2016. július 17. vasárnap (hatodik nap/első rész)

Magyarbükkös, báró Kemény Viktor udvarháza. Miski fotó

A vasárnapi kora reggel már Magyarbükkös (1910: 792 magyar, 47 román) nyugati részén, báró Kemény Viktor egykori kúriájánál talált. A hajdani úri lak, illetőleg a mögötte sorakozó épületek mezőgazdasági célt szolgálnak. Magyarán téesziroda és gépállomás működik az egykori birtokon. A kerítés nélküli tágas udvaron, amit sárossá áztattak az előző napok heves esőzései, szóval az udvaron soha többé nem mozduló, rozsdába fulladt traktorok, vetőgépek és hasonló szerkezetek sorakoztak. Illetve dehogy sorakoztak, szanaszét hevertek. A viszonylag terjedelmes udvarház egészen jó állapotban van, csak hát valamennyire megviselte az Idő. Meg az emberi nemtörődömség. Az épület sarkán egy kipányvázott barna ló legelte a dús füvet, rám sem hederített, amíg a fényképezőgépemmel ott tébláboltam körülötte.

Magyarbükkös, báró Kemény Viktor kúriája. Miski fotó

Innen három kilométernyi iramodásra található Magyarózd (1910: 856 magyar, 87 román, 3 német), perceken belül odajutottam. A falu nevezetessége a Pekry-kastély, ami el sem kerülheti a településre autóval érkező utas figyelmét, mivel egy zöldellő lucernamezővel befuttatott alacsony domb tetején ül, két kőhajításnyi távolságban az országúttól. Néhány csenevész bokor ugyan megtermett az épület tövénél, ám az egyemeletes, négy sarokbástyás kastély közvetlen közelében nem nőttek magas fák, nem úgy, mint más elhagyatott kastélyok esetében, így aztán az ember szeme mindenféle zavaró takarás nélkül fogadhatja be a lélegzetelállító látványt. A kocsimmal egészen az épület mögötti lapos platóig jutottam,

Magyarózd, Pekry-kastély. Miski fotó

sehol semmi kerítés, stabilan zárható kapuzat meg pláne. Nem vagyok művészettörténész, nem ismerem az építészszakma kifejezéseit, könnyen zavarba jövök az építészeti stílusok meghatározásánál, úgyhogy egyszerű leszek, de legalább érthető: ez az épület valaha gyönyörű lehetett, s noha mára elhanyagolt képet mutat, sok pénzzel vissza lehetne állítani az eredeti arculatát. Az már csak hab lenne a tortán, ha a felújított kastélynak valami értelmes funkciót találnának. A kastély környékén nem találkoztam emberrel, a hozzám legközelebbi élőlények a harminc méter távolságban szabadon bóklászó, dús ködpárát lehelő lovak voltak. Nagyjából kéttucatnyian. Várakozó csend telepedett az ötven méterrel arrébb kezdődő, magyarok lakta falura,

Magyarózd, Pekry-kastély. Miski fotó

és az előző éjszakai újabb esőzések következtében enyhén ködös, finoman füstölgő domboldalakra. Cinke nem csipogott, rigó nem füttyentett, varjú nem károgott, csak a távolabb legelésző lovak horkantottak ritkán. Mintha egyedüli ember lettem volna a Földön. Utolsó szemtanú a végső pusztulás előtti percekben. Még csak nem is félelmetes, inkább érdekes, elgondolkoztató helyzet volt. Lehetséges, hogy egyszer majd tényleg így, ilyen békésen, minden baljós előzmény nélkül ér véget az emberiség történelme? Meglepetééés! Nem maradt időm elmélyülni a nem igazán lélekemelő témában, mert egy közönséges tehénbőgés váratlanul belerondított az áhítatos csendbe, s ezzel darabokra

