2016. július 15. péntek (negyedik nap/harmadik rész) folytatás

Kismindszenten és Alsógáldon keresztül kijutottam a Gyulafehérvárt Nagyenyeddel összekötő 1-es (E81) jelű főútra, ahol délre fordultam, s néhány kilométer megtételét követően

Marosszentimre, református templom. Miski fotó

az északi és nyugati részén iparteleppé csúfított Marosszentimrén (1910: 549 román, 28 magyar, 8 német, 1 egyéb) voltam. A keresett látványosság viszont a falu barátságosabb keleti részén, egy dombtetőn várt rám. Ez a reformátusok XIII. századból való, többször átépített, bővített, viharos múltú temploma. Eredetileg persze ez is román stílusú római katolikus templom volt, de a XVI. században kibontakozott reformáció magyarországi előretörésének idején a reformátusoké lett. Karcsú, felül négyszögerkélyes tornyával, terjedelmes, ám ezzel együtt arányos hajójával és szentélyével festői látványt nyújt, amint az ember a főutca felől, azaz a domb aljából közelít felé. A legjobb fotókat innen lehetett készíteni, de azért vettem a fáradságot,

Marosszentimre, református templom. Miski fotó

és körbejártam, különben sosem fedeztem volna fel a megörökítésre méltó részleteket. A templommal szemben, a dombvonulat közeli pontján álló, időközben láthatóan "beüzemelt" ortodox templomot akkoriban építették (de még nem adták át), amikor utoljára erre jártam, vagyis jó harminc éve. Mivel Marosszentimrén magyar szemnek való egyéb érdekességről nem volt tudomásom, mehettem tovább, ezúttal a 14 kilométerre fekvő Diódra. 
Déli irányból érkezve Tövisre, előbb a Gyógy-patak vashídján kellett átkelnem, majd elhaladtam az út jobb oldalán pöffeszkedő, vadonatúj ortodox templom mellett (amely, talán nem véletlenül, szinte egészen eltakarja a városka korábbi meghatározó épületét, a református templomot). Az ortodox templommal csaknem szemközt befordultam egy jelentéktelennek látszó utcába, amely elvezetett a Tövistől két kilométer távolságban található Diódra (1910: 1469 román, 97

Marosszentimre, református templom. Miski fotó

magyar). Mivel felkészülten érkeztem, a Gyógy-patak és a Diódi-tó (Lacul Stremt) közötti földsávon hamar rátaláltam torony nélküli kis kőépületre. Az utca felől nézve egy drótkerítéssel közrefogott lucernaföld túlsó végében, a kerítőstől mintegy száz méterre árválkodott. Mindenképp a közelébe kellett jutnom, hogy a közelgő alkonyatban jó képeket készíthessek róla. Többszöri sikertelen - és a törvényesség határát súroló - próbálkozást követően a legális megoldást választottam: könnyen dekódolható mutogatások segítségével egyszerűen megkértem a telekszomszédot, engedje meg, hogy a kertjén át eljussak a templomhoz. A középkorú román férfi simán beleegyezett

Marosszentimre, református templom. Miski fotó

a dologba, s miután menet közben tisztességgel odaköszöntem a kerti asztal körül ücsörgő, csendesen iszogató vendégeinek, s áthámoztam magam a valószínűleg házőrzőnek tartott, bődületes méretű keverék kutyáján ("aki" addig dörgölőzött a nadrágom szárához, míg kierőszakolt egy baráti simogatást), szóval ezek után a focipálya méretű lucernás szikkadt rögein bukdácsolva eljutottam a templomig. A férfi háza mintegy ötven méterre maradt mögöttem. A négyszög alaprajzú, igen réginek tűnő kis egyháznak egyetlen bejárati ajtaja volt, ajtó sehol, viszont a templom belsejét az ajtó helyére hegesztett, igen stabil vasrács védte az illetéktelen behatolóktól. A vasrácson át beláttam az egyetlen meszelt falú teremből álló helyiségbe, amit a magasban nyíló, keskeny kis ablakokon beszűrődőtermészetes fény világított meg. Egy szürkére festett, korhadtan

