2016. július 17. vasárnap (hatodik nap/harmadik rész) folytatás

Magyarsáros, unitárius fa harangláb. Miski fotó

Velcről kiértem a Medgyes és Dicsőszentmárton között húzódó 14A jelű főútra, ahonnan öt kilométer múlva jobbra lefordultam Magyarsáros (1910: 845 magyar, 402 román, 59 cigány). A falu messze földön híres nevezetessége az unitárius templom kertjében látható, nagyon magas, zsindelyborítású fa harangláb. Ha igaz, márpedig ezt tartják, a mesteri ácsolatú építmény lenne Erdély legmagasabb haranglába. A magam részéről ezt el is hiszem, hiszen az évek során tényleg sokfelé megfordultam Erdélyben, de ekkora faharangtornyot sehol másutt nem láttam. A torony különlegessége nem egyedül a gigászi méretében van, hanem abban is, hogy ahol jelenleg áll, nem a harangláb eredeti felállítási pontja, mivel onnan, valami általam ismeretlen oknál fogva, fenyőgerendákon át kellett gördíteni a jelenlegi helyére. A sudár fenyőktől árnyas templomkert másik látványossága a két világháborúban elesett magyar hősök tiszteletére készült emlékmű. A haranglábtól tíz méterre felállított, fából faragott mestermunka egy hármas tagolású székelykaput ábrázol, amelynek középső, magasított része alatt vállra vetett puskával strázsáló baka látható. A kétfelől elhelyezett kisebb

Magyarsáros, világháborús emlékmű. Miski fotó

kapuszárnyakat kitöltő fatáblák közül a bal oldali az első, a jobb oldali a második világháború Magyarsárosról való katonahőseinek nevét sorolja. Rajtuk kívül négy kopjafa, és számos népi motívumot megjelenítő faragás díszíti a piros és zöld színekkel megfestett emlékművet. Talán nem írok meglepőt, amikor jelzem, hogy a múlt század '80-as éveiben Magyarsároson is jártam. Annak idején még a templommal szemközti unitárius lelkészi házban is megfordultam: a viszonylag fiatal lelkésszel és az ebédet főző feleségével negyedórán át beszélgettem. Később a lelkész átkísért a templomkertbe, sorra megmutatta a látnivalókat, elmesélte a történetüket. Ő mutatta meg nekem a kertkapu mögött, a templomhoz vezető járda mellett sorakozó kopjafasort is, amelynek a lényege, hogy minden kopjafa egy-egy valaha itt szolgált lelkész emlékét őrzi.

Magyarsáros, világháborús emlékmű. Miski fotó

  Félóra múlva jó ismerősként váltunk el, mert bár a mosolygós nejével váltig marasztaltak ebédre, a rendelkezésemre álló szűkös időre való hivatkozással kimentettem magam. Emlékszem arra is, hogy annak idején, már kifelé tartva a faluból, Skoda 100-asommal elhaladtam az út szélén gyerekkocsit toló kismama mellett. Tíz méterrel odébb megálltam, bevártam a nőt, s hogy megtudjam, egyáltalán magyar-e, kérdeztem tőle valamit. Magyarul, megilletődve válaszolt, mire a kocsim rejtekhelyéről előszedtem egy kiló kristálycukrot, egy kiló lisztet, egy csomag cigarettát, meg egy tábla tejcsokoládét, s átnyújtottam őket az ámuló nőnek. Szegény, a meglepetéstől köpni-nyelni nem tudott, én meg nem szeretem, ha hálálkodnak, úgyhogy gyorsan visszapattantam

Magyarsáros, világháborús emlékmű. Miski fotó

 az autóba, és elhúztam. Egy ideig láttam a visszapillantóban, hogy a nő dermedten, ugyanott áll, aztán jött egy kanyar, s örökre eltűnt a képből. (Hm, azért érdekes belegondolni, hogy a kisgyerek, nem tudom, fiú vagy lány volt, akit a babakocsiban tolt, mostanság bőven elmúlt harminc éves.) Igen, annak idején Romániában nemcsak benzinből, de alapvető élelmiszerekből is rendszeres hiány volt, éppen ezért, aki autóval ment Erdélybe a magyarokhoz (székelyekhez), igyekezett ezekből minél többet eldugni a kocsija mélyén. Persze a román vámosok is tudtak a "titkos" szállításokról, de egy-egy pakli jófajta cigarettával meg lehetett venni a hallgatásukat. 
Magyarsáros keleti szomszédja a hat kilométerre eső Szászbogács (1910: 722 német, 211

