Erdély-Siebenbürgen-Ardeal (1139 photos!)

2016. július 16. szombat (ötödik nap/második rész) folytatás

Az egykori Aranyosszék területén fekvő Torockószentgyörgy (1910: 973 magyar, 10 román) ma is csaknem színmagyar falunak számít. Nevezetességei közé tartozik a település

Torockószentgyörgy, háttérben a Toroczkay vár. Miski fotó

nyugati határában húzódó síkságból látványosan kiemelkedő, mintegy kétszáz méter magas sziklás domb tetejét koronázó Toroczkay vár romja. Már szinte szégyellem felemlegetni, de attól még igaz: harminc és valahány évvel ezelőtt itt is jártam. Akkoriban szép komótosan elsétáltam a várdomb aljáig, és onnan készítettem jobbnál jobb képeket az 1704-ben az osztrákok által felrobbantott erődítményről. Háttérben a festői Bedellői-havasok vadregényes vonulatával. Most nem éreztem késztetést, hogy a tágas mezőn keresztülvágva eljussak a vár alá, megelégedtem a faluból való, távoli fényképezésével.

Torockószentgyörgy, unitárius templom. Miski fotó

A falu unitárius templomának erőteljes tornya messzire látszik a síkon, árnyékában ott szerénykedik, pedig nem kéne, egy jó karban lévő öreg ház. 1797. június 15-én itt született Brassai Sámuel, a későbbi tudós, akit az utolsó erdélyi polihisztorként is szokás emlegetni. Torockószentgyörgynek van egy másik temploma is, ezt a reformátusok használják. Ez is a főutca mentén áll, nagyjából száz méterre az unitáriusok egyházától. Kifelé tartva a településről, a kétnyelvű (román és magyar) helységnévtábla közelében megálltam az autóval, mert annyira magával ragadott a mezők, veteményesek és szántók mögött egyszerre csak égre szökkenő Székelykő látványa, hogy muszáj volt néhány hangulatos képet készítenem róla.
Percekkel később már bent

Torockószentgyörgy, Brassai szülőháza az unitárius templommal. Miski fotó

is voltam a hegy lábánál fekvő Torockón (1910: 1343 magyar, 136 román, 2 német, 1 horvát, 30 egyéb - főleg cigányok). Már harminc évvel ezelőtt is állt itt egy román ortodox templom, amit a jelek szerint lebontottak, s a nagyszerű unitárius templom illetve a polgármesteri hivatal épülete közötti főtérre, a település legfontosabb, legszembetűnőbb pontjára egy olyan giccses bazilikát rittyentettek, amit Disneyland is megirigyelne. Mindez persze csak erőfitogtatás, jelzés a magyarok felé, hogy el ne felejtsék, kik az urak Erdélyben. Jelenleg.

Torockószentgyörgy, a falu határtáblája. Miski fotó

A magyarok temploma, a főutca nyugati oldalán magasodó unitárius templom a közelmúltban eshetett át egy teljes külső generálon, mert mind a szent épület, mind az azt körülvevő kőfal úgy néz ki, mintha nem réges-rég, de tegnap húzták volna fel. Miután a védőfalba tagozódó kaput zárva találtam, s így egyelőre nem juthattam az első és második világháborús hősi emlékművet rejtő templomkertbe, megkerestem a kétszáz méterrel odébb lévő lelkészi házat, és a kölcsönös üdvözlések után megkértem a fiatalembert, ugyan engedjen már be a kertbe, szeretném lefényképezni az obeliszket. A negyvenes évei elején járó, szimpatikus benyomást keltő ember rögtön rábólintott a kérésemre. Ezek után még arra is

A Székelykő Torockószentgyörgy határából. Miski fotó

rávettem, hogy egy időre töltőre tehessem nála a nagyobbik fényképezőgépem, illetve a mobiltelefonom akkumulátorát, mert mindkettő a végét járta. Egyébként, három fényképezőgépet vittem magammal az útra, ebből kettő az enyém, a harmadik anyámé volt. Mindegyik Canon márkájú volt. Anyám gépét én vettem öt évvel korábban, karácsonyi ajándékként, de még mindig precízebb, élesebb képet készített, mint a sokkal húzósabb áron vásárolt nagyobbik masinám. Szóval anyám Canonjának, illetve az én kisebbik fényképezőgépemnek az volt a nagy előnye, hogy elemekről, s nem a drágább, és a feltöltés után rövidebb ideig szuperáló lítiumos akkumulátorról működtek. Az akkumulátort kétszáz kép készítése után másfél-két órán keresztül tölthettem, mire újból

