padsorok melletti függőleges rudak tetején keresztbe feszített, az enyhe lenti huzatban meg-megmozduló templomi zászlókra, a falon függő nagy feszületre, s a sarokban alacsonyan gubbasztó szószékre. 
Hogy itt mikor hangzott el utoljára magyar nyelvű ima, s annak hírmondóként hátramaradt foszlánya mikor surrant fel az égre, nem tudhatom. Nem vagyok vallásos ember, mégis, a toronylépcső fordulójában azért imádkoztam, a templom jelene nehogy jövendölés legyen az erdélyi magyarság számára. És úgy általában, a magyarság számára.

Temeshódos, pusztuló ortodox templom. Miski fotó

 
Klicsón és Bégaszederjesen keresztül újfent kijutottam a vezérfonalnak számító 6-os főútra, egyúttal szerencsésen kikerülve Lugost, ahol vélhetően a hátam közepére kívánt délutáni csúcsforgalomba jutottam volna. 
A Béga-patak közelében fekvő Igazfalva (1910: 1925 magyar, 21 szlovák, 20 román, 12 szerb, 11 német) megint egyike azoknak a bánsági példáknak, ha úgy tetszik csodáknak, amik azt sugallják, hogy sok szerencsével és némi isteni gondviseléssel ellenséges környezetben is meg lehet maradni magyarnak, magyar településnek.

Temeshódos, ortodox templom. Miski fotó

 Igazfalva a mindig is fontos kereskedelmi útvonalnak számító 6-os út mellett fekszik. Illetve nem egészen mellett, hanem rajta, mivel nevezett út deréktájon átszeli a települést. Az úthoz közeli, esztétikai vonatkozásban talán nem a legsikerültebb református templom eléggé érdekes látványt nyújt. A busa, otrombán vastag és fölöslegesen magas, négy fiatornyos torony mögött szerény, átlagos méretű templomtest szürkéllik. Ilyen színűre festették. Azonban a tágas, a térség minden négyzetcentiméterét befedő fűtakaró ellenére meghökkentően kopárnak látszó templomkertbe 

Temeshódos, templom ortodox kereszttel. Miski fotó

egy míves faragású székelykapu-szerűségen lehet belépni, a kapu szemöldökfáján bevésett, magyar nyelvű felirat olvasható. A templomba nem jutottam be, pedig az egyedi külső után kíváncsi lettem volna a belső tartalomra. Visszafelé gyalogolva a tűző Nap alatt szikrázó, belül a pokol előszobájaként izzó kocsimhoz, egy középméretű vegyesbolt előtt haladtam el, s hallottam, amint a ki-bejárók mindegyike magyarul köszönt a másiknak, s a bolt előtt beszélgetők is magyar nyelven szóltak egymáshoz. Ennek hatására kezdtem magamhoz térni a nőrincsei orbitális megrázkódtatásból. 
Az öt kilométerre fekvő Facsádon

Temeshódos, omladozó ortodox templom. Miski fotó

az eredeti terv szerint megálltam volna, de a helyszínen meggondoltam magam, s inkább tovább hajtottam, méghozzá jó sokat, mivel legközelebb az 50 kilométerrel odébb található Marosillyén, Bethlen Gábor fejedelem szülőfalujában állítottam le a kocsi motorját. Ehhez előbb át kellett kelnem a Szakamás és Marosillye közötti Maros-hídon, majd parkolóhelyet kellett találnom a Bethlen-kastély (és az ezzel közös parkban álló Bornemissza-kastély) kőkerítésének árnyékában. Miután sikeresen megoldottam az autó elhelyezésének kérdését, besétáltam 

Gizellafalva, római katolikus templom. Miski fotó

a park száz méterrel odébb nyitva talált nagykapuján, s máris ott volt velem szemben a nagyméltóságú fejedelem szülőháza. Érdekes, hogy a korok változásával mennyire más értelmet tudnak nyerni bizonyos, örök érvényűnek elkönyvelt fogalmak. Itt volt ez a hivatalos történelem- és útikönyvekben kastélynak titulált épület, amiről, ha még nem látta a tulajdon szemével, valami piszkosul nagyméretű, flancos, díszes palota jelenik meg az ember lelki szeme előtt. Ezzel szemben áll a tény, hogy manapság már a jómódú budai hegyvidéki körzetekben is nagyobb területű, rafináltabb beosztású "családi házak" sorakoznak a rigófüttyös utcák két oldalán. Ám Bethlen Gábris (a későbbi princeps Transylvaniae)

Gizellafalva, katolikus templom és obeliszk. Miski fotó

születése idején (1580, meghalt 1629) az épület kastély besorolást kapott, persze nem kizárólag a terjedelme okán, inkább az ingatlant birtokló, befolyásos Bethlen família iránti köztisztelet megnyilvánulásaként. A kastély egy egyemeletes, négyszögű építmény, erős, vastag falakkal, az utca felé néző oldalán sok, magyar nemzetiszínű szalaggal ékesített koszorúval. Az emeleti homlokzaton a nagyenyedi református diákok 1900-ban kihelyezett szürke márványtáblája látható, amely a fejedelem születésének, és a gyulafehérvári-nagyenyedi Bethlen kollégium Bethlen Gábor általi