Magyarsáros, világháborús emlékmű. Miski fotó

román, 171 cigány, 47 magyar). Gyönyörű, nagyméretű szász erődtemploma van, amiről csak azért nem írok részletesebben, mert gyakorlatilag mindegyik erdélyi szász erődtemplom mesébe illően szép, s mert igazából egy tanult művészettörténész kellene mellém, aki szakszerű meglátásaival segítene írásom hitelesebbé tételében. Ilyen ember viszont nincs a környezetemben, és tulajdonképpen nem is kell, hogy legyen, hiszen ez egy tisztán szubjektív meglátásokkal átszőtt útleírás, s nem valami száraz tényekre alapozott egyetemi szakdolgozat. Tehát ha valamiről annyit írok, hogy szép, akkor az szép. S hogy mi a szépség definíciója? Az okosok szerint szép az, ami érdek nélkül tetszik. Szerintem ebben van igazság, mindazonáltal a dolog ennél jóval összetettebb. Egyébként is, félre a tudálékoskodó filozofálással, ha valakit mélyebben érdekel Erdély, az vegye a fáradságot (és persze ne sajnálja a pénzt), menjen oda, nézze meg a tulajdon szemeivel, miként én is tettem.
A szászbogácsi erődtemplom a főutca mentén áll, a közelében mindenfelé a régen eltűnt, elvándorolt, kitelepített, kivásárolt szászok ódon házait lehetett látni. Az egész utcasort

Szászbogács, szász erődtemplom. Miski fotó

nemrég hozhatták rendbe, a csinos házak tisztára meszelt homlokzattal néztek farkasszemet az utca túloldalán sorakozó, hasonlóan rendbe tett épületekkel. A képeslapra kívánkozó, idilli képpel egyetlen, nem elhanyagolható gond akadt: mindegyik házban kizárólag cigányok laktak, s egyben-egyben nem is kevesen. Ezek a dologtalan jóemberek naphosszat a forgalommentes utcán járnak le s fel, néha csapatostól lehuppannak a füves árokpartra, ott köpködik szanaszét a zsebükből előhalászott, kifogyhatatlan szotyola héját, mialatt a vén házak kitárt zsalugáterei mögül román nyelvű, cigány "mulatós zene" harsogja be a szorgos szászok által felépített települést. Mivel minden második házból teljes hangerővel ordít az efféle "muzsika", a szerencsétlen település

Szászbogács, szász erődtemplom. Miski fotó

egyetlen kakofonikus káoszba fullad, miáltal Szászbogácsot nemhogy a kulturált viselkedést a humán kapcsolatok alapjának tekintő európai emberek, még a jobb ízlésű madarak is nagy ívben elkerülik. 
Hiába, hogy a szomszédos völgyben fekvő Harangláb (1910: 611 magyar, 369 román, 1 német, 22 egyéb), ahová ezek után igyekeztem, légvonalban csak négy kilométerre van, az erdélyi geológiai viszonyokat szem előtt tartó úthálózat miatt Vámosgálfalván, Abosfalván és Désfalván át egy 18 kilométeres kerülőre kényszerültem. Harangláb ma is meggyőzően magyar többségű falu, világháborús emlékműve az éppen teljes felújításon áteső, kívül-belül tégláig lecsupaszított, leszedett tetőzetű református templom kertjében állt. 
Kikerülve a haranglábi völgyből,

Szászbogács, szász erődtemplom. Miski fotó

két völggyel keletebbre betértem Bonyhára (1910: 905 magyar, 368 román, 40 cigány, 5 német), amit errefelé Szászbonyha néven is említenek. Lapos dombra települt, messziről is jól látható református templomára csak a főutcáról, menet közben vetettem néhány elismerő pillantást, ezúttal jobban vonzott a forgalmas utca mentén látható világháborús obeliszk. A mostanában (húsz éven belül) készült emlékmű megint ékes példája a román hivatalosságok csalásra hajló jellemének, ugyanis az első világháború hősi halottainak névsorában egyetlen román név sem bukkan fel, mindazonáltal a neveket torzított, "románosított" formában írták ki. Néhány kiragadott példa: Asztalos Alexandru (Asztalos Sándor), Bolha Dionisie (Bolha Dénes), Demeter Ludovic (Demeter Lajos), Halász Gheorghe (Halász