Magyarózd, Pekry-kastély. Miski fotó

hullott a kora reggel varázsa. Körbejártam a szegénységében is büszke épületet, majd a kastélydombról leereszkedve a családi házakkal, és a hozzájuk tartozó veteményeskertekkel szegélyezett főutcán találtam magam. Lassú menetben, óvatosan vezettem, hiszen mindegyik kertkapu tárva-nyitva állt, s a gazda meg a gazda neje a félfának támaszkodva figyelte, ahogy a mélán hunyorgó teheneik (apu és anyu szeme fényei) méltóztatnak kifáradni az aszfaltozott útra. Kapkodásról szó sem volt, mégis, egy perccel később mozdulni sem lehetett a számtalan tarka tehéntől, "akiket" nem kellett irányítani: árkon-bokron keresztül, összeszokott csapatként követték a csorda előtt baktató kolompos marhát. Célirányosan vonultak a közeli domboldalak elázott rétjeire, ahonnan aztán (gondolom én) késő délután ugyanígy, a kolomppal felékszerezett főnökasszonyt követve

Magyarózd, református templom. Miski fotó

visszatértek a faluba, ki-ki a maga portájára. Gyerekkoromban én is láttam ilyesféle reggeli és esti tehénvonulásokat, de Fehérgyarmaton és Esztergomban fizetett pásztor vezette a csordát, itt meg mentek a maguk feje után. Na, a nyomukban mindjárt csúszós szartengerré változott az eladdig példásan tiszta aszfalt, s midőn végre szabadon indulhattam tovább, a kocsi gumija gusztustalan hangon surrogott a széltében-hosszában összerondított úttesten. Azonban mielőtt elhagytam volna Magyarózdot, ha már ilyen korai időpontban belülről nem is, de kívülről alaposan megnéztem, aztán meg lefotóztam a pompás kinézetű református templomot. 
Utam következő célállomása, Kutyfalva, elég távol, nagyjából 18 kilométerre feküdt, a roppant kanyargós Maros bal partján.

Magyarózd, tehenek reggeli kihajtása. Miski fotó

Ahhoz, hogy a zsákfalu Magyarózdról odaérjek, Marosludasnál át kellett kelnem a folyó hídján, aztán a városka központjában keletre fordulni, majd három kilométerrel odébb egy újabb hídon visszatérni a Maros innenső oldalára, s további két perccel később befutni a faluba. Kutyfalva (1910: 635 magyar, 105 román, 5 szlovák, 1 német, 2 egyéb) református templomának tornyába, a bejárat fölé egy régi kőtáblát süllyesztettek. Rendkívül érdekes a bevésett szöveg nyelvezete, ami a ma emberétől erős koncentrálást igényel, ha szeretné pontosan érteni, amit olvas. Persze magyarul írták, de felemelő érzés látni ezt a veretes régi nyelvezetet. "Isten dicsőségére kezdte e tornyot építetni B. Dániel István úr. Több mint fél századot felül élt csonka

Kutyfalva, református templom. Miski fotó

 falai felemeltetvén bevégeztetett 1836.ben zeykfalvi idősb mlgs (méltóságos - M. Gy.) Zeyk János úr mint birtokos és szen egyházi főfelügyelő különös gondossága és szorgalma által Mátyás Sámuel papsága Balog Sándor o. mestersége és Török Márton köz felügyelősége - idejekben. Tiszteld az Istent. Szeresd az embert. Sz Máté R. XII. V.37. 39."

A falu északi csücskében húzódó, széles platójú magaslaton a XIX. század elején báró Degenfeld (Dégenfeld) Miksa Kristóf építtetett egy nagyobb udvarházat, amit a XX: század elején Degenfeld (Dégenfeld) Lajos két szárnyépülettel egészíttetett ki. A földszintes, terjedelmes kastély mára eléggé leromlott állapotú lett, ennek ellenére az északi oldalon kialakított lakásokban családok élnek.