Marosszentimre, református templom. Miski fotó

dülöngélő padsorra, és egy széles repedés miatt az oldalfalról leválni készülő szószékre nyílt rálátásom. Hiába a puritán, vagy inkább sivár épületbelső, ennyiből is képet alkothattam az itt zajló egykori hitéletről, a templomlátogató hívők létszámáról, s a helyi református egyház lehangoló vagyoni helyzetéről. Ami nyilvánvalóan szinkronban állt a lakosság szerény anyagi lehetőségeivel. Miután láttam, amit láttam, a férfitől és vendégeitől való elköszönést követően indulhattam Alsóorbó felé.
Közben az égbolt kezdett durván elsötétülni, de ez nem a lassan közelgő naplemente, hanem a rohamtempóban vastagodó, csúnya szürke és még annál is csúnyább fekete fellegek miatt következett be. Nagy vihar közeledett. 
Az alsóorbói templomromok megtekintéséhez nem is kellett bemenni az országúttól odébb fekvő faluba, mivel a XIII. századi, román stílusú római katolikus templom maradványai az 1-es (E81) főút mellett, attól húsz-harminc méterre, a megmunkált földek szélén húzódó gazos terület közepén állnak. A templomot

Marosszentimre, református templom. Miski fotó

először 1331-ben említik oklevélben. Az Erdélyt dúló törökök a XV. század elején lerombolták, de a nagyszebeni csatából győztesen kikerülő Hunyadi János a törököktől szerzett zsákmányból 1442-ben, gótikus stílusban újjáépíttette. Hogy aztán ez a megújult, hamvaiból feléledt templom miként vált oly mértékben az Idő és a történelem martalékává, hogy napjainkban már csak másfél ember magas falmaradványai látszanak ki itt-ott a gazosból, nem tudom. 
A rohamosan közeledő estére való tekintettel mielőbb szálláshelyet kellett keresnem magamnak, illetve biztos rejtekhelyet a mobil motelként is funkcionáló kocsimnak. E célból végighajtottam a murvás földúttal kísért Orbói-völgyön, de a Középorbót követő Felsőorbónál visszafordultam, mert

Diód, református templom. Miski fotó

bármennyire is kerestem a számításba vehető beugrókat és elhagyatott ösvényeket, nem találtam alkalmas pihenőhelyet. Visszafelé jövet már egészen közel jártam az 1-es főúthoz, amikor az Alvincen tapasztalt hevességű vihar zúdult a nyakamba. A környék összes tereptárgya (házak, szénaboglyák, kerítések stb.) egy szempillantás alatt elveszett a környékre lecsapó heves esőzés vízfüggönye mögött. Jobbnak láttam nem erőltetni a további helykeresést, inkább gyorsan leparkoltam a közigazgatásilag Alsóorbóhoz tartozó Cifrafogadó (az országút mentén fekvő falurész) egyik szűkebb utcája szélén. Valójában nem is az úton, hanem a mellette húzódó széles fűsávon parkoltam, miáltal védve voltam a nagy ritkán erre tévedő autóktól. A járgányom tetején

Diód, református templom. Miski fotó

 hevesen kopogó eső jótékony hatással volt rám, mert perceken belül elaludtam, s éjjel is csak kétszer-háromszor ébresztettek fel a szakadatlan villámlást követő mennydörgések. A vacsora, s ezzel együtt az egyetlen napi étkezésem ezúttal elmaradt. Vagyis egész nap nem ettem semmit. Valamit valamiért.
Aznap 330 kilométert autóztam.

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

Diód, református templom. Miski fotó

        Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,

Alsóorbó, templomrom. Miski fotó

 
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja, 
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.

Alsóorbó, templomrom. Miski fotó

Vezesd még egyszer győzelemre néped, 
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"


Az Erdély-Siebenbürgen-Ardeal blog a következő bejegyzéssel folytatódik!