Torockó, unitárius templom. Miski fotó

hadra fogható állapotba került, a lemerült elemek helyébe viszont egyszerűen újakat tett az ember.
A lelkésszel visszamentünk a templomhoz (útközben akárhány ember jött szembe, mind tiszteletteljes hangon, előre köszönt a fiatalembernek), s hogy végre bejutottam a templomkertbe, tucatszor lefotóztam a szép kis emlékoszlopot. A lelkésznek ezután valami dolga akadt a faluban, de mielőtt elment, megegyeztünk, hogy körülbelül egy óra múlva visszatérek a házához, addig hadd töltődjenek a lemerült cuccok. Az időt rögtönzött falunézéssel múlattam, a kisebbik géppel néhányat fotóztam a régről ismerős lóitatóról, a jellegzetes homlokzatú házakról, és persze a keleten tornyosuló Székelykőről. Amely

Torockó, háttérben az unitárius templom. Miski fotó

mögött reggelente kétszer kel fel a Nap. Ja, és jó húsz percen át beszélgettem a régi szép időkről a lelkészi lakkal szomszédos házban élő idős nénivel, aki kijött a kerítése elé, mihelyt megtudta, hogy Pestről, Magyarországról jöttem. A megbeszélt várakozási idő leteltével bekopogtam a többé-kevésbé feltöltődött holmikért, megköszöntem a lelkész úr szívességét, és indultam tovább utamon.
Északra tartva, úgy öt kilométer után elértem az Aranyos folyó hídját, majd néhány száz méterrel odébb Borrév falut, ahol befordultam a Jára-patak kies völgyébe. A szurdok mélyén kanyargó úton félóra sem kellett, s befutottam Alsójárára (1910: 987 magyar, 833 román, 18 német, 2

Torockó, a Székelykő. Miski fotó

szlovák, 2 egyéb). Az 1848-49-es szabadságharc idején az Alsó-Fehér vármegyei (mócföldi) románok több helyütt kegyetlenül lemészárolták a magyarokat, egész falvak, kisvárosok lakosságát irtva ki. Egyebek mellett erre a sorsra jutott Abrudbánya, Zalatna, Ompolygyepű, Magyarigen, Nagyenyed és Alsójára magyarsága is. Alsójára, az 1910-es népszámlálási adatok tanúsága szerint, 60 évvel a pusztítás után rendezte sorait, hiszen a magyarok némi számbeli fölénybe kerültek a románokkal szemben. Az más kérdés, hogy amikor az 1980-as évek derekán Alsójárán jártam, már akkor is alig élt itt magyar, de legalább még valamennyire működött az itt legerősebb magyar felekezetnek számító unitárius egyház. Akkor a templommal szemközti lelkészi házból

Torockó, világháborús emlékmű. Miski fotó

előkerült öregúr mutatta meg a templomkertbe menekített emlékművet, ami az említett szabadságharc alatt elkövetett román vérengzés itteni magyar áldozatainak emléke előtt tisztelgett. Most, ahogy láttam, a lelkész háza üresen állt, a megsárgult tüllfüggönyök és a poros ablaküvegek arra utaltak, hogy az épületet évek óta nem lakják. Nem maradt senki, akivel ismét bejuthattam volna a kertbe, így csak messziről, a kerítésen át készíthettem fotókat a szerencsére még meglévő, az öregségtől megmohásodott és elbarnult mészkőobeliszkről. A legyilkoltak bevésett nevei talán még olvashatóak lennének, de nem ilyen távolságból. A közelben álló, az unitáriusnál szerényebb méretű református, s a mögötte megbújó római katolikus templom - szerintem - már nem több díszletnél

Torockó, első világháborús hősök névsora. Miski fotó

, a helybéliek által megszokott tereptárgynál, mivel mindkettő használatlanul, álomba merülten vegetál. El innen, el, akárhova!
Őszinte bánatomban a tíz kilométerre eső Magyarlétáig (1910: 492 magyar, 1 román) futottam, de ott legalább virágzó magyar közösséget találtam. A háborús emlékmű után nem sokáig kellett nyomoznom, mivel a főutca mellett kialakított parkocska út felőli szélén állt. A közelben autószerelő műhely működött, amely előtt egy kezeslábast viselő munkás egy újabb évjáratú Opel futóművén dolgozott. Tőle tudtam meg, merre induljak, ha szeretnék a nevezetes Géczy-vár közelébe kerülni. Amelynek romjai a falutól nyugatra, nagyjából két kilométer távolságra, a szántóból kiemelkedő dombtetőn ültek. Már amennyi maradt belőlük az évszázadok során. Azonban hiába a szándék, ha a megvalósítás útját leküzdhetetlen akadályok torlaszolják el. Szó szerinti és átvitt