Kutyfalva, református templom. Miski fotó

A kastély tartozéka a dombhát északkeleti csücskében álló, téglából épített magas víztorony is, amit csak biztonságos távolságból fotóztam, mert a lábánál egy kaukázusi pásztorkutya volt kiláncolva, és ezek a borjúméretű ebek nem a humorérzékükről nevezetesek. 
Kutyfalváról kelet felé indultam tovább. Hamarosan áthaladtam Radnóton és Maroscsapón. Marosugrán benéztem a faluba, de amikor láttam, hogy a régi Haller-kastélyból tetszetős, ám valahogy mégis idegen kinézetű szállodát csináltak. Úgy átszabták az épület fizimiskáját, hogy elment a kedvem a fényképezésétől. A következő falu a hajdani Kis-Küküllő vármegye radnóti járásában található Kerelőszentpál (1910: 491 magyar, 208 román, 1 német, 244 egyéb - főleg cigányok) volt, s hát pont ide szándékoztam jönni. A híres-nevezetes Haller-kastély a falu északi végében, a Marostól mintegy ötven méterre áll. Az eredetileg gyönyörű, U alaprajzú, egyemeletes barokk épület már a '80-as években, első itt jártam idején (az öt évvel ezelőtt meghalt Staudt Zoli barátommal voltam itt) sem a legjobb formáját mutatta, de ahogy most kinézett...

Kutyfalva, Degenfeld-kastély. Miski fotó

 Erre a tragikus képre, erre a botrányosan leharcolt állapotra nem készülhettem fel előre. A már akkoriban is lakatlan, elhagyatott, senki által nem használt, tehát még mezőgazdasági célra sem igénybe vett kastélyba az 1980-as évek derekán, Staudt Zoli társaságában, gond nélkül bejutottam. Vagyonőrnek vagy az értékes épületre felügyelő másfajta megbízottnak híre-hamva sem volt. A főbejárat nagy ajtaja még a helyén volt, ámbár tárva-nyitva állt, az ment be rajta, aki akart. A bejárat mögötti előtérből gyönyörűen megmunkált kovácsoltvas korláttal szegélyezett széles márványlépcsősor vezetett az emeletre. Idefent helyezkedtek el a nagy lakószobák, a báltermek, a konyhák. Mindegyik helyiséghez nagyméretű szárnyas ajtók tartoztak,a mennyezeteken

Kutyfalva, Degenfeld-kastély. Miski fotó

gipszstukkók és művészi igényű festménydekorációk nyomai, töredékei látszottak. Mindegyik szoba parkettázott volt, és sehol sem hiányzott belőle akárcsak egy darab. Ugyanígy a fehérre festett ablakkeretek, az ablaküvegek, illetve a sötétítő spaletták sem szenvedtek sérülést. Egyvalami szúrt szemet: egy nagyobb cserépkályhának csak az összekormosodott, hűlt helyét találtuk, nyilvánvalóan a helybéliek lopták szét a díszes mintázatú cserepei miatt. Akkortájt még volt rá esély, hogy némi jó szándék és nem kevés pénz révén a kastély újjáéled poraiból, hogy megmenekül a széthordás szégyenétől, és a teljes összeomlás tragédiájától. Lásd a szomszédos Marosugra mázlista kastélyát, ahol luxushotelt faragtak az egykor szintén romladozó épületből. A lelkét talán elveszítette, de még mindig jobban járt, mint Kerelőszentpál senkinek sem kellő kastélya.

Kutyfalva, Degenfeld-címer a homlokzaton. Miski fotó

És most vissza jelenbe, vagyis 2016 júliusába. A kerelőszentpáli Haller-kastély már csak egy halott épületváz, semmi több. A szárnyépületek földszinti födémjei egyelőre tartják magukat, egy-egy végsőkig elkopott oldallépcsőn fel lehet menni az emeletre. Odafent azonban már életveszélynek teszi ki magát a meggondolatlanul csámborgó kíváncsi látogató, bármikor ráomolhat az oldalfal, netán egy alacsony ablaknyíláson át kizuhanhat az udvarra. Az épület teteje mindenütt hiányzik, miáltal az egykori (mára gazzal felvert) emeleti szobákba merőlegesen süt be a Nap, a csonka szobafalak közt önmagával kergetőzik a szél, szabadon beesik az eső, a téli hidegben pedig a hó. A szárnyépületek közé szorult főépület ennél is rosszabb helyzetben van, itt