Harangláb, a felújítás alatt álló református templom. Miski fotó

 György), Kristof Iosif (Kristóf József), Socaciu Vasile (szakács László), Téglás Nicolae (Téglás Miklós). 
A Bonyha keleti szélén délre tartó keskeny aszfaltúton hamar elértem a 8-10 kilométerre fekvő Gógánt (1910: 249 magyar, 155 román, 9 német). Gusztusos kis református templomának kertjében fa harangláb helyettesíti a valami okból meg nem épített kőharangtornyot. 
A három kilométerrel délebbre található Kund (1910: 458 német, 66 román, 32 magyar, 8 egyéb) főutcája mellett egy viszonylag szerény kiállású szász evangélikus templom látható. A kőfallal kerített épület előtti útkanyarban az egyemeletes, hajdani evangélikus iskola áll, tárgyi igazolása a régebben virágzó szász falu jövőbe vetett hitének. De ide már egyetlen nebuló sem jár tanulni, hiszen a volt sulit teljesen kibelezték, még üvegtábla is csak mutatóba

Harangláb, világháborús emlékmű. Miski fotó

 maradt néhány ablakon. A templom kőkerítésének tövében egy mozdíthatatlanul lebetonozott, támla nélküli, hosszabb padféleséget láttam, rajta és körülötte tucatnál több helyi lakos ült és állt, jóízűen beszélgetve, s közben nagyokat kacagva egymás tréfáin. A csapat fiatal és középkorú románokból állt, de öröm volt őket nézni, ahogy őszintén élvezték egymás társaságát.
Az egy völggyel ismét keletebbre fekvő Kisszentlászló (1910: 645 német, 31 cigány, 26 román, 19 magyar) szász evangélikus temploma a falu felett magasodó domboldalt elfoglaló erdőség aljában várta az alkonyt. Mire végeztem a kékesszürkére festett épület, és a mellette álló régi iskola fotózásával, késő délutánra, vagy inkább kora estére járt. Érkezésem óta egy teremtett lelket nem láttam az utcákon, és az amúgy gondozott kertekben. Ide, ebbe a templomba sem jár már többé hívő szász ember, miként valahol távol, talán a messzi Németországban tanulnak azok a gyerekek, akikért (is) a rég elporladt dédapák megépítették a homlokzati évszám szerint 1928-ból való földszintes iskolaházat. Az impériumváltás óta betelepült románoknak megvan a maguk ortodox temploma,

Bonyha, világháborús emlékmű. Miski fotó

úgyhogy erre az egyházra is a csendes haldoklás időszaka vár. A bejárati kapu környékén egy oldalt nyitott, felül cseréptetővel borított váróteremszerűség támaszkodik a templomot körbekerítő kőfalhoz. Látszik rajta, hogy régi darab, valószínűleg a templommal egykorú. A lezárt bejárati fakapu szemöldökfáján különben tisztán kivehető az 1799-es évszám, ami után valami rövid, elmosódott szöveg következik. Talán az ajtót készítő szász ács neve. 
Mivel aznapra befejeztem a munkámat, s a másnapi első település, Szászörményes ugyanennek a völgynek egy délebbre eső szakaszán feküdt, a közelben kerestem magamnak nyugvóhelyet, ahol a szokásos teendők (megágyazás, telefonálás és vacsora) után álomra hajtottam a fejem.
Reggeltől estig 330 kilométert autóztam össze.

Bonyha, világháborús emlékmű. Miski fotó

          


Jöhet a Székely Himnusz:

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,

Gógán, református templom. Miski fotó

     Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
zabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,

Gógán, református templom. Miski fotó

Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,

Kund, szász evangélikus templom. Miski fotó

        Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,

Kisszentlászló, szász evangélikus templom. Miski fotó

Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha. 
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,

Kisszentlászló, szász evangélikus templom. Miski fotó

 
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Füldünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,

Kisszentlászló, szász evangélikus templom. Miski fotó

 
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs." 


Az Erdély-Siebenbürgen-Ardeal blog a soron következő bejegyzéssel folytatódik!