Alsójára, református és unitárius templom. Miski fotó

értelemben egyaránt. Ugyanis a falu szélétől induló földúton a nehéz traktorok által hátrahagyott mélyedések, kátyúk és sziklakeménységű feltúrások nem az én alacsony padlózatú kocsimnak lettek kitalálva. Nem maradt más választásom, mint lemondani a várlátogatásról, s beérni a hősi emlékművel.
Ismét a tettek mezejére lépve, visszafordultam Alsójárára, onnan Borrévre értem, ahol ráálltam az Aranyos folyóval párhuzamosan futó 75-ös főútra, amin három vagy négy kilométerrel odébb beértem Várfalvára. A mai település két részből áll: a nyugati oldali, eredeti Várfalvából (1910: 991 magyar, 151 román, 2 német, 1 egyéb), és a keleti oldalon fekvő, 1910-ben még önálló, később Várfalvához csatolt Aranyosrákosból (1910: 732 magyar, 83 román).

Alsójára, unitárius templom. Miski fotó

Először az egyesült Várfalva várfalvai részét tekintettem meg, ahol mindjárt az elején belebotlottam a falu körforgalmi terének közepén álló világháborús emlékműbe. A kétszáz méterrel odébb található unitárius templom melletti nagyobb méretű ház díszes, felpántlikázott kertjében és hátsó udvarán (elképzelhető, hogy a lelkész háza és a hozzátartozó telek volt az) az aranyosszékiek valamilyen fontosabb népünnepélye zajlott. Merthogy Várfalva és Aranyosrákos már a hozzávetőleg Torockó (és Torockószentgyörgy) és Aranyoslóna között elterülő, egykori Aranyosszékhez tartozik. Ez a székely székek legnyugatibb darabja. A szabadtéren felállított hosszú asztalokon rengeteg étel- és italféleség sorakozott, volt választék és volt hozzá mennyiség is. A tárva-nyitva álló nagykapun bárki betérhetett, ingyen ehetett-ihatott,

Alsójára, a volt lelkészi ház. Miski fotó

a hangerősítőkből az alkalomhoz illő népzene szólt, az asztalok körül gyerekek szaladgáltak, hátrébb kisebb-nagyobb csoportokba verődött, iszogató felnőttek beszélgettek kedélyesen. Nagyon hangulatos, szívet melengető jelenet szemtanúja voltam. Mivel szemérmes, visszahúzódó ember vagyok, nem tértem be hozzájuk. Ugyanis nem szeretem a feltűnést, amit óhatatlanul kiváltottam volna, mihelyst kiderül, hogy Magyarországról érkeztem. Mulatás és barátkozás helyett a zömök kapubástya alatt nyitott kapuval rám váró templomudvarba léptem, hogy a szomszédból áthallatszó zene és mulatság vidám hangjai kíséretében körbejárjam a magas tornyú épületet. A templomhajó árnyékos oldalára érve egyszerre földbe gyökerezett a lábam. Ilyet még nem láttam!

Magyarléta, világháborús emlékmű. Miski fotó

A templom oldalát támasztó egyik vaskos támpillér tövénél egy méterszer méter szélességű, mintegy másfél méter mély, viszonylag friss, legfeljebb pár napja kiásott gödör vonta magára a figyelmemet. Közelebb lépve azt hittem, hogy a meglepetéstől belepottyanok, ugyanis a jellegzetesen nyirkos föld szagú gödör alján még csak elszórtan, de a mélyedés oldalában, közvetlenül a vékonyka fűréteg alatt kezdődően emberi koponyatöredékek, kulcs- és lábszárcsontok, medencecsontdarabok hevertek, szinte hézagmentes sűrűséggel egymáshoz préselődve. Mindezen emberi maradványok teljesen kitöltötték a négyszögű üreg két földes oldalát, a másik kettőt csak azért nem, mert ott a templom kőfala és támpillér húzódott. Körbenéztem, sehol senki.