Kutyfalva, a Degenfeld-kastély víztornya. Miski fotó

ugyanis sehol sincs födém, és persze tetőzet, a fentről lehullott téglák a földszint porában, alkalmi kupacokban hevernek, a valakik által rég meglovasított, s talán egy hideg télen eltüzelt parkettákból ugyanúgy nem maradt hírmondónak, mint a szép emlékű belső márványlépcsősorból. 
A csontvázszerűen lecsupaszított, kifosztott és széthordott épület másik, keleti oldalán még legalább megvan a szél által idehordott föld révén jórészt feltöltődött, gazzal felvert széles díszlépcsősor, amin annak idején a lapos magaslatra épült kastély alatt elterülő díszparkba lehetett lesétálni. Fogalmam sincs a néhai park kinézetéről, ugyanis egy árva bokor vagy fa sem maradt hírmondónak, ami legalább töredékinformációval szolgálhatott volna a valószínűleg változatos faunával beültetett kertről, vagy parkról.

Kerelőszentpál, Haller-kastély. Miski fotó

 A feltételezett virágágyások, díszcserjék és faültetvények helyén egy kiterjedt füves síkság, afféle birkalegelő húzódott, aminek monotóniáját két nagyobb, ezüstösen csillogó esőtócsa szakította meg. Nesze neked büszke magyar világ, nesze neked kincses Erdélyország, nesze neked boldogult Haller Gábor uram (1760-ban ő építtette a kastélyt)! Kutyából nem lesz szalonna. 
Fájó szívvel magam mögött hagyva Kerelőszentpált, az innen 34 kilométerre fekvő, Dicsőszentmártontól nyugatra található Ádámosra (1910: 1319 magyar, 532 román, 35 cigány, 6 német, 1 szlovák) igyekeztem. A falu főutcájának kanyarulatában álló unitárius, és a húsz méterrel mögötte emelkedő református templom hálás fotótéma,

Kerelőszentpál, a Haller-kastély főbejárata. Miski fotó

több szögből is kiváló képek készíthetők róluk. 
A közeli Magyarkirályfalvára (1910: 775 magyar, 443 román, 94 cigány, 9 német) a Sövényfalváról elérhető Kis-Küküllő hídján át lehet eljutni. Fallal kerített református temploma átlagos megjelenésű, a belsejét azonban, már amennyire egy ilyen szakrális helyet egyáltalán illik, szorgos és szerető kezek csinosan feldíszítették. 

Megint előreszaladtam a szöveggel, következzenek tehát az immár minden bizonnyal ismerős Székely Himnusz sorai.

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,

Kerelőszentpál, régi faragvány a főbejárat mellett. Miski fotó

 
Csaba királyfi csillag ösvényen! 
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,

Kerelőszentpál, a Haller-kastély központi része. Miski fotó

Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön, 
Szabad hazában éljünk boldogan. 
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

Kerelőszentpál, Haller-kastély. Miski fotó

    
"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha. 
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!

Kerelőszentpál, a Haller-kastély kerengője. Miski fotó

Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.

Kerelőszentpál, a Haller-kastély belső udvara. Miski fotó

Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.

Kerelőszentpál, a Haller-kastély keleti oldala. Miski fotó

Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk, 
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.

Ádámos, unitárius templom. Miski fotó

Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

"Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!

Magyarkirályfalva, református templom. Miski fotó

Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!

Magyarkirályfalva, református templom. Miski fotó

Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfél ezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén

Magyarkirályfalva, református templom. Miski fotó

Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"


Az Erdély-Siebenbürgen-Ardeal blog a következő bejegyzéssel folytatódik!