Szapáryfalva, református templom. Miski fotó

megalapításának állít emléket. Az épület fotózása során a külső lépcsősor fordulójából egy 15 éves forma fiú kitartóan kapacitált, mondván, fáradjak beljebb, nézzek körül, a tárlatvezetés ingyenes. Megköszöntem a szíves nógatást, de a múzeumlátogatás alól azzal mentettem ki magam, hogy aznap még hosszú út vár rám, és eléggé szoros az időbeosztásom. (Megjegyzem, az 1980-as évek derekán kétszer is előfordultam Marosillyén, s mindkétszer körbejártam a tárlatot. A fiú erről persze nem tudhatott.) 
A kastélyparkkal csaknem szemközt nyíló

Szapáryfalva, református templom. Miski fotó

 utcában két magyar templom áll egymás közelében. Elől a római katolikus, tőle száz méternyire a református templom. Mindkettő viszonylag régi, s terjedelemre nem túl nagy egyházi épület. Elsőként a római katolikust néztem meg közelebbről. Az ajtaját nyitva találtam, beléptem hát a hűs, néptelen templomba. A nagy csendben hallhattam volna a légy zümmögését, csakhogy még az sem vette a fáradságot, hogy benézzen a szerényen berendezett templomba. Az oltár közelében egy oldalajtón a sekrestyébe léptem (általában itt tartják a miséhez szükséges papi öltözéket, és egyéb vallásos tárgyakat), ahol a valószínűleg a padlásra vezető szűk csigalépcsőn kisebb kegytárgyak: porcelán szentek és báránykák, olcsó gyertyatartók, és egy csonka feszület hívta fel magára a figyelmet. Ez a templom olyan szegény volt, hogy még egérre sem tellett neki, ide csak hozni lehetett, vinni nem. 

Szapáryfalva, református templom. Miski fotó

A kétszáz méterrel odébb található református templom egy drótkerítéssel közrefogott udvaron állt, s ettől az a benyomásom támadt, mintha nem is önálló vallási épület, hanem a mögöttes családi ház templomforma fészere lenne. Az utca felől lefotóztam néhány szögből, s már indultam vissza az autóhoz, amikor egy jókora kutya társaságában megjelenő nő a kerítésen túlról integetett, jelezve, hogy menjek a lánccal, lakattal lezárt kertkapuhoz, mindjárt kinyitja, hogy bemehessek körülnézni a templomban. Mindezt heves mutogatások és kézjelek formájában hozta tudomásomra, mivel hamar rájöttünk, hogy ő nem ért magyarul, s én hasonlóképp románul. Szép, nem? Marosillyén (1910: 735 román, 668 magyar, 31 német, 3 szlovák, 1 rutén, 1 szerb, 1 egyéb) egy magyarul nem beszélő nő a

Szapáryfalva, református templom. Miski fotó

református templom gondnoka. Máskor sem nevettem volna rajta, de Nőrincse drámája után kiváltképp erodálódott a humorérzékem. 
Szerencsétlen református templom! Belül még a katolikusnál is sivárabb képet nyújtott. Talán nyolc padsor volt benne. Az "Áldjátok az Úr nevét!" feliratú, vörös bársonytakaróval borított szószék felett egy magyar körfeliratos, vén szószékkorona jelentette a legértékesebb díszt, a terem ellenkező oldalán meredek falépcső vezetett fel a végtelenül puritán karzatra. Onnan egy másik lépcsősoron a 

Szapáryfalva, református templom. Miski fotó

harangokhoz lehetett jutni. Az egyik padsorhoz az első világháború előtti magyar világból itt maradt, ovális bádogtábla volt támasztva, megfakult szövege szerint: "Marosillyei Hitelszövetkezet, mint az országos Hitelszövetkezet tagja". A pajzsforma lemez közepére, a szöveges rész közé aranyló méhkaptárt, a takarékosság és szorgalom univerzális jelképét festette az ismeretlen címfestő. Ő is hol lehet már? Kézjelekkel igyekeztem kipuhatolni, megvehető-e az avítt, de egy magyar ember számára magas eszmei értékkel bíró cégér, ám a nő a fejét ingatta, s valamiképp a tudtomra hozta, 

hogy az a mostani takarékpénztár tulajdonát képezi. De akkor miért a református templomban tárolják? Na mindegy, a cégért nem vehettem meg, így aztán elbúcsúztam a különben kedves és szívélyes nőtől, és a kutyájától, aki különben egész idő alatt fesztelenül korzózott a templomban.  



Az Erdély-Siebenbürgen-Ardeal blog a soron következő bejegyzéssel folytatódik!