Magyarléta, világháborús emlékmű. Miski fotó

Leugrottam a gödör aljára, leguggoltam, s akkor szembesültem igazán a vérfagyasztó valósággal, vagyis azzal, hogy, legalább kétfelől, egymásnak préselődött emberi csontmaradványok fognak közre. A horrorisztikus csontraktár nyilvánvalóan folytatódott a föld mélye felé, csak egyelőre ilyen mélységig ásták ki a gödröt. Én, hogy úgy mondjam, valószínűleg a jéghegy csúcsát láttam. Nem tudhatom kiket és miért temettek oda, de gyanítom, hogy vagy a régi temető felszámolását követően hordták át ide a csontokat, vagy egy régi nagy járvány (pestis, kolera, tífusz stb.) áldozatainak maradványait temették a templom melletti tömegsírba. Akárhogy is, ebben, és a következő támpillérnél talált hasonló lyukban összesen több száz ember

Várfalva, unitárius templom. Miski fotó

maradványa heverhetett. Valószínűleg véletlenül fedezték fel őket a közelmúltban, s a templom melletti tömegsírok megtalálói és részleges feltárói talán éppen olyan meglepettek és tanácstalanok voltak, mint azon a szombat délutánon én. Tiszteletben tartva a helybélieknek a morbid probléma megoldásához való elsődleges jogát, nem foglalkoztam tovább az elmémet terhelő feladvánnyal, hanem visszaülve a kocsimba, Várfalva templomától öt perc alatt eljutottam Aranyosrákos unitárius templomához. Gyönyörű építmény ez is, de mennyire az! Hab a tortán, hogy a templomhajó külső falába és az egyházat közrefogó, embermagas védőfalba cifra betűkkel megírt ősrégi kőtáblákat mélyesztettek. A hajó falán elhelyezett tábla korhű szövege: "Ezen templomot az Ar.Rákosi unitária ekklésia

Várfalva, unitárius templom. Miski fotó

maga költségével építette, az egy igaz Istennek tiszteletére

. 1793dik esztendőben." A védőfali kőtáblán pedig ez olvasható: "E kő kerítés épült 1841be májusba."
A védőfaltól tíz méterre, egy kidőlt-bedőlt drótkerítéssel határolt kis terület közepén öreg, 1923-ban készült első világháborús mészkő obeliszk állt. Utóbb ráerősítették a második világháborúban elesettek fekete márványtábláját is. Nagyon szép, tradicionális és autentikus alkotás, az Erdélyben talált emlékművek egyik legértékesebb darabja. Pedig látszólag nincs rajta semmi különös: az ember feje magasságáig négyszögű oszlop, attól felfelé enyhe szögben csúcsosodó kőhasáb. Egyetlen "cicomája" a hasáb falába vésett, "A Hazáért! 1914-18" feliratot körbehatároló, valószínűleg babérkoszorút ábrázoló, egyszerű ornamentika. Az emlékmű két oldalára 27 elesett katona nevét vésték, a nagy igyekezetben még csak nem is ABC sorrendben. Az előrenéző oldalt egy vers, vagy verstöredék tölti ki: "Nyugosznak ők, a hős fiak Messzi idegen hant alatt. Kik érettünk s a hazáért Lelték ott a halálukat. Ez csak emlék, ami itt áll. Ember! állj

Várfalva, a templomkert erődített bejárata. Miski fotó

meg s imádkozzál!"
Befejezve itteni tevékenységemet, a szomszédos Kövenden át Bágyonba (1910: 1154 magyar, 251 román, 4 szlovák, 9 egyéb) értem. A dombra települt, fallal kerített, szép nagy unitárius templom tetszett, ám mivel alig volt körülötte élet, gondoltam, hogy nem itt kell keresni a falu központját. Két arra járó helybéli nő útbaigazított, hogy a földes utakon erre meg arra menjek a házak közt, ha a polgármesteri hivatalhoz akarok érni. Merthogy ott van a centrum. Útközben megálltam és lefotóztam a reformátusok elhanyagoltan is formás templomát, majd kétszáz méterrel odébb meglett a hivatal is, az épület előtt az újabb időkben készült világháborús emlékművel. Csak a második világháború hőseinek névsora szerepelt rajta, az

Várfalva, kőtábla a templomkert bejárata felett. Miski fotó

első világégésben odaveszett katonákról mindössze egy rövid köszönőmondat tett említést. Egy arra tévelygő helybéli férfi jóindulatú ajánlására kicsit tovább gurultam a kocsival. Egy nagyobb méretű, szépen karbantartott, virágos térre értem, ahol az 1849-es bágyoni székely huszárezred emlékére állított, fából faragott alkotást fényképezhettem.

És akkor innentől ismét következzenek a blog szöveges és képes részének kiegyenlítésében segédkező Székely Himnusz sorai.

"KI tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,

Várfalva, gödör az unitárius templom falánál. Miski fotó

Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.

Várfalva, világháborús emlékmű. Miski fotó

Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,

Várfalva, világháborús emlékmű. Miski fotó

Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,

Aranyosrákos, unitárius templom. Miski fotó

Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,

Aranyosrákos, első világháborús emlékmű. Miski fotó

Aranyosrákos, háborús emlékmű. Miski fotó

Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!

Aranyosrákos, emlékmű és templom. Miski fotó

Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.